Magyar Rendőr, 1966. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)

1966-07-07 / 27. szám

mniEinsOitsi a mintsfis KrJÍItÉ)EMÖI-! Mint ismeretes, a gépjárművezetők két nagy csoportba tartoznak: 1. a hivatásos gépjárművezetők és 2. a nem hivatásos (magán) gépjárművezetők csoportjára. Miért teszünk e két csoport között bizonyos megkülönböztetést? Vajon azért, mert megkülönböztetett bánásmódot javasolnánk az intézkedő rendőr részéről az egyik vagy a másik csoportba tartozó gépjárművezetőkkel szemben? Talán ezért is! Mit akarunk ezzel tulajdonképpen mondani? Semmiesetre sem azt, hogy a szabályszegést nézzék el az országban működő több tízezer hivatásos gépjárművezetőnek. Erről szó sincs! Mindössze azt szeretnénk elérni, hogy ennek az igen nehéz, felelősségteljes, fizikai és szellemi tevékenységet végző nagy csoportnak a munkáját az eddigi gyakorlatnál jobban értékeljék, és nagyobb megbecsülésben részesítsék rendőreink, rendőrhatóságaink — még akkor is, ha éppen szabályszegésük következtében érintkeznek velük. Sajnos, nem ritka, hogy az intézkedő rendőrök nem úgy beszélnek a hivatásos gépjárművezetőikkel, mint egy magán gépkocsivezetővel, különösen, ha ez utóbbi csinos, fiatal nő, vagy simulékony modorú személy. Előfordul az is, hogy velük szemben ezért indokolatlanul mellőzik a feljelentés vagy bírságolás alkalmazását Viszont gyakran szigorúbban intézkednek az egyszerűbb, esetleg tanulatlanabb hivatásos gépjárművezetőkkel szemben, akik kenyérkeresetszerűen űzik e nehéz foglalkozást. Azonban a rendőrrel szembeni fellépésük darabos, esetleg vitába szállnak az intézkedéssel — s ez talán sérti egyes rendőrök hiúságát A hivatásos gépjárművezetők érzékenyebb, öntudatosabb részét — és ez a szám nem kicsi — joggal bántja egyik-másik rendőr fellépése, amikor annak első szava a megállításkor körülbelül így hangzik: „Adja ide a jogosítványát!” Miért sértő ez a fellépés? Azért, mert az említett esetekben a jogosítvány a gépjárművezető állását, kenyerét jelképezi. Az irántuk tanúsított modortalan magatartás tehát bizonyos fenyegetés látszatát kelti, ami egyben megalázó is a gépkocsivezetőre nézve. Hogyan lépjen fel tehát a rendőr? Természetesen határozottan, s ha kell erélyesen, de magatartása soha ne legyen sértő és udvariatlan. Ezt senki nem engedheti meg magának — különösen nem egy hivatalos személy. Szerintünk az sem lenne helytelen, ha a rendőr az intézkedés előtt név szerint — vagy a szervet megjelölve — udvariasan bemutatkozna. Mondanunk sem kell, hogy a bemutatkozás nem minden esetben szükséges. Nyilvánvaló, hogy mellőzhető olyan esetben, amikor pl. egy baleset áldozatának cserbenhagyójával, ittas vezetővel, gorombán fellépő gépjárművezetővel állunk szemben. Szerintünk az intézkedések ilyen formáját (bemutatkozás) helytelen lenne parancsilag megkövetelni, de intézkedő rendőreink ezt a gyakorlatot mindenesetre kialakíthatnák. Az biztos, hogy a bemutatkozást elsősorban azok a rendőrök alkalmaznák, akik mindig törvényesen, jogszerűen lépnek fel. A szakmailag jól felkészült rendőr az intézkedés során soha nem bocsátkozik vitába, hanem körültekintően és határozottan dönt, természetesen mindenkor figyelembe véve az esetleges enyhítő és súlyosbító körülményeket. Ugyanakkor mellőznie kell a hivatásos gépjárművezetők bosszantóan hosszú és vontatott kioktatását, még akkor is, ha éppen szabályszegést követett el. Amikor a hivatásos gépjárművezetők nagyobb megbecsülését kérjük, természetesen nem arról a kisebb rétegről beszélünk, akik notórius szabályszegők, illetve durván vétenek a KRESZ rendelkezései ellen, s akik már magatartásukkal is leleplezik magukat. Elsősorban az olyanokkal való kulturáltabb érintkezési formáról van szó, akik csak kisebb jelentőségű szabálysértést követnek el. A lényeg tehát ez. Szeretnénk elérni, hogy az olajos ruhában tevékenykedő hivatásos gépkocsivezetővel is udvariasabban beszéljenek intézkedő rendőreink, és a fellépésükből is tükröződjön az irántuk tanúsított megbecsülés — még — akkor is, ha az intézkedés felelősségrevonással fejeződik be. Dr. Dénesi Gyula r. alezredes Határidő előtt elkészült új létesítményünk, az M1-es autópálya Martonvásárig terjedő szakasza. Talán éppen ezért nem történt meg kellő körültekintéssel az új útvonal közlekedésrendészeti bejárása? Az új útra kanyarodva, kb. egy kilométert párhuzamosan haladtunk a Budaörsre vezető műúttal. És ott, ahol a Budaörsi út jobbra elkanyarodik, egy kimustrált forgalomirányító „vitrin” éktelenkedik. Mellette rendőrőrszem áll. Elegendő volt csak egy negyedórányit időzni itt, máris több furcsa és bosszantó dolognak lehettünk tanúi. Amikor az M1-es autópálya Osztyapenkó-szobor és a rendőrőrszem közötti szakaszát is megnyitották a forgalom számára, az addigi rákanyarodó terelőutat korláttal elzárták. A régi táblákat azonban otthagyták, és ez nem kis zavart okozott a Budaörsi úton haladó gépkocsivezetők körében. Másik probléma: nem tudni mi okból, sok Dunaújvárosba, illetve Érdre igyekvő gépkocsivezető téved az M7-es autópályára és „csőbehúzva” a rendőrőrszemtől érdeklődik, hogyan mehet tovább. Ilyenkor persze gyakran torlódások is keletkeznek. A rendőrőrszem méltányosan — szükségszerűségből — megengedte, hogy a terelőút korlátját rövid időre eltávolítsák és a Budaörsi úton át visszatérhessenek az Osztyapenkószoborig. Nemsokára azonban a terelőutat is megszüntetik, s akkor már nem lesz visszaút az eredeti útirány felé. A nagy kerülő miatt érthetően sok idő és üzemanyag vész kárba. Talán segítene az is, ha az elágazás előtt nagyméretű térképes útbaigazító táblát helyeznének el Ruttkay Pál A „Főútvonal balra kanyarodik” táblát az őrszem megkísérelte eltávolítani, de erejéből csak ennyire futotta Az őrszem kénytelen volt megengedni, hogy az elzárt terelőút korlátját megnyissák és visszakanyarodjanak a Budaörsi útra Ez a gépkocsivezető is eltévedt. Dunaújvárosba igyekezett, de ráhajtott az M7-es autópályára Budaörs Idől jövel a múltból visszamaradt stop-tábla figyelmeztet — immár feleslegesen — a lezárt terelőút.