Szalai Anna (szerk.): Századvég 2. - Magyar Remekírók (Budapest, 1984)

Justh Zsigmond: Fuimus

358 JUSTH ZSIGMOND szégyellte az ellenzék élére állni, s pártoskodni ellene... csak azért, mert ő is az akart lenni. De hát én mindezt megbocsájtottam neki. Mert sajnálom, mert tudom, hogy szerencsétlen ember, ki sokat szenvedett maga is, és mint a kicsinyes embereket mind, úgy őt is megviselte a sok kis, való vagy csak álmodott baj, melyek aztán az önmaga életét, csakúgy mint a környezetét, tűrhetetlen­né tették. - És a lányok... mit tartasz a lányokról? - Mit tarthatnék mást, mint ti mind. Szegény, sze­gény boldogtalan teremtések. Sötét múlt sötét árnyai. Nem e világba valók.­­ Vagy tizennégy nap elteltével, egy reggel arra ébred­tek, hogy Lőrinc kanyarót kapott, s egy pár napig nem hagyhatta el a szobát. Pedig Lőrinc nagy mulatságokat tervett, Gábor hazajöttének tiszteletére tűzijátékot, bált akart rendezni. Szegény Lőrinc, bizony nem valami nagy örömmel vette tudomásul, hogy pár hétre el van a külvilágtól zárva. Gábornak ez mindegy volt. Sőt (be kell vallanunk önzését) még örült, hogy így többet lehet öccsével. Egész nap szobájában ült, felolvasott neki, beszélgettek jövőjükről... légvárakat építettek. Este pedig az udvar jött be hozzá, s nagy kártyapartikat rendeztek. A betegség Ádámék látogatását is elnapolta. Hetekig nem jött vendég a kastélyba. Egy este Lollyról volt szó. Lőrinc hevesen, csakúgy, mint már egyszer, odavág­ta, hogy nem érti bátyja viselkedését. - Miért nem veszed el, ne légy oly válogatós. Jobbat tán nem is kaphatsz nála! Gábor csudálkozva nézett reá. Öccse mélyen elpirult, s aztán zavartan, akadozva folytatta:

Next