Magyar Rendőr, 1971. július-december (25. évfolyam, 26-52. szám)

1971-09-30 / 39. szám

FORRÓ NYOMON Szabó Lajosné augusztus 17-én is a megszokott időben, délután 3 óra körül érkezett haza a gyár­ból. Cinkotai házának kapuját zárva találta. Még akkor sem gon­dolt rosszra, amikor észrevette, hogy a nagyobbik szoba ablaka betörött. Arra gondolt, bizonyára a szél csapta be, vagy pedig az anyós járt nála, amíg dolgozott és az törte be véletlenül. Az előszobában átöltözött, majd bement a belső szobába. Ekkor vette észre, hogy a szekrény ajta­ja nyitva van, holott ő kulcsra zárta. Idáig jutott el gondolatban, amikor rettenetes ütés érte a fe­­­jét. Közelharc a betörővel A betörő verte fejbe, aki ép­pen összeszedte a zsákmányt, ami­kor az asszony hazaérkezett. Sza­­bónét azonban kemény fából fa­ragták! Szembefordult a támadó­jával, aki belecsapott az arcába. Rögtön megeredt az orra vére, de mégis nekiugrott a férfinak. Fog­gal-körömmel­ védekezett, az meg­ütötte-rugdosta, s közben kifelé igyekezett a házból. Átugrott a kerítésen, és a szom­széd kertjén át a másik utcára ju­tott. Ekkor viszont már öszeverő­­dött a tömeg , hiszen Szabóné a közelharc közben segítségért kiál­tozott. Egy testes férfi a rabló elé állt, de az valami olyasfélét mon­dott, hogy ledöfi... így azután si­került eltűnnie a felháborodott emberek elől. Szerencsére ekkor fordult be az utcába a XVI. kerületi kapitány­ság gépkocsizó járőre. Szabó La­jos őrmester nyomban fékezett, Trifán Lajos hadnagy pedig egy percen belül tisztázta, hogy mi csalta ,ki az embereket az utcára, miközben rádión keresztül intéz­kedett a mentők és a helyszíni­­szemle-bizottság kihívására, a ka­pott személyleírás alapján a me­nekülés feltételezett irányába in­dultak. A kékfényű Volga egyetlen ut­cát sem hagyott ki, ahol a bűnöző meghúzódhatott.­­ így haladtak a Szilas-patak mellett a közkút irá­nyába, ahol egy férfira figyeltek fel, aki éppen ivott. Nem téved­tek: ez a férfi volt a rabló. Ami­kor megpillantotta a rendőrautót ész nélkül berohant egy közeli ház udvarára. Azonnali intézkedések A kutatás eredményeként öt perccel később már ott álltak a baromfiór előtt, ahol a bűnöző menedéket remélt. — Fel a kezekkel és jöjjön elő, de tüstént! — csattant Trifán hadnagy hangja. — Nem tanúsítok ellenállást, ne bántson, Lajos bácsi! — közölte ijedten a betörő. A rendőrnek ugyanis régi „is­merőse” volt a három és fél év után nemrég szabadult László András. A rendőrök visszavitték Lászlót a helyszínre. Rövidesen megérke­zett a Keleti Miklós százados ve­zette helyszíniszemle-bizottság, amelynek munkájában részt vett a rablók szemében oly rettegett Rö­vid József százados is. A házban sikerült nyomon kö­vetni a veszélyes betörőtolvaj út­ját, bár az első percek izgalma után László határozottan állította, hogy nem ő a keresett bűnöző — azaz teljességgel ártatlan. Több tanú és Szabóné termé­szetesen felismerték. De tisztázó­dott az is, hogy a nála levő 1300 forint és a vékony aranylánc a feltört vaskazettából való, amelyet László tört fel a lakásban talált olló és kés­­ segítségével. A kés pengéje elgörbült, az olló hegye letörött, de ezeket az értékes bűn­jeleket is megtalálta a bizottság, rajtuk a vaskazettáról lekerült festék nyomaival. László először a padlásra ment fel — azt nyitva találta —, mivel abban reménykedett, hogy onnan lejárat vezet a ház kamrájába, ab­ból pedig a lakásba. Tévedett, s ezért a padlásról lehozott kandal­lójával bezúzta az ablakot és be­mászott a szobába. A menekülés irányában kutatva, megtalálták a két kesztyűjét is, amelyben „dolgozott”. Emellett több tanú közölte, hogy a betörés előtti egy-két órában hozzájuk is becsöngetett valaki, aki — mi­után kijöttek — eltűnt.­­** A Budapesti Rendőr-főkapitány­ság központi ügyeletén már csak percekig volt oly konok a betörő — Ruzicska Károly és Kovács Ti­bor főhadnagyok keresztkérdései „ültek”, László nem tudott elszá­molni a nála levő pénzzel és val­lott. — Útban gödöllői lakásomra, leszálltam Cinkotán, mert a resti­ben jó sört mérnek ... Mivel fogy­tán volt már a pénzem, elhatároz­tam, hogy betörök valahová. Te­repszemlét tartottam, s amikor Sza­bóné házában­ nem tapasztaltam mozgást, ezért ott kerestem és ta­­láltam a pénzt meg azt a láncot. Nagy kár, hogy az asszony haza­jött és olyan szívós, harcias volt — fejezte be a mondanivalóját nem kis keserűséggel a hangjában. M. K. László András, a gátlástalan bű­nöző, akit nyomonüldözés révén fogtak el A kegyetlen dulakodásra emlé­kezik Szabóné, a bátor munkás­asszony Trifán Lajos hadnagy és Szabó Lajos őrmester a baromfiórnál, ahol a betörő­ rablót elfogták (Fotó: Kristóf László és Slezák József) .