Magyar Rendőr, 1937 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1937-01-15 / 2. szám

MAGYAR RENDŐR hossá lett — asszony rémlátásokkal teli álma folytatásaképpen, öntudatlan ál­lapotban akarta kioltani saját leányá­nak életét. Erről az ügyről számolván be a sajtó, azt írták a lapok, hogy ez az eset egyedülálló, páratlan a maga nemében. Noshat, ennek a ritka eset­nek is volt párja a prakszisomban. Kiskunfélegyházáról Csongr­­ára tér­tek haza a vásárosok, társzekéren, egy szép holdvilágos éjszaka. A lo­vak lassan kocogtak, a társzekér uta­sai, tisztességes polgáremberek, be­szélgettek. Régi betyártörténeteket me­séltek, azokból az időkből, amikor még nem igen lett volna, tanácsos errefelé, éjnek idején, portékával utazni. A társaság egyik tagja, egy fiatal kereskedősegéd, csupa fül volt, álmélkodva hallgatta az öregebbek betyárhistóriáit és hallgató nagy buz­galmában, mese közben el is nyomta őt az álom. Később, már bent a csongrádi határban, a társzekér rövid időre megállt, egyik utasa lekéred­­zett. A fiatal kereskedősegéd még mindig mélyen aludt a rakomány te­tején. Egyszer csak, amikor a leszállt utas visszamászott a megrakott sze­kér tetejére és eközben megérintette az alvó kereskedősegédet, ez álmából hirtelen felriadt, előkapta zsebéből megtöltött pisztolyát és még mielőtt bárki is megakadályozhatta volna őt,­­ keresztüllőtte a szekérre felka­paszkodó társát. A szerencsétlen fiú holtan bukott le a kerekek mellé. A csendőrőrs és a rendőrhatóság nyomban kiszállt a helyszínére, ki­kérdezték, majd kihallgatták a keres­kedősegédet, aki egyik legjobb barát­ját lőtte agyon. A tettes elmondotta, hogy a betyármesék folytatásaképpen ő maga is rablókról álmodott s eb­ből a nagyon élénk álmából hirtelen felriadva, abbeli rémületében, hogy rabló kapaszkodik fel a szekérre és tör életére, szintén álmának folytatá­saképpen használta fegyverét. A le­folytatott nyomozás mindenben iga­zolta a tettes védekezését. Ez az eset lényegében nagyon ha­sonlít az özvegy Tóthné tragikus ese­téhez. Annak idején nem foglalkoztak vele részletesebben a lapok, szak­sajtónk sem emlékezett meg róla, bár az emberi lélek kutatóinak, a krimi­­nalistáknak épúgy, mint a pszichiá­tereknek, értékes anyagul szolgálná­nak ezek az öntudat különleges zava­rait tanúsító esetek. Amelyekben, miként az igazságügyi orvosi tanács véleménye mondotta, nem lehet megállapítani, hogyan ke­veredett össze a tettes tudatában az álom és a valóság, de kétségtelen, hogy a bódulat egy nemében követte el tettét, amely állapot­a beszámítha­­tatlansá­ggal egyenlő értékűnek tekint­hető. Az álom bódulatában embert ölő kereskedősegédet — a Btkv. 76. §-a szerinti, beszámíthatóságot kizáró ok folytán — szintén jogerősen felmen­tette a büntetőbíróság. A Szövetségi Nyomozó Hivatal (Fe­deral Bureau of Investigation. United St­ates Department of Justice. Wa­shington, D. C.) igazgatója, John Ed­gar Hoover a közelmúltban nekem is megküldötte három előadásának a szö­vegét. Az elsőt «A bűnözés valódi költ­ségei» címén a múlt év szeptember hó 19-én a társadalmi egyesületek (Holy Name Societies) nemzeti összejövete­lén New­ Yorkban, a másodikat «A mai rendőri problémák» címen szeptember 22-én a «Rendőrfőnökök Nemzetközi Szövetség»-ének ülésezésén Kansas City-ben, a harmadikat pedig «A tudo­mány a törvény uralmának biztosítá­sában» címen szeptember 29-én a sze­mélyazonosítással foglalkozó nemzet­közi szövetség rendes évi ülésén Dal­­las-ban (Texas) tartotta meg. Mindhárom előadás a propagandát szolgálja és pedig azt a propagandát, amely a bűnözésbe szinte már bele­fulladó Amerikának modern s ered­ményesen dolgozó rendőrséget akar adni, sok-sok mulasztást, téves felfo­gást akar kiirtani s a közvéleményt is fel akarja világosítani arról, milyen