Ilia Mihály - Péter László (szerk.): Juhász Gyula válogatott művei - Magyar Remekírók (Budapest, 1981)
1923
Tanulmányok, CTKKFK, kritikák 815 erkölcsi bátorság kellett hozzá: tüntetően megtapsolni az emigráns népvezért!) Zoltánka bizonyosan sokszor megfordult később a színház tájékán, ha este nem is igen engedték el a Serház utcai hajlékból, és amint az öreg Terescsényi Gyula (Csényi Gyula néven érdemes veterán szegedi író, Zoltánka osztálytársa) elbeszéléséből értesültem, több szegedi úrilány mellett Petőfi Sándor fia különösebb érdeklődéssel viseltetett a színigazgató csinos és szépreményű színészlánya, Kocsisovszky Borcsa irányában. (A színésznők iránt való érdeklődés is apai hagyomány volt nála, de neki már jóval több szerencséje volt Thália papnői közül, mint apjának Prielle Kornéliával, vagy keresztapjának, Arany Jánosnak Klárikával.) A kezdetben csöndes jó fiú kezdett megint csak kimaradni, és a Tiszaparti kurtakocsmák kezdettek hangosak lenni a búsuk diák nótáitól. Nem használt se szép szó, se fenyegetés, hiába jött el hozzá Petőfi István, és hiába mondotta neki, hogy a Petőfi név nemessége is kötelez. Zoltánka - ezek nagyapám szavai egy napon színlapot látott, az iskolakönyveket sutba vágta és „Káló bácsi, én is színész leszek, mint az apám!” kiáltással háromhónapi önsanyargatás után örökre búcsút intett a szegedi kegyes iskolának. Az pedig csak rosszakaratú legenda, amit a könyvekben és cikkekben olvastam számtalanszor, hogy a nagy Petőfi fiát kicsapták a szegedi piaristák gimnáziumából. És Déri Gyula, egyébként Petőfi Zoltánnak gondos és lelkes életrajzírója, könyvében egészen méltatlanul vádolja és leckézteti meg az akkori szegedi kegyes atyákat, hogy kegyetlen mostohán bántak el Zoltánkával. Ebben az ügyben már élete végén fölkerestem a népnevelés buzgó tanyai apostolát, az öreg Tóth Antal piaristát, aki fiatal tanár volt már abban az esztendőben. Egy őszi este kopogtattam be hozzá, éppen valami növényt határozott az ősz botanikus, aki a tanári kar jegyzője volt az 1866-1867 tanévben. Tóth Antalnak bámulatos memóriája volt, mint csak a sokat megért öregeknek. Elővett egy régi, régi noteszt (régen kakukkfüves dombok alatt álmodó diá-