Ilia Mihály - Péter László (szerk.): Juhász Gyula válogatott művei - Magyar Remekírók (Budapest, 1981)

1923

Tanulmányok, CTKKF­K, kritikák 815 erkölcsi bátorság kellett hozzá: tüntetően megtapsolni az emigráns népvezért!) Zoltánka bizonyosan sokszor meg­fordult később a színház tájékán, ha este nem is igen en­gedték el a Serház utcai hajlékból, és amint az öreg Teres­­csényi Gyula (Csényi Gyula néven érdemes veterán sze­gedi író, Zoltánka osztálytársa) elbeszéléséből értesültem, több szegedi úrilány mellett Petőfi Sándor fia különösebb érdeklődéssel viseltetett a színigazgató csinos és szép­reményű színészlánya, Kocsisovszky Borcsa irányában. (A színésznők iránt való érdeklődés is apai hagyomány volt nála, de neki már jóval több szerencséje volt Thália papnői közül, mint apjának Prielle Kornéliával, vagy ke­resztapjának, Arany Jánosnak Klárikával.) A kezdetben csöndes jó fiú kezdett megint csak kimaradni, és a Tisza­­parti kurtakocsmák kezdettek hangosak lenni a búsuk­ diák nótáitól. Nem használt se szép szó, se fenyegetés, hiába jött el hozzá Petőfi István, és hiába mondotta neki, hogy a Petőfi név nemessége is kötelez. Zoltánka - ezek nagyapám szavai egy napon színlapot látott, az iskola­könyveket sutba vágta és „Káló bácsi, én is színész le­szek, mint az apám!” kiáltással háromhónapi önsanyarga­tás után örökre búcsút intett a szegedi kegyes iskolának. Az pedig csak rosszakaratú legenda, amit a könyvekben és cikkekben olvastam számtalanszor, hogy a nagy Petőfi fiát kicsapták a szegedi piaristák gimnáziumából. És Déri Gyula, egyébként Petőfi Zoltánnak gondos és lelkes élet­rajzírója, könyvében egészen méltatlanul vádolja és lec­kézteti meg az akkori szegedi kegyes atyákat, hogy ke­gyetlen mostohán bántak el Zoltánkával. Ebben az ügy­ben már élete végén fölkerestem a népnevelés buzgó ta­nyai apostolát, az öreg Tóth Antal piaristát, aki fiatal ta­nár volt már abban az esztendőben. Egy őszi este kopog­tattam be hozzá, éppen valami növényt határozott az ősz botanikus, aki a tanári kar jegyzője volt az 1866-1867 tanévben. Tóth Antalnak bámulatos memóriája volt, mint csak a sokat megért öregeknek. Elővett egy régi, ré­gi noteszt (régen kakukkfüves dombok alatt álmodó diá-

Next