Martinkó András (szerk.): Vörösmarty Mihály: Drámák - Magyar Remekírók (Budapest, 1974)

Drámák - A fátyol titkai

A FÁTYOL TITKAI 649 rigó. Soha! embernek akkora fej! KACOR. Ne kötődjetek. Az idő eljár, a hét mosdogál, s még úgyszólván mire sem mentünk. guta Sőt kevesebbre a semminél. rigó. Jól mondod, ha azt a fatális szépséget meg nem látjuk, sokkal jobban állnának dolgaink. KACOR. Sebaj! Minek ide a sopánkodás! Nem kezdhet­­jük-e az egész dolgot újra? guta és rigó. Miért ne? KACOR bizodalmasan. Különben is, köztünk maradjon, az a mi Dianánk nem valami ritka madár. RIGÓ hamisan. Éppen nem, guta. Csak hogy éppen leány. Mindennapi jószág. KACOR. S úgy vettem észre, festi magát. Félre. Vajha elhinnék, hogy őket nyakamról lerázhatnám. rigó. Az könnyen meglehet. De mi több, egyik válla magasabb, mint a másik. Félre. Oh, bár elhinnék! guta. Mit mondasz? Magában. Oh, a szamarak! Ha tyúkszemeikkel néznének, nem lehetne rosszabbul lát­­niok. Festi magát! válla emeltebb! De jól van, egy húrt kell velek pendítenem. - Fenn. Szó, ami szó, barátim, én is vettem hibáját észre, bal szeme, úgy látszik, tetemesen kisebb a másiknál. KADOR. Tudod mit, Guta pajtás! Te eszerint lemond­hatnál róla, s mást kereshetnél. rigó. Igen, igen! mondj le róla. Guta. guta. Én?! Oh, úgy nem játszunk, kacor. Igen! De egyik szeme kisebb, mint a másik. guta. Oh, az nem baj, sőt éppen úgy kell lennie! Na­gyobb szemével szép tulajdonaimat fogja látni, a kiseb­bel gyengeségeimet, s így erényeim és hibáim mindenkor kedvező arányban fognak előtte állani. De mivel úgy sür­getsz, nem látom át, miért te le nem mondasz róla, Kacor ? rigó. Igazság! Kacor, illő, hogy te mondj le róla, guta. Mondj le, s kettőnknek könnyebbé teszed az alkut.

Next