Magyar Rendőr, 1970. július-december (24. évfolyam, 26-52. szám)

1970-09-17 / 37. szám

P.A harcban nem lehet megállni (Az állambiztonság negyedszázados történetéből) az embercsempész csatornák A felszabadulást követő évek forradalmi fejlődése ha­zánkban az osztályharc kiélezett viszonyai között ment végbe. A politikai hatalom és a termelési eszközök el­vesztése - illetve a dolgozó nép kezébe jutása - rend­kívül érzékenyen érintette a volt földesurakat, tőkéseket és azok kiszolgálóit. Ezek egy része hamarosan terveket kovácsolt a hatalom visszaszerzésére, másik részük pedig pánikba esett és minden áron nyugatra igyekezett mene­külni. Különösen azokat idegesítette társadalmunk fejlődése, akiknek a múltjukat illetően volt mit takargatni. Az ak­kori hidegháborús légkör, az imperialista kormányok kül­politikája és agresszív propagandája nyíltan támogatta a restaurációs elképzeléseket, illetve akadályozni igye­kezett a beilleszkedés folyamatát Ezért akkoriban jellemző bűncselekményfajta volt a disszidálás és az embercsem­pészés. De állambiztonsági és határőrizeti szerveink sike­res harcot folytattak ezek ellen. A történelemből ismét megbukott Dr. Sz. János egyetemi tanárnak senki sem adott okot arra, hogy a népi demokratikus rendszert gyűlölje. Köz­vetlenül a felszabadulás után, már 1945 májusában mi­nisztériumi főosztályvezetőnek nevezték ki, majd egyik egyetemünkön tanári és dékáni megbízást kapott. A tanárnak mégsem tetszett, hogy az ország népe a szocialista fejlődés útját választotta. Különösen az bosz­­szantotta, hogy munkás-paraszt fiatalok is bekerültek az­ egyetemre. Emiatt az újsütetű dékánnak „sorozatos kel­lemetlenségei, ellentétei voltak a diákság haladó részé­vel, elsősorban a munkáskáderekkel”.­­ A felesége pedig elsősorban kislánya jövőjét féltette. „Úgy láttam — mon­dotta a tárgyaláson -, hogy Magyarországon csak egy közönséges munkáslány lehet belőle.” A népi Magyarországnak már több oka is lehetett vol­na, hogy bizalmatlan legyen a tanárral szemben. Egye­temi magántanári tevékenysége mellett ugyanis jelentős közigazgatási tisztségeket is betöltött a Horthy-rendszer­­ben. Erdély megszállása után pedig 1941-ben a kolozs­vári egyetemre jelentkezett tanárnak. Nyilván „érdemei" elismeréseként osztották be 1942-ben a VKF/2 hírszerző osztályára — tartalékos főhadnagyi rangban. 1948 második felében I. Ferencné angol nyelvtanárnő lakásán megismerkedett Black-kel, az USA budapesti kö­vetségének kultúrattaséjával, akivel azután rendszeres kap­csolatot tartott. A találkozások során készségesen tájé­koztatta Black-et az ország tudományos életével, a főis­kolai oktatással stb. kapcsolatos kérdésekről. Black há­lából kijuttatta a tanár jegyzeteit, könyveit az általa meg­jelölt szerveknek, személyeknek. Emellett Black-en keresz­tül több követségi tisztviselővel is megismerkedett, akik később segítséget nyújtottak disszidálási kísérletéhez. A ludovikás ügynök vállalkozása A tanár és családja 1950-ben­ végleg elhatározta, hogy disszidál. Először I. Ferencné angol nyelvtanárnő isme­rőséhez fordult, aki összehozta egy embercsempésszel - ajánlatát azonban nem tartotta egész megbízhatónak. Ezután felkereste megbízható ismerőseit, hátha tudnak va­lami jó tippet. Ezek között volt dr. B. Ödönné tanárnő, aki megígérte, hogy összehozza rokonával, T. Egonnal, ő biztosan tud segíteni. T. Egon ekkor esztergályosként dolgozott a Hoffer gyár­ban (most Vörös Csillag Traktor- és Gépgyár). Elég ritka keresztnév az Egon az esztergályosok között, de ő persze nem is volt esztergályos a felszabadulás előtt. Hivatá­sos horthysta katonatiszt volt. 1938-ban elvégezte a Lu­dovika Akadémiát, s hadnagyi rangot kapott. A II. világ­háborúban különböző beosztásokat töltött be Horthy had­seregében. 