Ilia Mihály - Péter László (szerk.): Juhász Gyula válogatott művei - Magyar Remekírók (Budapest, 1981)
1923
818 Juhász Gyula vállalta a honvéd férjhezmenő özvegyének kijáró mártíriuraot, és aki halálos ágyáról is meghatóan gyöngéd leveleket küldött a fiának, az rossz asszony nem lehetett. (Ő maga is költő volt különben, Andersen első magyar fordítója és kései versein megint csak ott érezzük az isteni szellemkéz túlvilági vezetésének nyomát, amely még egy Arany János néhány alkotásán is rajta van! Ő maga is készséggel ismerte el ezt Emlények című versében.) * Szeged után még sok, sok állomás volt hátra Zoltánka életében, vidéki kóbor színészkedések, Váradon, Debrecenben és egyebütt, de útja ettől fogva mindig mélyebbre vitte szenvedésbe, nyomorúságba, megalázásba és a betegsége is egyre súlyosodott. Mert az sem úgy áll, amint az életrajza írja, hogy Szegeden szerette volna a végzetes költő-bajt, a tüdővészt. Ma már az orvostudomány kétségtelenül megállapította, hogy Petőfi Sándor tuberkulózisban szenvedett. Ezért bocsátották el annak idején a katonaságtól, ezt fejlesztette tovább benne a sok fázás és koplalás, az a híres egy tele Debrecenben, és ennek a betegségnek lelki reakciója jelentkezett a két forradalmi esztendő lázas és ideges föllobbanásaiban. De máskülönben is - és ezt már Zoltánka egyik nekrológja is fölemlíti - Petőfi Sándor gyermeke végzetes eksztázisok lángolásában fogantatott. Ez időben - a márciusi nagy napokban - írta Petőfi a Nemzeti dal-x., varrta Szendrey Júlia a szabadság zászlaját, és míg a feleségek feleségének magzata repesni kezdett, a magyar történelem addig legnagyszerűbb és legválságosabb hónapjait élték át szülei, nemcsak mint nagy idők tanúi, de mint cselekvői és szenvedői. Azon a napon, amelyen Zoltánka született, olvasta föl a nemzetgyűlésen az elnök Petőfi Csatadalit, a magyar Marseillaise-t, amely olyan hátborzongatóan és velőt megrendítően fenséges süvöltés a viharban, hogy nincs az a pacifista Romain Rolland, aki ne találná nagyszerűnek. Zoltánka gyönge testtel jött világra