Ilia Mihály - Péter László (szerk.): Juhász Gyula válogatott művei - Magyar Remekírók (Budapest, 1981)
1923
* 820 Juhász Gyula életre való. Még ma is különös melegséget érzek a szívem táján, ha fölbukkannak emlékezetemben, „lelkem szemében”, mint Hamlet mondja, a Négyesy-stílgyakorlatok hallgatói. Ezeken a pénteki órákon, amelyeken verseket és prózát olvastak föl a „nyelvészek”, született meg az új magyar irodalom. Hiszen a fölolvasók és bírálók sorában ott voltak: Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Oláh Gábor, Balázs Béla, Benedek Marcell, Lehel István, hogy csak egy párat említsek, és engem ért az a megtisztelő véletlen, hogy éppen ezekben az években titkárja voltam a derék és lelkes Négyesy professzornak. De ránk, akkori fiatalokra, akár a tudomány, akár az irodalom ösvényén indultunk el, a legmélyebb és legmaradandóbb hatást tanáraink közül mégis egy csodálatos férfi tette, akit Riedl Frigyesnek hívtak, és akinek arcát, alakját és modorát szeretném újra fölidézni, mint az ezeregyéj bűvös palackjában a szellemet. Mikor Riedl Frigyes az előadóterembe lépett, hirtelen elektromos áram futott végig rajtunk, érezni kellett egy rendkívüli ember jelenlétét. Ember volt elsősorban, amit némely híres tanárról kevésbé mondhattunk el. Mert volt közöttük olyan, aki mindig szónokolt, akár az esztétikai küszöbről beszélt, akár Arany János kisebb epikai költeményeiről, és volt olyan is közöttük, aki olyan mereven és magasan ült és untatott a katedrán, mint a dalai láma. Riedl Frigyes a tudásán és tehetségén kívül - egészen különösen dús és mély tudása és rendkívüli tehetsége volt - az idegeit is elhozta az előadóterembe, a mozgékonyságát, a kíváncsiságát, a játékos ösztönét, a különcködését és a szeretetreméltóságát. A szívét és elméjét tette ki mintegy az asztalra, amely mellett úgy foglalt helyet, mint középpontja egy társaságnak, amely szereti őt, szereti egymást és szereti a tudást és műveltséget. Szinte családias melegség áradt belőle, pedig tulajdonképpen nem igen ismerte hallgatóságát, a nagyon finom és mély érzésű és