Szalai Anna (szerk.): Századvég 2. - Magyar Remekírók (Budapest, 1984)
Justh Zsigmond: Fuimus
280 JUSTH ZSIGMOND utat át nem engedte neki, Kázmér meg bűnül rója fel Miklós bácsinak, hogy a négy lányt magához vette. - De hogy is volt ez a história, én már csak homályosan emlékszem rá. -Nos. Hiszen tudod, hogy családaink veszekedései tradicionálisak. Sokkal kisebb ez a vármegye, semhogy három ily hatalmas nemzetség megférjen benne egymás mellett békében. Hiszen csak egy főispáni székre aspirál mind, a családoknak meg oly számos a tagja. Nagyatyád testvéröccse, Endre, már viszályban élt bátyjaival, így Nikivel is, s amilyen rossz testvér, olyan rossz atya is volt. Csak a fiát, Kázmért pártfogolta. Ennek akart mindent hagyni, s ezért a négy lány mindentől visszatartotta. A család oltárára estek áldozatul! De hiszen ezt tudod. Nos, a Miklós, ki már az öreg Endrét ki nem állhatta, hogy Kázmért megbosszantsa (ki abban az új processzusban oly méltatlanul járt el velem - mondaná Niki), magához vette a négy lányt, sub titulo, hogy sajnálja őket. Szó sem igaz, ezzel is csak a Kázmért akarta bosszantani. Mert inkább kínoztatja magát napról napra, csakhogy elmondhassa a látogatóinak: „Szegény húgaimat magamhoz vettem, mert a szívtelen bátyjuk kilökte őket az utcára.” - De hát hogy lehet ilyen semmiségeken veszekedni? - Gyermek, nem ismered még a mi világunkat? Egy tűszúrást itt még húsz év múlva is megéreznek. Egy hevesen kiejtett szót, amelyet már a kiejtés pillanatában is mosollyal ajkainkon fogadtunk, húsz év múlva is megemlítünk, ha a sértőről beszélünk, már tudniillik a háta mögött. Furcsa világ ez nagyon... Az érzékenykedés világa, és azt hiszed, mi, te és én többet érünk, mint amazok? Szó sincs róla... Ismerlek titeket, mint magamat. A különbség csak abból áll, hogy „fajtánk” tulajdonai nálunk valamivel finomabbak, velencei üveg finomságúak lettek. Az érzékenykedésből szenzitivizmus lett, a szőrszálhasogatás nálunk töprengéssé evolválódott, azért, édesem, te is, én is, életképtelenek vagyunk, csak