Magyar Rendőr, 1970. július-december (24. évfolyam, 26-52. szám)
1970-09-17 / 37. szám
P.A harcban nem lehet megállni (Az állambiztonság negyedszázados történetéből) az embercsempész csatornák A felszabadulást követő évek forradalmi fejlődése hazánkban az osztályharc kiélezett viszonyai között ment végbe. A politikai hatalom és a termelési eszközök elvesztése - illetve a dolgozó nép kezébe jutása - rendkívül érzékenyen érintette a volt földesurakat, tőkéseket és azok kiszolgálóit. Ezek egy része hamarosan terveket kovácsolt a hatalom visszaszerzésére, másik részük pedig pánikba esett és minden áron nyugatra igyekezett menekülni. Különösen azokat idegesítette társadalmunk fejlődése, akiknek a múltjukat illetően volt mit takargatni. Az akkori hidegháborús légkör, az imperialista kormányok külpolitikája és agresszív propagandája nyíltan támogatta a restaurációs elképzeléseket, illetve akadályozni igyekezett a beilleszkedés folyamatát Ezért akkoriban jellemző bűncselekményfajta volt a disszidálás és az embercsempészés. De állambiztonsági és határőrizeti szerveink sikeres harcot folytattak ezek ellen. A történelemből ismét megbukott Dr. Sz. János egyetemi tanárnak senki sem adott okot arra, hogy a népi demokratikus rendszert gyűlölje. Közvetlenül a felszabadulás után, már 1945 májusában minisztériumi főosztályvezetőnek nevezték ki, majd egyik egyetemünkön tanári és dékáni megbízást kapott. A tanárnak mégsem tetszett, hogy az ország népe a szocialista fejlődés útját választotta. Különösen az boszszantotta, hogy munkás-paraszt fiatalok is bekerültek az egyetemre. Emiatt az újsütetű dékánnak „sorozatos kellemetlenségei, ellentétei voltak a diákság haladó részével, elsősorban a munkáskáderekkel”. A felesége pedig elsősorban kislánya jövőjét féltette. „Úgy láttam — mondotta a tárgyaláson -, hogy Magyarországon csak egy közönséges munkáslány lehet belőle.” A népi Magyarországnak már több oka is lehetett volna, hogy bizalmatlan legyen a tanárral szemben. Egyetemi magántanári tevékenysége mellett ugyanis jelentős közigazgatási tisztségeket is betöltött a Horthy-rendszerben. Erdély megszállása után pedig 1941-ben a kolozsvári egyetemre jelentkezett tanárnak. Nyilván „érdemei" elismeréseként osztották be 1942-ben a VKF/2 hírszerző osztályára — tartalékos főhadnagyi rangban. 1948 második felében I. Ferencné angol nyelvtanárnő lakásán megismerkedett Black-kel, az USA budapesti követségének kultúrattaséjával, akivel azután rendszeres kapcsolatot tartott. A találkozások során készségesen tájékoztatta Black-et az ország tudományos életével, a főiskolai oktatással stb. kapcsolatos kérdésekről. Black hálából kijuttatta a tanár jegyzeteit, könyveit az általa megjelölt szerveknek, személyeknek. Emellett Black-en keresztül több követségi tisztviselővel is megismerkedett, akik később segítséget nyújtottak disszidálási kísérletéhez. A ludovikás ügynök vállalkozása A tanár és családja 1950-ben végleg elhatározta, hogy disszidál. Először I. Ferencné angol nyelvtanárnő ismerőséhez fordult, aki összehozta egy embercsempésszel - ajánlatát azonban nem tartotta egész megbízhatónak. Ezután felkereste megbízható ismerőseit, hátha tudnak valami jó tippet. Ezek között volt dr. B. Ödönné tanárnő, aki megígérte, hogy összehozza rokonával, T. Egonnal, ő biztosan tud segíteni. T. Egon ekkor esztergályosként dolgozott a Hoffer gyárban (most Vörös Csillag Traktor- és Gépgyár). Elég ritka keresztnév az Egon az esztergályosok között, de ő persze nem is volt esztergályos a felszabadulás előtt. Hivatásos horthysta katonatiszt volt. 1938-ban elvégezte a Ludovika Akadémiát, s hadnagyi rangot kapott. A II. világháborúban különböző beosztásokat töltött be Horthy hadseregében. 