hibák és hiányok idézték fel a szörnyű bűnhullámot s mi a kötelessége min­den tisztességes polgárnak, hogy hazá­ját és magát ettől a veszedelemtől meg­szabadítsa. Nem szabad elfelednünk, hogy odaáz államok szövetségével van dolgunk, amelyben a mienkhez ha­sonló országos, egységes rendőrség el sem képzelhető. A Szövetségi Nyo­mozó Hivatal csak egyes, igen súlyos s a szövetségi törvényekbe ütköző bűn­­cselekmények ügyében járhat el önál­lóan, de még ezeknél is rászorul a neki alá nem rendelt külső szervek támo­gatására s az egyes államok nagyon is különféleképpen gondolkodó bírósá­gaira. Ezen túl csak a központi nyil­vántartás szerepét viszi, amely szintén rá van utalva, hogy jószándékból meg­felelő anyaggal ellássák. Nem követe­­lődzhet tehát, csak felvilágosíthat, kér­het és buzdíthat. Ezért áll ki maga a Hivatal főnöke, hogy — akárcsak a politikus — híveket toborozzon a tör­vényes rend védelmének, e rendet fenn­tartó rendőrségnek s annak az elgon­dolásnak, hogy miként kell a bűnözés­sel és a bűntettesekkel szemben vala­mennyi tisztes polgárnak egységesen állást foglalnia. A sorrendet kissé megváltoztatva, a Rendőri problémákról szóló előadást veszem elsőnek. Hoover nagyon őszin­te. Azt mondja, a mai rendőrségek ve­zetőinek nagyon bonyolódott felada­taik vannak. Számos akadállyal kell megküzdeniök, ezek sorában a sze­mélyzet megfelelő kiválasztásának és iskolázásának hiányával, a nehézsé­gekkel, amelyekkel a modern felszere­lés megszerzése jár, a bizonytalanság­gal, hogy meddig tarthat a hivatalos­kodásuk s mindenek felett politikai csoportok ellenállásával. Szörnyű nagy veszedelem, hogy a politika korrup­cióval avatkozik be a rendőrség mű­ködésébe. «Gyakran kérdezem — mondta, — várjon a politikai vezetők azt hiszik-e, hogy a rendőrség arra való, hogy őket szolgálja, vagy azt, hogy a közösséget. Meg kell győznünk a közönséget a politika és a rendőrség külön választásának szükségességéről.» A szükséges gyakorlati oktatás terén jelentős lépés, hogy 1935 júliusában a Nyomozó Hivatalnál a rendőrfőnökök szövetségének közreműködésével és tá­mogatásával megnyitották az első nemzeti rendőrképző tanfolyamot (Na­tional Police Training Academy). A kísérlet éppen olyan jól bevált, mint 1924-ben a nemzeti azonosító hivatal felállítása s 1930-ban az egységes bűn­ügyi statisztika megteremtése. A Nyo­mozó Hivatal akadémiáján a harma­dik tanfolyam most közeledik a be­fejezéséhez. 34 hallgatója van, akik mind más-más rendőrség tagjai. Eze­ket is beszámítva, eddig már az Egye­sült Államok 82 rendőri alkalmazottja nyert kiképzést a Nyomozó Hivatal­nál. E kiképzés közben a Hivatal is szerzett értékes tapasztalatokat a ta­nítványoktól. A legutóbbi évben 1.101.327 ujjnyo­mat érkezett be a Hivatalhoz s ezekből 760.986 vonatkozott bűncselekmény miatt tényleg felelősségre vont bűntet­tesekre. Több, mint 52 % -uknak már volt előző lapja. Körözöttek, illetőleg szökevények ujjnyomatait 5.709 eset­ben azonosították. A Hivatalnak bűnügyi laborató­riuma is van. Ez, valamint az egyes ujjnyomatokat vizsgáló közegek 1392 esetben adtak szakvéleményt külön­böző bűnüldöző hatóságok megkere­sésére. A Hivatal e tekintetben ingyen áll rendelkezésére az egyes államok szerveinek . Hoover véleménye az, hogy a bíróságok előtt is jól kiképzett szakembereknek kellene véleményt ad­­niuk, nem pedig magánszakértőknek, akiket politikai vagy pénzügyi érdekek is vezethetnek. Az ifjúság igen nagy százalékkal szerepel a bűnözésben. Ezen is sokat segíthet a rendőrség, ha iparkodik megnyerni az ifjú nemzedék bizalmát, s meggyőzni arról, hogy inkább segí­teni akar, mintsem megfélemlíteni. Megköszönte Hoover az egyes rend­őrségeknek a bajtársias segítséget . Az Egyesült Államok rendőri problémái írta: Dr. Doming Henrik 29

Next