Ilia Mihály - Péter László (szerk.): Juhász Gyula válogatott művei - Magyar Remekírók (Budapest, 1981)

Színpadi játékok

468 Juhász Gyula addig én elrejtezem, és csak a lelkem kísért tovább, a lel­kem, amely Rómában Cassius volt, Helvétiában Tell Vil­mos, Párisban Desmoulins Camill. Ebben a szegény, szomorú, rab országban pedig majd­ a szabadság örök éb­resztője lesz, és az lesz ő az egész nagy, kerek világon. Ahol az igazságot kimondják, ahol az emberséget győze­lemre viszik, ahol a zsarnokságot letörik, ahol a jogot ki­vívják, ott Petőfi Sándor harcolt és Petőfi Sándor diadal­maskodott. EGRESSY. De neked még élni kell, Sándor! PETŐFI. Ugyan kiért, ugyan miért? EGRESSY. Júliáért és Zoltánkáért! A családodért! Petőfi. Júlia majd csak meglesz már nélkülem is. Ó, jaj, nélkülem még boldogabb is lesz. Én tudom! Én tudom! Zoltánka felnő, és ha apja nevét hallja, büszkén ragyog fel gyönyörű nefelejcs szeme: apja szabadságban és igaz­ságban halt meg! A barátaim elhagytak, az ellenségeim megsokasodtak, A hazám pedig­­ elfordul szegény, sze­gény hazám! A börtöntől félek és úgy érzem, hogy egész Európa egy nagy börtön lesz nemsokára, így hát me­gyek! Most jön, én hű barátom, én nagy művészem, az utolsó jelenés! A hajnalba ki. Egyre erősebb ágyúdörgés. Rózsi, Pila Anikó. Öreg székely. Jönnek­ mind egyszerre EgressybeAz őrnagy úr elment? EGRESSY. Petőfi elment. Rózsi. Elment. Milyen szép emléket hagyott! pila Anikó. Milyen szép emléket hagyott. Rózsi. Ejnye, talán neked is írt valamit? pila anikó. Nekem nem írt semmit. Nekem csak mon­dott valamit! Rózsi. Talán csak nem vallott szerelmet a csapodár poé­ta? Mert nagyon csinos felesége van ám­­pila anikó. Felesége?

Next