1944 október 15-én a nyilaskeresztes hatalomátvétel után önként jelentkeztek a Hunyadi SS páncélgránátos hadosztály kötelékébe. A háború befejezése Lanshutban érte, mely amerikai megszállás alá került. A CIC elnevezésű amerikai hírszerzőszervhez több esetben is kihallgatásra hívták. (Az később sem nyert bizonyítást, hogy a CIC-nél beszervezték volna.) 1945 novemberében hazatért és 1946—48 között egyik hivatalos intézményünknél kisebb vezető beosztást töltött be. Amikor az állást felmondták, a Hoffer gyárban helyezkedett el. A ludovikás — miután megtudta, hogy a tanár jelentős összeg felett rendelkezik — vállalkozott a disszidálás megszervezésére, ő is ugyanilyen tervekkel foglalkozott ugyanis, csak anyagi eszközök híján eddig nem sikerült megvalósítani elképzelését. Barátja, P. Pál volt horthysta katonatiszt néhány napja tájékoztatta arról, hogy illegális úton hazajött nyugatról és jelenleg nála lakik egy „Jóska” nevű volt tiszttársa, aki felajánlota, hogy 23 személyt illegálisan kijuttat az országból, ők is szerettek volna menni, azonban nem tudták előteremteni a disszidáláshoz szükséges 5000 forintot majd ő leszáll, de a család jó távolból maradjon a nyomában. Amennyiben az államvédelmi szervek esetleg feltartóztatnák őket, így ő megússza az őrizetbevételt. A zuhogó esőben — több órás éjszakai gyaloglás után, mivel kislányuk már nem bírta tovább az utat és egyébként is nagyon féltek a jól védett határzónában — elhatározták, hogy felhagynak disszidálási kísérletükkel. A tanár a kislánnyal, felesége pedig külön tért vissza Budapestre. A kudarc nem kedvetlenítette el őket. Igaz, hogy pénzük egy része elúszott, mivel „Jóska” a pénzzel együtt elment, Egon pedig megtartotta a közvetítési díj felét. A tanárnak azonban maradt még elég pénze ahhoz, hogy újabb kísérletet kezdeményezzen. Kapcsolatba került A. Jenővel, aki közvetítőként rendszeresen foglalkozott emberek kicsempészésével. Együtt leutaztak Csepregre a szökés előkészítésére. De a tanár ezt az embercsempészt nem találta „elég megbízhatónak”, ezért elejtette a tervet. Közben az állambiztonsági szervek bizalmas úton már tudomást szereztek dr. Sz. Jánosék sorozatos előkészületeiről és ezt követően szemmel tartották kísérleteiket. Rajtuk keresztül ugyanis el kívántak jutni az embercsempész hálózatokhoz is. A zátonyra futott kormányos Visszaérkezése után három nappal Egon ismét meglátogatta a tanárt. Elmondta, hogy borbélya, B. László mellesleg nyugatról csempészett közszükségleti cikkek illegális árusításával is foglalkozik - mint régi ismerősének — ismerve az ő disszidálási szándékát — elmondta, hogy beszélt egy uszálykormányossal, Z. Tiborral, aki 20 000 forintért hajlandó lenne legközelebbi útja alkalmával külföldre szöktetni. Megmondta neki, hogy nincs pénze, viszont van egy ismerőse, aki disszidálni akar — majd összehozza vele. A tanárnak azonnal megtetszett a javaslat, mert a szökésnek ez a módja elég kényelmesnek látszott. Kérte Egont, mielőbb hozza össze