Várady József: Dunamellék református templomai 2. A Vértesaljai Egyházmegye (Sajószentpéter, 1994)
Lelkészi fizetés: 1740-ben: „Készpénz 20 frt. 20 pozsonyi mérő búza, vetni való búza 8 pozs. mérő, annak takarítására 3 frt. 50 font só, 15 font faggyú, sertésre 5 frt. Két per cumulis foeni három, letakarítással és behordással együtt. 10 pozs. mérő köles, 15 kocsi fa, és nád oly conditióval, hogy akinek bérlet-erdeje lészen, fát adjon, aki pedig fából a maga obtingensét be nem adhatja, egy kocsi fáért adjon 30 kéve nádat. Didactrum per pueris a gyermekektől 50 dénár. Temetéskor 50 dénár, éneklésért csupán 12 dénár." 1783-ban: 60 frt, 60 pozsonyi mérő búza, 30 pozs. mérő árpa, őszi vetés 8, tavaszi vetés 10 mérőre, hús 150 font, egy mázsa só, 30 font faggyú, 4 öl fa, 4 szekér széna. Iskolás gyermekek tanításáért: olvasni tanulóktól 30 kr., könyvnélkül tanulóktól egy frt, deklinistáktól, komparatistáktól, konjugistáktól 1 frt 15 kr., Grammat. Syntaxistáktól 3 frt., Rhetoroktól 4 frt. Ezen kívül minden gyermek egy véka árpa, csirke helyett 6 kr., kókvia 20 pozs. mérő búza, 15 font faggyú. 1816-ban: „60 rh.frt., 60 pozs. m. búza, 30 mérő árpa, hús 150 font, széna 4 boglya, fa 4 öl, faggyú 30 font, őszi vetés 8 mérő, tavaszi szinten, amely vetéseket a maga magvából fogja a prédikátor tétetni. Fűtőnek minden gazda ad 15 kéve nádat vagy ha nincs, más fűtőt. Rektor fizetése: Becsületes kókmia, minden gyermek mind a Didactrumot mind a lusust, mind a kánikuláris csirkét a rektornak fogja fizetni, ily renddel: ABC-sek és olvasók 30 krt, akik csupán magyart köny nélkül tanulnak 1 rh.frtot, deklinista, konjugista 1 frt 15 krt., grammatista 2 frtot, syntaxista 3 frt, rhetor 4 frtot, minden gyermek egy véka árpát, csibe helyett 6 krt, az ekklézsia ad 20 pozs mérő kétszeres búzát, 15 font faggyút, és a rektor mellé egy preceptort, akinek is (minthogy a preceptor tanítványaitól is a rektor szedi a fizetést) fizet maga a rektor 10 forintokat. A preceptor fizetése: kókmia a rektorral, készpénz 50 frt, a rektor 10 frtjával 60 frt; búcsúztatás halottól 1 frt., prédikácziós halottól 12 kr, énekszóstól 7 kr, 5 font faggyú. Az ekklézsia földjei 1816-ban: Felső-bogárdi szántóföld a Sárrétre dűlőben szélessége 21 öl, hosszúsága 216 öl; ugyanitten rét széles 22 öl, hossz: 161 öl; Alsó-Bogárdon a paksi úton dűlőbe széles 12 öl, hossz: 260 öl, ugyanitt a második dűlőbe széles: 12 öl, hossz: 295 öl, ugyanitt rét a falu alatt hossz 61 öl, széles : 23 öl. Felső-Tinordon új szántóföld és rét mérettek ki (temetőnek). Alsó-Tinordon a Sárrétre dűlőbe széles : 10 öl, hossz : 240 öl, továbbá Felső-Tinordon a Ns. Varga, Pintér és Huszár famíliák részéről adatott és elcseréltetett szántóföld és rét volt szélességre nézve 10 öl, hosszára 232 öl, ennek végében egy rét sz: 10, h: 70 öl. Kenderföld a forrásnál Felső-Bogárdon 3 véka alá." Adományok 1783-ban: egy ezüst úrvacsorás poharat ajándékoznak Huszár István, János és Péter testvérek; egy ezüst tányért Pálffy Pál és hitvese Német Erzsébet 1784 évben; egy ólom tányért felső Német József 1792 évben; nagyobbik ólom kannát Mészely Ferencz, kisebbiket Szőke Anna Mészely János özvegye; egy kék selyem keszkenőt ezüst csipkével Mészöly Julianna Szűcs Mihály hitvese; egy zöld