­­TI A közbiztonság­ i Szabályzat szerint A rendőr a kötelességét teljesítette. Mások életé­nek, testi épségének, vagyonbiztonságának féltése késztette rá, hogy szolgálaton kívül is intézkedjen. De védte volna ezzel az ittas gépkocsivezető érde­keit is, aki azonban a halálba taszította. Sajnos, az ilyen banditizmus nem egyedülálló a közlekedés történetében. Az elmúlt években kísér­teties hasonlósággal törtek mások is az intézkedő rendőr életére. Két esetben fegyverhasználatra is sor került. 1967 novemberében a Csepeli Nagyáruház előtt késő éjjel egy gyanúsan viselkedő tehergépkocsi­­vezetőt igazoltatott a mozgóőrszem. Eközben felállt a gépkocsivezető felőli lépcsőre. A háromszor bün­tetett gépkocsivezető csak erre várt. Gázt adott, majd megkísérelte lelökni a robogó gépkocsi lépcső­jére kapaszkodó rendőrt, s mivel ez nem sikerült az útmenti fákkal próbálta lesodortatni. A rendőr elleni merényletnek jogos és halálos kimenetelű fegyverhasználat vetett véget. Az intéz­kedő­­ rendőrnek akkor kisebb horzsolásoktól eltekintve — mert leugrott a robogó gépkocsiról — nem esett különösebb baja. Pontosan egy év múlva a szomszédos Pesterzsé­beten törtek hasonló módon az intézkedő rendőr életére. Egy büntetett előéletűekből álló három tagú részeg társaság — a mozgóőrszem figyelmeztetése ellenére — beült az általuk lopott tehergépkocsiba és elhajtott. A „Magyar Rendőr” hasábjain akkori­ban — többek között — így számoltunk be a tör­téntekről: „... A jármű ekkor egy pillanatra megállt. Az őrmesternek­ csak annyi ideje volt, hogy fellépjen a vezető melletti hágcsóra, mert a gépkocsi máris megugrott. — Azonnal álljon meg ! — kiáltott a vezetőre. Az viszont továbbra is nyomta a gázpedált. A gépkocsi az úttest egyik oldaláról a másikra ciká­zott. A járdaszegély mentén vastag fák és beton villanyoszlopok állnak. A rendőr nyomban felis­merte a veszélyt, hogy le akarják sodortatni El­dobta a zseblámpáját és pisztolyt rántott. Az elő­zőleg csőretöltött és kibiztosított fegyvert a térdei közé szorítva, felhúzta az elsütő szerkezetet. — A törvény nevében álljon meg, mert a fegy­veremet használom! — kiáltott ismét a vezetőre. A gépkocsivezető — mint aki megveszett — to­vább nyomta a gázpedált. A rendőr a levegőbe lőtt, de ez sem használt. Ekkor az őrmester háta egy oszlopnak vágódott. Hajszálon múlott, hogy nem került a kerekek alá. Eldördült a második, most már a gépkocsivezető kezére irányított lövés. A vezető bal karja lecsú­szott a kormányról, de jobb kézzel balra rántotta a volánt — egyenesen egy kiálló vastag akácfának. A rendőr, látva a veszélyt s vállalva a kisebb kockázatot, a járdára vetette magát. A következő pillanatban a gépkocsi bal oldala — ahol előbb a rendőr állt — hatalmas csatta­­nással vágódott a fának. Leszakadt a rakfelület bal oldali és hátsó része, ezeket magával vonszolva, a gépkocsi továbbrobogott. Az őrmester sajgó ta­gokkal tápászkodott fel. Szerencsére — kisebb zúzódásoktól eltekintve — nem esett komolyabb baja..." Már akkor is felhívtuk a figyelmet: „Az intéz­kedő rendőrök ne kockáztassák feleslegesen életüket, testi épségüket. A bátorság nem jelent oktalan vakmerőséget.” És most, néhány hete Dunaújváros­ban mégis bekövetkezett a tragédia. Sehol a világon — mint ahogy nálunk sem — nem oktatják úgy az igazoltatás végrehajtását, hogy fel kell állni a tehergépkocsi hágcsójára. De erre nincs is szükség! Rendőriskoláinkon szemléltető eszközökkel, gyakorlati bemutatókkal tanítják a gépjárművek igazoltatásának helyes végrehajtását. Az „Alaki­ Karhatalmi Szabályzat” is nagyon rész­letesen tartalmazza ezeket az ismereteket. És ha eltérnek a szabályzattól — amint azt számtalan példa bizonyítja —, az csak hátrányukra válhat az intézkedő rendőröknek. Igaz, részeg, ittas gépkocsivezetők esetében a ké­sedelmes intézkedés veszéllyel járhat. De egyedül­álló rendőrnek éjjel, kihalt utcákon, hágcsóra állva igazoltatni legalább ilyen veszélyes. Van a gép­kocsinak rendszáma, telefon is akad a környéken, hogy segítséget kérjen, értesítést adjon a rendőr. De más egyéb lehetőség is akad még, hogy az ámokfutásra készülőt megfékezzék. A­­szomorú, fájdalmas példa most már valóban legyen intő figyelmeztetés: tartsák be az intézke­désre vonatkozó szabályokat — ez mindnyájuk érdeke! Sz. F.

Next