1944 október 15-é­n a nyilaskeresztes hatalom­­átvétel után­­ önként jelentkeztek a Hunyadi SS páncél­gránátos hadosztály kötelékébe. A háború befejezése Lanshutban érte, mely amerikai megszállás alá került. A CIC elnevezésű amerikai hír­szerzőszervhez több esetben is kihallgatásra hívták. (Az később sem nyert bizonyítást, hogy a CIC-nél beszervezték volna.) 1945 novemberében hazatért és 1946—48 között egyik hivatalos intézményünknél kisebb vezető beosztást töltött be. Amikor az állást felmondták, a Hoffer gyár­ban helyezkedett el. A ludovikás — miután megtudta, hogy a tanár jelen­tős összeg felett rendelkezik — vállalkozott a disszidálás megszervezésére, ő is ugyanilyen tervekkel foglalkozott ugyanis, csak anyagi eszközök híján eddig nem sikerült megvalósítani elképzelését. Barátja, P. Pál volt horthysta katonatiszt néhány napja tájékoztatta arról, hogy illegá­lis úton hazajött nyugatról és jelenleg nála lakik egy „Jóska” nevű volt tiszttársa, aki felajánlota, hogy 2­3 személyt illegálisan kijuttat az országból, ők is szerettek volna menni, azonban nem tudták előteremteni a disszi­dáláshoz szükséges 5000 forintot majd ő leszáll, de a család jó távolból maradjon a nyomában. Amennyiben az államvédelmi szervek esetleg feltartóztatnák őket, így ő megússza az őrizetbevételt. A zuhogó esőben — több órás éjszakai gyaloglás után, mivel kislányuk már nem bírta tovább az utat és egyéb­ként is nagyon féltek a jól védett határzónában — el­határozták, hogy felhagynak disszidálási kísérletükkel. A tanár a kislánnyal, felesége pedig külön tért vissza Buda­pestre. A kudarc nem kedvetlenítette el őket. Igaz, hogy pénzük egy része elúszott, mivel „Jóska” a pénzzel együtt elment, Egon pedig megtartotta a közvetítési díj felét. A tanárnak azonban maradt még elég pénze ahhoz, hogy újabb kísérletet kezdeményezzen. Kapcsolatba ke­rült A. Jenővel, aki közvetítőként rendszeresen foglalko­zott emberek kicsempészésével. Együtt leutaztak Csepregre a szökés előkészítésére. De a tanár ezt az embercsem­pészt nem találta „elég megbízhatónak”, ezért elejtette a tervet. Közben az állambiztonsági szervek bizalmas úton már tudomást szereztek dr. Sz. Jánosék sorozatos előkészüle­teiről és ezt követően szemmel tartották kísérleteiket. Raj­tuk keresztül ugyanis el kívántak jutni az embercsempész hálózatokhoz is. A zátonyra futott kormányos Visszaérkezése után három nappal Egon ismét meglá­togatta a tanárt. Elmondta, hogy borbélya, B. László­­ mellesleg nyugatról csempészett közszükségleti cikkek ille­gális árusításával is foglalkozik - mint régi ismerősének — ismerve az ő disszidálási szándékát — elmondta, hogy beszélt egy uszálykormányossal, Z. Tiborral, aki 20 000 fo­rintért hajlandó lenne legközelebbi útja alkalmával kül­földre szöktetni. Megmondta neki, hogy nincs pénze, vi­szont van egy ismerőse, aki disszidálni akar — majd össze­hozza vele. A tanárnak azonnal megtetszett a javaslat, mert a szö­késnek ez a módja elég kényelmesnek látszott. Kérte Egont, mielőbb hozza össze