selyem keszkenőt arany csipkével Márkus Judith; fehér selyem keszkenőt Nagy Anna Molnár György hitvese; zöld selyem keszkenőt Tóth Zsuzsanna Mészöly Gergely özvegye; karton keszkenőt fehér csipkére Molnár Mihály; királyszín selyem keszkenőt keresztelő edényre Láczai Mária Somodi István lelkész neje; rojtos szélű fehér abroszt Szőke Anna; csipkés közepű abroszt Radó Borbála Mészöly József hitvese; veres szélű kék selyem keszkenőt Szőke Anna; sárgás kék szélű selyem kendőt Hollósi Judith Mészöly Gergely hitvese; keresztelő virágos porczellán edényt Huszár Ignácz; úrasztali szőnyeget Huszár Erzsébet asszony; egy szép fehér abroszt „egy valaki" ajándékozta. Majd Huszár János és hitvese egy úrasztali térítőt 440 frt értékben; egy ezüst poharat „a nemes asszonyságok és leányasszonyok" (1807) ajándékoztak. Német Zsigmond özvegye 500 frtot hagyományozott. Mindezen említett adakozások mellett, melyek a gyülekezeti tagok buzgó áldozatkészségét, egyúttal az egyház erősödését mutatják, maga az ekklézsia vásárolt egy nagyobb fundust Tinordon hétszáz forintokért, melyre azonnal épületet emelt imaházul az izraeliták számára (1790), később ugyanazon fundusra mészárszéket, korcsma épületet emelt, amelyektől a haszonbér az egyház pénztárába folyt a közbirtokosság határozatából. A hívek buzgólkodtak az anyaszentegyház fenntartásán, adakoztak, hagyományoztak, lelkész és tanítók javadalmazását jobbították, de később bizonyos lazulás, sőt hanyatlás állt be az egyház életében és pedig úgy anyagi, mint valláserkölcsi állapotában. Használtak ugyan az egyház elöljárói ezeknek megszüntetésére némi eszközöket (az adósokat kényszer útján próbálják kötelességeik teljesítésére bírni, az erkölcstelen, istentiszteletet botránkoztatókat egyházi fenyítékkel „megpálczázással, vasraveretéssel" büntetni), de az ősi buzgóság és áldozatkészség alig-alig akar visszatérni. De él az egyház, nem hagyta el Isten a mennyben, nem hagyta el a földön. Az iskolával kapcsolatban az egyház az egyházmegyével karöltve foglalkozott egy Bogárdon létesítendő nagyobb „centrális iskola" felállításának tervével, melyben „egy professor és több apróbb tanítók" tanítottak volna (1820). A terv azonban sikerre nem vezetett. Az e czélra begyűlt hetedfélszáz forintot azután a templombővítés s toronyépítés költségeinek fedezésére fordították. Egyenetlenség. A tinordi híveket bántotta az, hogy habár ők az egyház fundálásakor meghozták tőlük telhetőleg áldozatukat s azóta is évenként járulnak annak fenntartása terheihez legalábbis a bogárdi testvérekhez képest felényi mértékben, mégis az egyházi ügyek intézésébe beleszólásuk nincs, főgondnok közülük soha nem választatik, mindkét iskola Bogárdon van stb. Ezen sérelmek orvoslása végett a tinordiak a traktushoz folyamodtak (1844), kijelentvén, hogy készek a bogárdiaktól külön is válni. Az egyházmegye vizsgálatot, majd gyűlést tartott Bogárdon (1845), de az ügy végleges megoldást nem nyert. A tinordiak belátták, hogy amit hajdan, az egyház-alapításkor adtak, azt önként, ajándékképen adták, vissza nem is vehetik már, önnön erejükből pedig külön egyházat fenn nem tarthatnak, annyit azonban elértek, hogy egyik iskola néhány éven át a tinordi részen bérelt helyiségben állíttatott fel, az egyház szükségeihez