Ilia Mihály - Péter László (szerk.): Juhász Gyula válogatott művei - Magyar Remekírók (Budapest, 1981)

1923

CSEVEGÉS [a cenzúrától] Boldog újévet kívánok, vagy, hogy etikettszerű legyek, b.ú.é.k. a nyájas olvasónak. Ez talán banális bevezetés, de tessék elhinni, és jól van ez így, a banalitás örök, és a banalitás az, amely tulajdon­képpen fönntartja és kormányozza ezt az egész emberi vi­lágot. Én egy idő óta egyre jobban tisztelem és értékelem földi életünknek ezt a hatalmas és diadalmas tényezőjét, amelyet ifjú titán koromban annyira elleneztem és lenéz­tem. Annak idején például állandóan hadilábon állottam az olyan megrögzött szokásokkal, amilyen például az a pol­gári fölfogás, hogy az embernek lehetőség szerint arra kell törekednie, hogy minél több pénzt szerezzen, va­gyont gyűjtsön és öreg napjaira biztosítsa magának azt a sokat emlegetett jól megérdemelt nyugalmat, amelyről Horatiustól Arany Jánosig annyi szépet és jót írtak a ka­­pa-kasza-kerülők, és amelynek érdekében olyan kevéssé erőltették meg magukat. Megvallom, ma is csupán elv­ben kezdek közeledni ehhez a tisztes fölfogáshoz és he­lyes elvhez, a gyakorlatban bizony most is még a szegény Paul Verlaine és a derék Cholnoky Viktor reguláihoz tar­tom magamat. Tehát még egyszer boldog újévet kívánok önöknek, nyájas olvasók, mégpedig tiszta szívből, komolyan, mert hiszen ugyanezt úgyis hiába kívánom magamnak és a ve­lem egykáron pendülő lantosoknak, akikre folyton rosz­­szabb világ jár, sőt a rúd is kezd rájárni különb-különbség

Next