Tarnóc Márton (szerk.): Pázmány Péter művei - Magyar Remekírók (Budapest, 1983)

PÁZMÁNY PÉTER „Pázmány... rendelkezésére minden olda­lú tudás, a világ és emberi szív mély isme­rete, gazdag képzelem s erős logika áll. Pázmány főképp beszédei és kalauz­a ál­tal, a magyar nyelvnek nem várt, előre nem látott kiképzést adott. Ő az irodalom­ban addig uralkodott dunántúli nyelvjárás felett a tiszait érvényesítette; a nyelvvel grammatikai szabatossággal élt, azt új ki­fejezések s a nép szájából vett szebbnél szebb és jelentős szólásformák­ és köz­mondásokkal gazdagította, irányának pe­dig oly teljességet, kerekdedséget és bőség mellett is oly hathatóságot kölcsönzött, hogy méltán egy új nera szerzőjének te­kintetik, ki a régibb kort befejezte, s újat kezdett meg, miáltal az értőktől »a magyar bíboros Cicero« dísznevet vívta ki magá­nak. Ő a mai könyvnyelv teremtője; keve­sen tudták ezt őutána mind­máig annyi eredetiséggel és egyszersmind új színnel kezelni.” Toldy Ferenc „Az ellenreformáció legnagyobb alakja ő, s ez az ellenreformáció halála után már néhány évtizeddel tűzzel, vassal, börtön­nel, vesztőhellyel érvényesíti akaratát. Pázmány idejében azonban erről még szó sincs. Nem a brutális erőszak, hanem a belső reform, a papnevelés, a prédikáció, a hitvita eszközeivel harcol és ér el nagy sikert. Egymás után alapítja az iskolákat, papnevelő intézeteket, s végül legnagyobb művét, a nagyszombati egyetemet.” Klaniczay Tibor

Next