Ilia Mihály - Péter László (szerk.): Juhász Gyula válogatott művei - Magyar Remekírók (Budapest, 1981)

1918

Tanulmányok, cikkek, kritikák 659 lennek tetsző szarmata síksága, a havas és véres orosz puszták fölött. . . Akkor este elkísértem őket, de egy külvárosi utca sar­kánál elköszöntek. A fiatalember, akit bádogossegédnek mondottak és ő. Nem tudtam, hogy kik is voltak tulaj­donképpen. Az egyikről most már tudom, hogy kicso­da. . . Akkor csak azt láttam, hogy valaki. . . Délmagyarország, 1918. október 12. OKTÓBERI IFJÚSÁG Halkuló szívét dobogtatja felétek, márciusi ifjúságnak kései utódai, egy öreg diák, aki négy esztendőn keresztül aggódva és csüggedve várt benneteket, akik egy szörnyű nyárban elmentetek, és a szürke egyenruhában a föld alá bújtatok, míg fölöttetek zengett, és közöttetek rettenetes rendet vágott a világ oktalan vihara. Féltettem a lelketeket, hogy elfásul és elfárad a végte­len szürkeség uniformisában, amelybe nem jó magyar sorsotok kényszerített. A legszebb tavaszotokat pörkölte le és szárította ki négy iszonyú nyár, a legszebb álmaito­kat és vágyaitokat hervasztotta és tarolta négy vérszüre­­tes ősz. A könyvekre gondoltam, amelyeket ott kellett hagynotok az öreg Múzeumban, melynek lépcsőjén leg­szentebb elődötök, Petőfi Sándor annak idején talpra állí­totta az elesett magyart. A szerelmekre gondoltam, ame­lyeknek rózsás alkonyatai és holdas éjszakái helyett ka­­vernák alján és fedezékek mélyén kellett várnotok a hideg halált, amely ellen minden idegetek és minden izmotok tiltakozott. Mi lesz veletek és mi lesz belőletek, gondoltam, és si­rattam anyátokat és jegyeseteket, mert benneteket siratni nem volt szabad! Vártam ifjú dalokat és új színeket, les­tem a háború hármas ércébe vert szívetek ujjongó zoko­gását, amely győzelmi és gyászindulók monoton zenéjébe

Next