Szalai Anna (szerk.): Századvég 2. - Magyar Remekírók (Budapest, 1984)
Justh Zsigmond: Fuimus
Fuimus 389 - És most... így, ülj le mellém. - S hangja megrezdült, szeméből a lelke sugárzott ki, igazat akart beszélni, érezte, hogy meg kell néki mondania azt, amire a lelke ösztökélte. - Hallgass meg, bátyám - s hangja ellágyult, szavait lassan, húzva ejtette, szinte végigsimította szavaival Gábor lelkét. - Én téged mindenkinél jobban szeretlek. Azt hiszem, ma tán jobban anyámnál is - s e percben hitte, amit mond, és tudta, hogy igazat beszél tudom, hogy éltem őrangyala voltál... tudom, hogy életed minden gondolatja az én boldogságom volt. - Gábor végtelenül szégyellni kezdte, hogy az idő alatt, míg odalenn volt Ádáméknál, oly igen keveset gondolt öccsére. -Tudom azt is, hogy amit Lollyról mondtál, egy szóig igaz. Gábor elhalványult, az hitte, öccse félrebeszél. - Megértettem azóta nemes, fenséges önfeláldozásodat is... Gábor tagadó mozdulatot tett, fel akart kelni székéről, s kimenni a szobából. - Ne menj, maradj, kérlek, kérlek, Gábor! - Az ismét leült a székre, s izgatott szívvel várta, mire céloz a másik. -Tudom, hogy Lolly tönkre fog tenni... tudom, hogy anyám boldogtalanságomat nem bírja el, tudom, hogy egyetlen támaszomtól, tőled elrabol, tudom, hogy Lolly s te együtt az én oldalamon nem élhettek... - Hát így vége e házasságnak, ugye? - mondta Gábor felvillanó szemmel, örömtől sugárzó arccal. És a fiú folytatta szavait, de most már mind lassabban beszélt. -Tudom, mi vár reám, kifejlesztetted öntudatomat, meg hát meg is volt bennem. Nincsenek illúzióim... ismerem magamat, ismerem őt, ismerem az életet, nem várhatok így semmit az élettől... - Hát akkor! - Akkor?... Szeretem, ez a feleletem reá, s el kell hogy vegyem, teszem, lelkem minden íze ezt parancsolja...