a kormányossal. A találkozó egyelőre csak a borbéllyal jött létre Budán, a „Zöldfa” vendéglőben, mivel a kormányos néhány napos szabadságra, Kecskemétre utazott a családjához. A kormányos Budapestre visszaérkezése után találkozott a borbéllyal, aki tájékoztatta. A hajós 10 000 forintért is vállalta az ügyet és megegyezett a borbéllyal, hogy az 2000 forintot kap a közvetítésért. Ezután létre jött a tanár, a kormányos és a borbély hármas találkozója. Itt végleg megállapodtak. A kormányos közölte, hogy az indulás időpontjáról távirati értesítést küld. A tanár október 11-én valóban táviratot kapott a másnapi indulásról. Még aznap este találkoztak a Boráros téren, majd az anyagiak rendezése után taxival a csepeli vámmentes kikötőbe mentek. A portást megvesztegetve, becsempészték a családot az uszályra. Az éjszakát a kormányosfülkében töltötték. Indulás előtt „rendkívüli” ellenőrzés során felfedezték a disszidens jelöt Rendőrjárőr figyeli az embercsempészek által sűrűn járt határmenti terepet A lakosság jelzése alapján elfogott egyik határsértő bekísérése a rendőrőrsre Az éber figyelem gyakran megakadályozta a tiltott határátlépési szándékot Bolyongás a magyar határzónában A vizsgálati eljárás során „Jóskát" sikerült azonosítani. Kiderült, hogy R. Tamásnak hívják, volt hivatásos katonatiszt, az MHBK tagja, a francia hírszerzés ügynöke. A következő napokban a ludovikás révén találkozott a tanárral. Sikerült megegyezniük: „Jóska” 5000, Egon pedig 1800 forintot kapott a közvetítésért. Ezután részletesen megtárgyalták a disszidálás körülményeit, időpontját és a család követendő magatartását. A tanár másnap bement az amerikai követségre, hogy értéktárgyai, ruhaneműi, könyvei és iratai külföldre juttatásához segítséget kérjen. Mivel Black kultúrattasé már elhagyta az országot, Miss Tryon Roth-ot, Black utódját, illetve Miss Spencert, régi kapcsolatát kereste. Miss Tryon azonban elzárkózott a kérés elől. Miss Spancer viszont vállalta, hogy könyveit, jegyzeteit és egyéb iratait kijuttatja. Elérkezett a disszidálás napja. A tanár feleségével és 12 éves kislányával felszállt a veszprémi vonatra. .Jóska ugyanis kioktatta, hogy megtévesztő célzattal előbb Veszprémbe utazzanak, és csak ott szálljanak át a győri vonatra. Arra is figyelmeztette őket: ne utazzanak egy kupéban - viselkedjenek úgy, mintha nem is ismernék egymást Értésén — az út céljaként megjelölt állomáson -A Budapesti Büntetőtörvényszék T. Egont kémkedés és tiltott határátlépéshez való segítségnyújtás bűntettében, dr. Sz. Jánost és feleségét tiltott határátlépés vétségének kísérletében, Z. Tibort és B. László borbélyt tiltott határátlépéshez való segítségnyújtás bűntettében mondotta ki bűnösnek. A bíróság dr. Sz. Jánost a kémkedés vádja alól felmentette, az állam biztonsága szempontjából csekély jelentőségűnek minősítve azokat az adatokat, amelyeket dr. St. Black kultúrattaséval közölt. A bíróság indokolásában kihangsúlyozta, hogy a szocializmust építő proletárdiktatúra államának nem célja, hogy tudományát elszigetelje esetleges nemzetközi kapcsolataitól — amennyiben azt az állam érdekei nem követelik meg. M. O. A disszidálási kísérleteket kezdettől fogva viszszaszorították belügyi szerveink (Dokumentumfoto) Az embercsempészek és az ellenséges ügynökök korabeli felszerelése (megtévesztő talp és búváröltözék) ÁLLAMBIZTONSÁG