Szalai Anna (szerk.): Századvég 2. - Magyar Remekírók (Budapest, 1984)
Justh Zsigmond: Fuimus
Fuimus 355 - Ah, Lolly - die wären etwas für Dich, Gott wie Dumm. Mici, sem az öreg diplomata nem voltak egy véleményen vele. Kitűnő, derék, gentleman like fiúknak tartották. Efelett aztán nagy vita támadt, alig fogytak ki a pro és kontrából. Az udvar pedig nézett és hallgatott. Ebéd után Lőrinc, Mici, Tomi s az öreg Klienigstein a tarokkasztalhoz ültek. Az udvar tízkor visszavonult. Lolly Gáborral a kis dohányzóban egyedül maradt. - Igen, Gábor, összebarátkoztunk Lőrinccel. Azt hiszem, megért ez a fiú, s elhiszi azt, hogy az vagyok, aminek látszom. Maga kételkedik bennem. Hogy meri-e azt tenni?... Ne mentegesse magát, érzem, s ez bánt, és ezért szeretném, hogy megismerne. - Én nem kételkedem magában, mert nem tudom, milyen. Nem ismerem lelkét, nem tudom, milyen igazán, s így nem is tévedhetek megismerésében. - Igazán - a szót megnyomta. - Hát komédiásnénak hisz. Miért lennék az... De nem mentegetem magamat, la me daigne. Lőrinc jobban megért. Tisztább lelkű fiú, mint maga. Jobban szeretem. Igen... barátomnak fogom fogadni. Majd ha ő megismer... akkor majd tán maga is meg fog érteni. -Erre törekszem már rég. Nem voltunk eleget együtt. Tán ezért félek magától. - Mitől fél? Miben lehet ártalmára... Miért mondja el ezt nekem? - Mert úgyis tudja. Ezt érzem. - Mást nem? - Sok mindent, sokkal többet, mint amennyit elmondani bírnék... Mit tervez a télire? - kérdte, hirtelen más témára vivén át a társalgást. - A tél messze van még, még csak a tavasz „virágait” tapossuk. Az őszt itt töltöm. A télen... istenem tán csak férjhez megyek már. - Magától függ.