Szalai Anna (szerk.): Századvég 2. - Magyar Remekírók (Budapest, 1984)
Justh Zsigmond: Fuimus
Fuimus 371 mondta, így akarván megnyugtatni Gábort. — Édes öregem. .. légy nyugodt. Látod... erős leszek. És Gábornak eszébe jutott, hányszor, de hányszor ismételte önmagának e frázist az utóbbi két év alatt. Erős? Erős, mint az orchidea, erős, mint a japáni csecsebecsék, erős, szilárd, mint a velencei üvegek s aranyláncok... Pedig Jaj annak, aki gyenge. Gábor egy reggel, midőn Lőrinc gazdaságában volt elfoglalva, átment Tomiékhoz. Egyedül akart beszélni Lollyval. Szerette volna tudni, egyoldalú-e a dolog... vagy pedig igazán Lolly oldaláról jött a veszedelem. Tomiék még nem keltek föl, midőn a kastély udvarán belovagolt. Lolly épp az istállók felé tartott lovaglóruhában. - Grófnő, megengedi, hogy elkísérjem? - Hogyne, édes Gábor, várjon reám egy percig. De rég nem láttam! Úgy látszik, most kerül. Gábor nem felelt... Pár pillanat múlva Lolly lóháton jött vissza. - Nos... mit akar? - Tehát igazán azt hiszi, hogy valami fontos dolgom kell hogy legyen, most átjöttem. - Nem hiszek semmit, nem tudok semmit. De örülök, hogy látom, ritka emberrel kedvesnek kell lenni, már udvariasságból is. - Lolly, mit akar? - kérdte Gábor hirtelen, élesen. - Mit akarok? - kérdte Lolly meglepett arccal. - Most ki akarok lovagolni, holnap s egy év múlva... úgy, mint mindig, békét. A boldogság, ugye ebben áll? - A boldogság! Boldogságról beszél? -Mért ne beszélnék a boldogságról? Higgye el, a boldogság minden embernek hatalmában van. Jöhet olyan perc, midőn csak kezét kell kinyújtani utána. s