Ilia Mihály - Péter László (szerk.): Juhász Gyula válogatott művei - Magyar Remekírók (Budapest, 1981)
1927
Juhász Gyula megvolt, mint a haladás egyik szabályozója. Már a görög Arisztophanész is konzervatív volt, de vajon ki látja ennek kárát örökifjú műveiben? Valaki forradalmat csinálhat a művészetben és konzervatív maradhat a politikában. Ott van Flaubert és Baudelaire! És valaki a legszélsőbb politikát vallhatja, a legradikálisabb elveket hirdetheti, mégis, nemzeti értékét és jelentőségét ki meri tagadni Petőfi Sándornak vagy Victor Hugónak? Nietzsche, az arisztokratikus radikalizmus magányos és kérlelhetetlen hitvallója, merőben ellentéte a modern szocializmusnak, mégis, ki meri róla azt állítani, hogy az Übermensch filozófusa nem a modernség egyik legnagyobb és legigazabb szellemi képviselője? A hagyományokkal szakító Petőfi és a hagyományokat ápoló Arany egészen szépen megárulnak egy gyékényen az életben és a halhatatlanságban, éppen azért, mert kölcsönösen elismerik a valódi tehetség jogát, és a plebejus Schiller is egészen jól megfér a patrícius Goethével, noha máskülönben két világnézet választja el őket egymástól. Több dolgok vannak földön és irodalomban, mondja Zolnai Béla dr., aki a legjobb értelemben vett konzervativizmus legmodernebb kritikai képviselője ma irodalmunkban, a Budapesti Szemlének, akinek fáj a látvány, hogy Vargha Gyula és Juhász Gyula, Szabolcska Mihály és Oláh Gábor egy kalap (és nem vaskalap) alá kerültek a Széphalom című új magyar tudományos és irodalmi szemle hasábjain, amely egyszerre igyekezik megvalósítani a kettészakadt magyar irodalom egyesítését és a kozmopoliszt ködbe vesző magyar irodalom decentralizációját. Mind a kettő olyan törekvés, amely csak elismerést érdemel, nem gáncsokat. Akik még hiszünk és remélünk abban, hogy a magyarság uniója nem álom, hogy a magyarság jövendője kultúrájában van, az öröm és bizakodás érzésével nézzük ezt a vidéki irodalmi bárkát, amely Dugonics és Tömörkény városából indult el új vizekre, lobogóján „Kasmnety kora