továbbra is járulni köteleztettek és pedig pénzben s gabonában 735 értékkel, míg Sárbogárd 1262 frt értékkel járult. A békesség azonban később sem állott teljesen helyre, amelynek hiányát az egyház is érezte, mert úgy e miatt, de főként a még mindég tartó közöny és áldozatkészség-hiány folytán mind külsőleg, mind belsőleg gyöngült s annak lehetett tulajdonítani azt is, hogy az egyház az eddig őt illetett húsvágási jogtól - regálétól - elesett s így adósságokba keveredett. De mindennek daczára, a nehéz viszonyok között is kellett, hogy az egyház fenntartsa magát s vagy újabb adókivetések vagy kölcsönvételek útján tehessen eleget soknemű szükségleteinek. Hét adóosztályt állítottak fel, az első 10 frttal, az utolsó 1 frt 40 krral, gabonafizetések is ily arányban. Az így nyert jövedelmi többletből adósságokat fizettek, a papilakon gazdasági épületet emeltek (1842), a templom tetejét zsindelyezték (1854), egy harangot szereztek (1860), a papi házat újból fedték (1869), majd a templomot javították (1876). A tinordiaknak régi kívánsága, (hogy külön állandó iskolájuk legyen) magvalósult. Az ekklézsiának egy szerzett házát ott átalakították iskolahelyiséggé, melybe a tanuló gyermekek felerésze átköltözött. A segédtanítóságot beszüntették (1859), s rendes másodtanítósággá alakították, melynek jelenlegi javadalmazása: 200 frt., 80 véka rozs, tandíj 100 véka árpa, 40 frt lakás s fűtés. Az 1877-ben a gyülekezet közadakozásból összegyűlt ezer frton (amely összeghez Huszár Juliánna asszony 200, Mészöly János 100 frttal járult) a templomba orgonát állítottak, majd a templomtetőt és az egyik iskolájának fedelét újították. Urházy Lajos lelkész és neje Kovács Erzsébet egy úrvacsorás kelyhet ajándékoznak (1856), továbbá egy ezüst aranyozott tányért Német Sándorné Imre Mária (1862), egy keresztelő tálat Farkas Gyula Sismándról (1884), egy díszes nagyterítőt Décsey Lajos s Huszár Imre családjának női tagjai. Itt említjük, hogy rektor-tanítók Úrházy lelkész idejéből a következők voltak: Molnár Mihály (1843), Boros János (1844-47), Sallai Pál (-1850), Szalai Sándor (-1856), Kovács Mihály (-1858), Gáthi Imre (1859), Hegedűs Sámuel (1860), Horváth Lajos (1861), Kondás István, Komjáti János (-1865), Györke Mihály (-1869), Bori Mihály (-1870), Varjú István (1871), végül Haraszty Károly. Az egyháznak újabbi élete Turgonyi Lajos (1881-82), Balla Árpád (-1884) s Forgách Endre lelkészek idejében, úgyszintén a két évtized óta működő Halász Károly buzgó egyházgondnok erős keze alatt éledőnek, előrehaladónak mondható. Az egyház elöljárói a lelkészekkel együtt mindinkább érezték és érzik, hogy mindent meg kell tenni az egyházban kint-bent, hogy az Isten országa eljöjjön e földre és e helyen is boldogítsa idvezítse a gyülekezet tagjait. A lelkek száma majdnem harmadfélezerre szaporodván, hogy a tanköteles gyermekek sikeresen taníttassanak, egy harmadik iskola szervezésének szüksége állott elő a nyolcvanas években, amely csakugyan fel is állíttatott s segédtanítóval elláttatott kétszáz frt javadalmazás mellett, így tehát három tanító működik. Ugyanekkor a tinordi részen levő ún. mészárszék funduson egy egészen új iskola építtetett 16 méter hosszúságban és 10 méter szélességben (középfolyosóval ellátva) egy 356