Ilia Mihály - Péter László (szerk.): Juhász Gyula válogatott művei - Magyar Remekírók (Budapest, 1981)
1923
Tanulmányok, cikkek, kritikák 817 vadt más hátra, mint aki minden jóravaló riporternek kijár: a szegedi polgármester! Hogy Szegeden komoly szerelme lett volna Zoltánkának, arról nincsen híradás (a szívét annakelőtte Csákón hagyta, egy gyönyörű, fiatal, gazdag úrilánynál, aki nyolc évig várt rá hiába), de hogy ábrándja volt itt is, arról beszédes bizonyság egyetlen fönnmaradt szegedi verse: S. M. kisasszonyhoz. (A kisasszonyt Emíliának, becéző néven Milcsinek hívták, de hogy ki volt, már nem tudatik.) A vers dátuma 1866 karácsonya. Ez a vers egészen petőfis, de valahogy úgy, mintha Paganini hegedűjén valami kezdő játszanék, remegő kézzel, bizonytalanul. Szó esik benne a szerény ibolyáról, a költői lantnak ábrándos pengéséről, a hold mélabús sugaráról, barátairól, a vidám fiúkról és végül. Szeretem hazámat és szomorú sorsán Órákig merengek, De ha téged látlak, elfelejtve mindent, Csak téged szeretlek. Hát a nagy Petőfi ezt éppen fordítva csinálta, de hiszen nem lehetett őt mindenben utánoznia a kis Petőfinek. Zoltán különben Szegedről egyenesen Pestre szökött (a szó szoros értelmében), minden valószínűség szerint végig gyalogolva apja örök pusztai birodalmát a februári télben az édesanyjához. Mert nincs igazság abban a másik rosszindulatú legendában sem, hogy Szendrey Júlia nem jól bánt volna fiával. Stuart Mária szavai joggal illenek erre a szép és szerencsétlen asszonyra. Jobb volt a hírénél, mármint annál a hírénél, amelyet némely irigy asszony barátai terjesztettek volna felőle. Aki Petőfi és a világirodalom legszebb hitvesi líráját sugalmazta, aki ellenségtől megszállott területen apró gyermekével, elhagyatva, üldözéssel, zaklatással és megszólással szembeszállva, hónapokig kereste, kutatta az eltűnt forradalmár, a veszedelmes lázító nyomait, aki a szabad élet csábításai ellenében