Tarnóc Márton (szerk.): Pázmány Péter művei - Magyar Remekírók (Budapest, 1983)
PÁZMÁNY PÉTER „Pázmány... rendelkezésére minden oldalú tudás, a világ és emberi szív mély ismerete, gazdag képzelem s erős logika áll. Pázmány főképp beszédei és kalauza által, a magyar nyelvnek nem várt, előre nem látott kiképzést adott. Ő az irodalomban addig uralkodott dunántúli nyelvjárás felett a tiszait érvényesítette; a nyelvvel grammatikai szabatossággal élt, azt új kifejezések s a nép szájából vett szebbnél szebb és jelentős szólásformák és közmondásokkal gazdagította, irányának pedig oly teljességet, kerekdedséget és bőség mellett is oly hathatóságot kölcsönzött, hogy méltán egy új nera szerzőjének tekintetik, ki a régibb kort befejezte, s újat kezdett meg, miáltal az értőktől »a magyar bíboros Cicero« dísznevet vívta ki magának. Ő a mai könyvnyelv teremtője; kevesen tudták ezt őutána mindmáig annyi eredetiséggel és egyszersmind új színnel kezelni.” Toldy Ferenc „Az ellenreformáció legnagyobb alakja ő, s ez az ellenreformáció halála után már néhány évtizeddel tűzzel, vassal, börtönnel, vesztőhellyel érvényesíti akaratát. Pázmány idejében azonban erről még szó sincs. Nem a brutális erőszak, hanem a belső reform, a papnevelés, a prédikáció, a hitvita eszközeivel harcol és ér el nagy sikert. Egymás után alapítja az iskolákat, papnevelő intézeteket, s végül legnagyobb művét, a nagyszombati egyetemet.” Klaniczay Tibor