a kormányossal. A találkozó egyelőre­ csak a borbéllyal jött létre Budán, a „Zöldfa” vendéglőben, mivel a kormányos néhány napos szabad­ságra, Kecskemétre utazott a családjához. A kormányos Budapestre visszaérkezése után találko­zott a borbéllyal, aki tájékoztatta. A hajós 10 000 fo­rintért is vállalta az ügyet és megegyezett a borbéllyal, hogy az 2000 forintot kap a közvetítésért. Ezután létre jött a tanár, a kormányos és a borbély hármas talál­kozója. Itt végleg megállapodtak. A kormányos közölte, hogy az indulás időpontjáról távirati értesítést küld. A tanár október 11-én valóban táviratot kapott a más­napi indulásról. Még aznap este találkoztak a Boráros téren, majd az anyagiak rendezése után taxival a cse­peli vámmentes kikötőbe mentek. A portást megveszte­getve, becsempészték a családot az uszályra. Az éjszakát a kormányosfülkében töltötték. Indulás előtt „rendkívüli” ellenőrzés során felfedezték a disszidens jelöt­ Rendőrjárőr figyeli az embercsempészek által sűrűn járt határmenti terepet A lakosság jelzése alapján elfogott egyik határsértő bekísérése a rendőrőrsre Az éber figyelem gyakran megakadályozta a tiltott határátlépési szándékot Bolyongás a magyar határzónában A vizsgálati eljárás során „Jóskát" sikerült azonosítani. Kiderült, hogy R. Tamásnak hívják, volt hivatásos katona­tiszt, az MHBK tagja, a francia hírszerzés ügynöke. A következő napokban a ludovikás révén találkozott a tanárral. Sikerült megegyezniük: „Jóska” 5000, Egon pedig 1800 forintot kapott­­ a közvetítésért. Ezután részle­tesen megtárgyalták a disszidálás körülményeit, idő­pontját és a család követendő magatartását. A tanár másnap bement az amerikai követségre, hogy értéktárgyai, ruhaneműi, könyvei és iratai külföldre jutta­tásához segítséget kérjen. Mivel Black kultúrattasé már elhagyta az országot, Miss Tryon Roth-ot, Black utódját, illetve Miss Spencert, régi kapcsolatát kereste. Miss Tryon azonban elzárkózott a kérés elől. Miss Spancer viszont vállalta, hogy könyveit, jegyzeteit és egyéb iratait kijuttatja. Elérkezett a disszidálás napja. A tanár feleségével és 12 éves kislányával felszállt a veszprémi vonatra. .Jós­ka­ ugyanis kioktatta, hogy megtévesztő célzattal előbb Veszprémbe utazzanak, és csak ott szálljanak át a győri vonatra. Arra is figyelmeztette őket: ne utazzanak egy kupéban - viselkedjenek úgy, mintha nem is ismernék egymást Értésén — az út céljaként megjelölt állomáson -A Budapesti Büntetőtörvényszék T. Egont kémkedés és tiltott határátlépéshez való segítségnyújtás bűntettében, dr. Sz. Jánost és feleségét tiltott határátlépés vétségének kísérletében, Z. Tibort és B. László borbélyt tiltott határ­­átlépéshez való segítségnyújtás bűntettében mondotta ki bűnösnek. A bíróság dr. Sz. Jánost a kémkedés vádja alól felmen­tette, az állam biztonsága szempontjából csekély jelentő­ségűnek minősítve azokat az adatokat, amelyeket dr. St. Black kultúrattaséval közölt. A bíróság indokolásában ki­hangsúlyozta, hogy a szocializmust építő proletárdiktatúra államának nem célja, hogy tudományát elszigetelje esetle­ges nemzetközi kapcsolataitól — amennyiben azt az állam érdekei nem követelik meg. M. O. A disszidálási kísérlete­ket kezdettől fogva visz­­szaszorították belügyi szerveink (Dokumentumfoto) Az embercsempészek és az ellenséges ügynökök korabeli felszerelése (megtévesztő talp és bú­váröltözék) ÁLL­AMBIZTONSÁG

Next