Magyar Rendőr, 1948 (2. évfolyam, 1-24. szám)
1948-07-15 / 14. szám
A Köztársasági Elnök Úr július 10. napján kelt elnöki elhatározásával elnöki elismerésben részesítette és egyidejűleg a Magyar Köztársasági érdemrend tiszti keresztjét adományozta Guba László r. ezredesnek az ország rendjének és nyugalmának biztosítása terén szerzett érdemei elismeréséül. A Magyar Köztársaság Elnöke elnöki elismerésben részesítette és egyidejűleg Elnöki Elismerésének Ezüst Koszorúját adományozta dr. Benkő Károly r. ezredes, dr. Tímár István r. ezredes, Száberszky József r. ezredes, Padusiczky László vk. alezredes, dr. Décsi Gyula r. alezredes, Kocsis Ferenc r. alez., Bradács György r. ny. hdgy., Jámbor József r. ny. hdgy, Vértes János r. ny. hdgy.narc az ország rendjének és nyugalmának biztosítása terén szerzett érdemeik elismeréséül. (Következő számunkban folytatjuk a kitüntetettek névsorát.) A Magyar Államrendőrség Vidéki Főkapitánya a gépjárómű osztálynál szolgálatot teljesítő Gyűrű Kálmán r. hdgy.-t, Garamszegi Pál r. alhdgy-t, Povázsai Jenő r. szkv.-t, Smolok Pál r. szkv.-t és Deák László r. tsz.-t áldozatos munkájukért, példaadó magatartásukért ; a VFK. bűnügyi osztályán szolgálatot teljesítő Mixták László rny. hdgy-t, Sziklai Bertalan rny. fhdgy.-t és Kreisz István rny. alhdgy.-t egy rablógyilkosság bravúros felderítéséért; a kecskeméti kapitányságon szolgálatot teljesítő Parányi Ferenc r. őrm.-t, Nagy 21. Imre r. őrm.-t, Baranyi István r. őrv.-t és Horvai Tibor r. őrv.-t orosz katonák gyilkosainak kinyomozásáért; a mohácsi városi és járási kapitányság állományában szolgálatot teljesítő Gátszegi Géza rny. fhdgy.-t, Szebényi Béla rny. alhdgy.-t, valamint Handa János r. őrm.-t, mert ismeretlen tettesek által elkövetett betöréses lopás tetteseit 24 órát meg nem haladó idő alatt elfogták és ezáltal a fáradtságot nem ismerő nyomozati cselekményükkel a rendőrség jó hírnevét nagyban növelték és a közönség körében a demokratikus rendőrségbe vetett hitet még jobban elősegítették dicséretben részesítette. A budapesti Rendőri Őrség Parancsnoka a XI. ker. osztálynál szolgálatot teljesítő Szekszárdi Mihály r. szkv.-t és Ihos János r. tsz.-t két lakásbetörő elfogásáért; a IV./V. ker osztálynál szolgálatot teljesítő Kanderka János r. szkv.-t deszkalopáson tettenért tolvaj elfogásáért ; a VIII. kér osztálynál szolgálatot teljesítő Bodor Károly r. tsz.-t többtagú lakásfosztogató társaság elfogásáért ; a rákosi osztálynál szolgálatot teljesítő Dénes Zsigmond r. szkv.-t és Varga 51. József r. tsz.-t fegyverrejtegetők elfogásáért; az újpesti osztálynál szolgálatot teljesítő Szilágyi 5. István r. tsz.-t gyors határozott fellépésének köszönhető életmentésért; az újpesti osztálynál szolgálatot teljesítő Ausch Béla szds-t, Ragács Nándor hdgy.-t Bolzai Frigyes, Nagy 27. Ferenc őrmestereket, Sziráki János, Kovács 5. Miklós szakaszvezetőket és Csendes József tsz.-t. az újpesti vasúti szerencsétlenséggel kapcsolatos gyors, pontos, körültekintő intézkedéseikért és szolgálatteljesítésükért; a VI/VII. ker. osztálynál szolgálatot teljesítő Leviczky Imre szkv.-t egy halálos kimenetelű közlekedési balesetnél tanúsított gyors, öntevékeny, az átlagon jóval felüli eredményes intézkedéséért dicséretben részesítette. Г A Magyar Államrendőrség Országos Főkapitánya Márk Aladár r. ny. fhdgy.-t a közellátás terén végzett átlagon felüli rendőri szolgálatért okirati, a mezőtúri kapitányságnál szolgálatot teljesítő Halász József rny. hdgy. egy betörő elfogásáért okirati ; Barangó István r. őrgy.-t, Kocsis Sándor r. fhdgy.-t, Ferenczi László r. fhdgy.-t, Pekárik József r. fhdgy.-t, Siket István r. alhdgy.-t, Pach László r. term.-t (beosztva a Vfk. gépjárómű osztályára) fáradtságot nem ismerő, átlagon felüli átlagon felüli szolgálatteljesítésért; a gépkocsi osztályon szolgálatot teljesítő Kocsis Ferenc alez.-t. az átlagon felüli szolgálatteljesítésért, a váci városi kapitányságon szolgálatot teljesítő Bencsik István mny. alhdgy.-t több fegyverrejtegető elfogásáért dicséretben részesítette.