Szalai Anna (szerk.): Századvég 2. - Magyar Remekírók (Budapest, 1984)
Justh Zsigmond: Fuimus
400 JUSTH ZSIGMOND marad... érdekes olvasmány nagyon, csak kissé retrográd! - mondta az öreg kutya, s az egész ebéd alatt hallgató Ádám karjába öltve karját, vele együtt kiosont a teremből. Az inasok hada végtelen ostoba arccal nézett az izgatott s mind egyszerre beszélő társaság után. 22 Hogy Gábor és Lőrinc anyjukat a szobájába vezették, az egy székre rogyott le, s aztán a két fiúnak kezei közé temette arcát, és hevesen elkezdett sírni. - Bocsánat, fiaim, bocsánat - rebegte -, hisz tán roszszul tettem... De meg kellett neki egyszer, legalább még egyszer az életben mondani. Lőrinc kissé heves mozdulattal mutatta meg, hogy hisz ő is így gondolkozik. Gábor nyugodt szóval, csendesen elkezdte csitítgatni. - Hogyan, édesanyám, hisz így volt jó. -Tudom, mire gondolsz! - Úgyse kellett volna se nekem, se Lőrincnek az öreg pénze. Megmondtuk volna mi is előbb-utóbb az igazságot neki, s akkor csak az lett volna a vége, aztán meg... - Szabad? - szólalt meg fejét az ajtón bedugva Poldi. - Nikiről volt szó? - Arról. - Alapjában nem rossz vakond ez a mi Szardanapallosz bátyánk... de most, néni, ne nézzen rám, mert nagy ügyben járulok magához. - Nos - mondta az öreg asszony, felvetve rá könnyező szemét. - Azt akarnám megkérdeni a nénitől, hogy az esküvőre kitől kérjek kölcsön frakkot, a néni vagy a Mici komornyikjától. .. kitől lenne illendőbb. Egyszerre felengedt a hangulat, az öreg grófné mosolyogva veregette meg a Poldi vállát, a két fiú felnevetett. - No... no... ne nevessetek hát, ennek fele se tréfa.