Magyar Rendőr, 1971. január-június (25. évfolyam, 1-25. szám)
1971-02-25 / 8. szám
A szovjet hadsereg megalakulásának 53. évfordulója alkalmából ünnepséget rendeztek a Nehézipari Minisztérium dísztermében. Képünkön: a szovjet hadsereg egyik vezérezredese ünnepi beszédét mondja, mellette dr. Lévárdi Ferenc nehézipari miniszter, Baranyai György rendőr vezérőrnagy, a budapesti rendőr-főkapitány és László Aladár Lenin-díjas, a párt és a munkásmozgalom veteránja A napokban fejeződött be a Varsói Szerződés tagállamai külügyminisztereinek bukaresti tanácskozása. A tanácskozáson részt vett minisztereket fogadta N. Ceausescu, az RKP főtitkára, a Román Államtanács elnöke (balról a második), jobb oldalon Péter János, Stefán Jedrychowski, Andrej Gromiko és Otto Winter külügyminiszterek Hétfőn hivatalos baráti látogatásra hazánkba érkezett dr. Lubomír Strougal, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság szövetségi kormányának elnöke. Vendégünket Fock Jenő, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke fogadta a Ferihegyi repülőtéren (Fotó: MTI) A napokban zajlott le a Hazafias Népfront Országos Tanácsának kibővített ülése. Az ülésen részt vett, s az elnökségben helyet foglalt Kádár János elvtárs, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a párt és a kormány több vezető személyisége (a felszólaló Kádár János elvtárs mellett dr. Ortutai Gyula akadémikus) . Összeírásokkal ES A VAUSZTASI NÉVJEGYZEKKEL KAPCSOLATOS TUDNIVALOK A vasárnapi lapokban, február 21-én megjelent a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának döntése. 1971. április 25-én országgyűlési képviselő- és tanácstag-választásokat tartunk. A választási előkészítő munka első fázisa, a választók összeírása, február 22-én már megkezdődött. Több tízezer összeíróbiztos február 27-ig összeírólapot ad át minden választópolgárnak, akinek állandó lakása a számára kijelölt területen van és a 18. évet betöltötte, vagy azt 1971. április 25-ig bezárólag betölti, azaz 1953. április 26-a előtt született; házasságkötéssel nagykorúak lettek, bár a 18. életévüket még nem töltötték be. A Belügyminisztérium zárt objektumaiban, laktanyákban és laktanyaszerű elhelyezésben levő választójogosult tagjait az illetékes parancsnokságok írják össze. Ezek a parancsnokságok személyi állományukhoz tartozó minden személyt (hivatásos és sorállományúakat, valamint polgári alkalmazottakat) összeírnak akkor is, ha állandó lakóhelyük máshol van (ún. kintlakók). Az ilyen — tehát a parancsnokságok által összeírt - személyeket a lakóhelyükön nem szabad összeírni. Az illetékes parancsnokságok időben, tehát február 27-ig tájékoztatják a személyi állományukat, hogy az összeírásukról, illetve a választók névjegyzékébe történő felvételükről ők gondoskodnak. A lakóterületeken lakó belügyi dolgozók összeírása - a többi választópolgárral azonos módon - az állandó lakóhelyükön történik. Abban az esetben, ha az összeírás időszakában, február 22-e és március 6-a között, szolgálati vagy egyéb ok miatt (pl. kórházi kezelés) nem tartózkodnak állandó lakásukon, kérjék meg hozzátartozóikat vagy barátaikat a számukra otthagyott összeírólap kitöltésére. A belügyi dolgozók vagy hozzátartozóik által kiállított összeírólap foglalkozási rovatában az „állami alkalmazott", „közszolgálati alkalmazott”, „tisztviselő" stb. foglalkozást jelölték meg. Az összeíróbiztos az általa közölt időpontban, de legkésőbb 1971. március 6-ig szedi be a kitöltött összeírólapokat. Ezek alapján a helyi tanács március 20-ig készíti el - választókerületenként - a választók névjegyzékét. Ha valaki az összeírás után, de a névjegyzék elkészítése előtt (március 20-a) változtatja meg az állandó lakóhelyét, akkor kérje el a végrehajtó bizottságtól az összeírólapját, és ezzel jelentkezzen az új állandó lakóhelye szerint illetékes tanács végrehajtó bizottságánál, s kérje a választók névjegyzékébe történő felvételét. Abban az esetben, ha az állandó lakóhelyváltozás azután következett be, miután már a választók névjegyzéke elkészült, a tanács végrehajtó bizottságától igazolást kell kérni. Az igazolás többek között tartalmazza, hogy milyen számú választókerület névjegyzékébe, milyen sorszám alatt lett felvéve, s hogy állandó lakásának megváltozását bejelentette, ezért a választókerület névjegyzékéből törölték. Ezzel az igazolással az új lakóhely szerint illetékes tanács végrehajtó bizottságától kell kérni a választók névjegyzékébe történő felvételt. A választók névjegyzékének elkészítésével egyidejűleg — ahol lehet, ezzel párhuzamosan — a tanács végrehajtó bizottságai elkészítik a törvény 6. § (3) bekezdésének megfelelően az értesítéseket. Minden választópolgár, akit valamely választókerület névjegyzékébe felvettek, erről értesítést kap. Az értesítés tartalmazza, hogy melyik helyiségben, milyen számú választókerületben, milyen sorszám alatt történt a névjegyzékbe történő felvétele. Az a belügyi dolgozó, aki március 30-ig nem kapta meg az arról szóló értesítést, hogy a választók névjegyzékébe felvették, valószínűkimaradt a választók névjegyzékéből. Erről személyesen is meggyőződhet, mert ebben az időben a végrehajtó bizottság helyiségében közszemlére teszik ki a választók névjegyzékét. Amennyiben kimaradt a választók névjegyzékéből, megfelelő személyi igazolványokkal jelenjen meg a lakása szerint illetékes tanács végrehajtó bizottságánál, és kérje a választók névjegyzékébe történő felvételét. A belügyi szolgálatot teljesítő elvtársak tájékoztatása céljából közöljük még: Az összeíróbiztost az összeírással kapcsolatos tevékenységében büntetőjogi védelem illeti meg abban az esetben, ha valaki feladatának végrehajtása közben akadályozza. Ebben a minőségben végzett ténykedésének tartama alatt hivatalos személynek tekintendő, és a Büntető Törvénykönyv 155. § (1) és 158. § (1) bekezdése értelmében büntetőjogi védelemben részesül. Ezenkívül a Büntető Törvénykönyv 143. §-a értelmében 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki a választások során a választót választójogának gyakorlásában akadályozza, továbbá aki arra irányuló cselekményt követ el, hogy olyan személy gyakoroljon választójogot, akinek nincs választójoga. Dr. Lossó Ferenc r. alezredes \ '• /