Magyar Rendőr, 1966. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)

1966-11-24 / 47. szám

Kellemes kertes negyed Gödöllőn a Páter Károly utcai családi házak sorakoznak egymás mellett. A 7-es számú házban lakott Ottó Ferenc, aki az 1930-as években — amikor még fiatal titán volt — mindenáron zeneszerző akart lenni. * A II. világháború sodra őt is magával ragadja: katonai szolgálatot teljesít 1944-ben nyugatra menekül alakulatával, s Franciaországban USA-hadifogságba esik. Angol, német és olasz nyelvtudását felhasználva, a fogolytábor tolmácsa lesz. 1946 őszén hazatér. Amikor látja, hogy egyre inkább szilárdul a munkáshatalom, egy hűtlenségi ügybe keveredik, majd börtönbe kerül. Ott ismerkedik össze Kecskési Kelemen Tollas Tibor volt csendőrtiszttel, akit a Budapesti Népbíróság 1947-ben emberek elhurcolása, megkínzása és deportálása miatt börtönbüntetésre ítélt. Kecskésivel és hasonszőrű barátaival — kiszabadulásuk esetére — még a börtönben „véd- és dacszövetséget” kötnek a szocialista rendszer ellen. A börtönben egyébként „íróközösséget” hoznak létre. Tehetséges íróknak, illetve költőknek hiszik magukat — majd különféle fércműveket szerkesztenek. Közös „művük” a „Füves kertecske” is, amelyben ellenséges tartalmú verseiket és elbeszéléseiket gyűjtik össze. Egy háborús bűnös biztatására Telik-múlik az idő, s Ottó elnöki tanácsi kegyelemmel szabadul, barátait — köztük Kecskési volt csendőrtisztet — pedig az 1956-os ellenforradalom szabadítja ki. Kecskési részt vesz Budapesten az utcai harcokban, majd az ellenforradalom leverése után nyugatra menekül. Ott nyomban a magyar ellenforradalmi emigráció élére áll. Az USA hírszerző szervének megbízásából sorra járja a különböző nyugati országokban levő magyar lágereket és kolóniákat, s egykori hazája ellen kémkedésre alkalmas személyeket toboroz. Tagja a SZER-nek és főszerkesztője a fasiszta „Nemzetőr” c. újságnak. Előbb Bécsben, majd Münchenben telepedik le két gyermekével. Közben állandóan utazik. 1957 tavaszán XII. Pius pápa is fogadja — Kecskési neki ajándékozza a bajtársak élménybeszámolóját, a „Füves kertecskét”. Meglátogatjaaz Egyesült Államok helyettes elnökét is — s a Vatikánban és az USA-ban egyaránt a Magyar Népköztársaság elleni fegyveres beavatkozást sürgeti. Ottó Ferenc kegyelt barátjai közé tartozik. Ottó félreérti a hazánkban tapasztalt széles demokráciát — liberalizmusnak s a rendszer gyengeségének tekinti. Különösen 1960-tól nő az aktivitása. Sorra elkészíti az „Attika”, a „Felszállott a páva, vagy nem szállott fel?” és a „Nagyvázsonyi Aréna” c. írásos tákolmányait. Ezekben az írásokban hol rejtve, hol nyíltan izgat az államigazgatási, a bírói és a kulturális intézményeink ellen, de uszít a termelőszövetkezeti mozgalom ellen is. Antiszemita beállítottsága és angolszászimádata csendül ki minden „művéből”. Fércműveit mindig több példányban gépeli, illetve gépelteti. Írásait 1964- ben Hursányi Istvánná Illionis állambeli (USA, Evanston 414.) és Robin Brodsow angol turistákkal kijuttatja Kecskési Tollas Tibornak Münchenbe. Fellazítási kísérlet Ottó Ferenc nagyon elégedett „műveinek” külföldre továbbításával, hiszen Brodlawtól és Hursányinétól azt az értesítést kapja, hogy az „anyagok érintetlenül kijutottak”. E „sikerek” után még nagyobb lendülettel fog hozzá bujtogató írásainak terjesztéséhez. A politikai helyzetet úgy értékeli, hogy most már sor kerülhet írásai kiadására. Kísérletezik is az Európa Könyvkiadónál, a Gondolat Könyvkiadónál, majd az „Új Írás” 1964. évi irodalmi pályázatán. Természetesen fedőnevet és címet használ. Illegalitásból figyeli, vajon sikerül-e írásainak kiadása, vagy sem. A „Felszállott a páva...” c. szerzeményéből 1964-ben a „Kortárs”, a „Vigilia” és a pécsi „Jelenkor” részleteket közöl, írásait elküldi az összes belföldön élő volt rabtársainak és ismerőseinek. Ezután még nagyobb aktivitásba kezd. Elsősorban olyanokat keres fel, akikkel együtt töltötte börtönéveit. A baráti országokban is izgat 1964 decembere és 1965 szeptembere között három alkalommal jár Csehszlovákiában és Lengyelországban. Lengyelországi útjai során leginkább a pálos szerzetesekre támaszkodik — mindig felkeresi a varsói és a czestochowai, a lesnapodlaskai és a krakkói pálos rendházakat. Elviszi részükre a — még 1956 előtt, a börtönben illegálisan szerzett — „Pálos himnusz”-t, amely a szocialista rendszer ellen izgat. Útjain nem feledkezik meg a lengyel jezsuita szerzetesekről sem, őket is felkeresi és szövetséges után kutat közöttük. Egyébként külföldi útjain is állandóan uszít szocialista rendünk ellen. 1965 októberében részt vesz a „Varsói ősz” c. zenei fesztiválon, ahová a világ különböző országaiból jönnek el a zeneszerzők. Angol, francia, olasz és német nyelvtudása segítségével a nyugatnémet, az egyesült államokbeli, az olasz és a francia zeneszerzők barátságát keresi elsősorban. Előttük is igyekszik befeketíteni hazánkat, de az illetők nagy része provokátornak tekinti Ottót és kitér a barátsága elől. Hazaérkezése után újabb „mű” írásába kezd, de erre — leleplezése miatt — már nem kerülhet sor. Futár Kecskési Tollashox Ottó Ferenc nagyon elégedett elért eredményeivel, hiszen izgató, a fellazítást szolgáló írásai már több példányban forognak kézen itthon és idegenben. 1964 őszén tudomására jut, hogy egyik volt rabtársa, B. József budapesti lakos Európára szóló útlevelet kapott, mivel fiát akarja meglátogatni Angliában. Ottó nyomban felkeresi az illetőt és megkéri, hogy útja során keresse fel „Elefántot” — azaz Kecskési Tollast — Münchenben, mondja meg neki: „... minden a legnagyobb rendben folyik”. S kérdezze meg Kecskésitől, hogy hiánytalanul megkapta-e a küldött írásokat. Arra is megkérte, hogy „Elefánt” közbenjárása révén valamelyik nyugati kultúrközpont küldjön a részére állami meghívást, mert személyesen szeretne nyugaton járni. A küldetés eredménnyel jár. Kecskési boldogan hallgatja az Ottó által elért sikereket és a nyugati meghívásra is ígéretet tesz.• Rendőri szerveink azonban megszakították Ottó ellenséges akcióit. A nyomozás során nagy mennyiségű sokszorosított kész vagy félig kész izgató tartalmú írást foglaltak le a lakásán. Ezután Ottónak nem volt mit tennie, kénytelen volt beismerni a bűncselekményt. A Pest megyei Bíróság Ottó Ferencet izgatás bűntette miatt 2 évi szabadságvesztésre s mellékbüntetésül 3 évi közügyek gyakorlásától való eltiltásra ítélte. Dr. Pethő Imre Nyugati felbujtásra Belvárosi „útonállók.” Az V. kerületi Molnár utca környéki lakók mostanában aggódva tapasztalják egy 6—8 tagú huligán magatartású csoport gyülekezését, amelyik hangoskodásával már az Irányi utcai általános iskolában folyó tanítást is zavarja. A banda tagjai az őket figyelmeztető állampolgárokkal szemben egyre kihívóbb, fokozódóbb agresszivitással és durva módon lépnek fel. Példa erre az a felháborító és rendőri szempontból megdöbbentő eset, amely 1966. november 2-án 17 órakor történt a Molnár utcában, az Irányi utcai általános iskola közelében. A huligánok rávetették magukat egy járókelőre, ütötték, verték, s amikor az elesett, tovább rugdosták és megtaposták. Dulakodás közben éppen az úttest közepére sodródtak, amikor egyenruhában elhaladt mellettük egy rendőr tizedes, aki rájuk nézett, majd — sajnos — megállás nélkül gyorsan tovább ment. A cselekményt végignéző 11 éves kisfiam hazaérve, ezt kérdezte: „Apil, miért ment tovább a rendőr bácsi? Miért nem védelmezte azt a bácsit, akit már véresre vertek és még a rendőr közeledésére sem hagyták abba?” Az esettel kapcsolatban joggal vetődik fel két kérdés: — Bűnös közömbösség vagy gyávaság forgott-e fenn a rendőr részéről? — Az ilyenféle hivatástudattal és kötelességérzettel vajon összeegyeztethetőnek tartja-e a rendőr tizedes a dolgozó nép szolgálatát jelképező egyenruha viselését?• Abban a reményben írtam meg ezt a — sajnos — megtörtént esetet, hogy hátha az említett tizedes is elolvassa, s megszólal benne a lelkiismeret és okulva a történtekből, levonja a tanulságot. Remélhető az is, hogy a történtek után illetékes szerveink is felfigyelnek ezekre a huligánokra és megakadályozzák őket a további garázdálkodásban. Dr. Orosz Miklós r. őrnagy