Magyar Rendőr, 1976. július-december (30. évfolyam, 26-52. szám)

1976-11-11 / 45. szám

SZABÓ LÁSZLÓ­­JP mmerva nyomozó emlékezik (Részletek a szerző 1977 tavaszán megjelenő riportkönyvéből) -A ZSEBESEK Elmondja: Fazekas Zoltán rendőr alezredes, Budapest A vagyonvédelem a dolga. Ide tartozik egy sajátos terület, a zsebtolvajlás, hiszen ez is tu­lajdon elleni bűncselekmény. Ta­lán nincs is zsebes a fővárosban, aki ne ismerné az alezredest és olyan sem, akit ő nem ismer. Ki­véve persze a legfrissebb után­pótlást, a fiatalabb korosztályo­kat, mivel az alezredes ma már nem az utcán „hajt”, hanem az íróasztal mellől irányítja azokat, akik a zsebeseket kergetik. Na­gyon ismeri a szakmát, alaposan megtanulta. Behatóan foglalko­zott és ma is foglalkozik a zseb­­metszés történetével, a zsebtolva­jok módszereivel és természete­sen ezek bűnüldözési vonatkozá­saival. Amikor belefeledkezik, kapás­ból egész kis előadást kerekít a zsebtolvajlásról és üldözéséről. Viselkedésében, öltözködésében semmi különleges, feltűnő nin­csen, megjelenése a lehető leg­természetesebb. Egy villamoson középiskolai tanárnak vagy bank­­tisztviselőnek vélnénk. Végtele­nül szeret mesélni a zsebmetszés­ről, pontosabban a zsebmetszők­ről, akik éppoly veszélyesek, mint minden más bűnöző. Annak ürü­gyén szól erről, hogy hogyan fogta el élete első zsebtolvaját. — Mielőtt eseteket idéznék, engedjenek meg egy kis történe­lemórát a zsebmetszésről. A bű­nözésnek ugyanis ez az a szak­ága, amely leginkább mutat ál­talánosítható jegyeket. Nem aka­rok történelem előtti időkre visz­­szapillantani, csupán a század­­fordulóig, mert az elmúlt 70—80 évben működött egy-két olyan zsebmetsző, akit én klasszikus bűnözőnek tartok ezen a terüle­ten. Hallottak már Kaliber Sán­dorról, akinek a vállát egy rend­őrgolyó roncsolta szét, amikor el­menekült egy nagy betörés után? Nyomorék lett, és amikor sza­badult, nem maradhatott aktív betörő. Döntött. A környékbeli reményteljes bűnöző ifjúságot maga köré gyűjtötte, s próba­­babákon tanította őket a zseb­metszés tudományára, és minden­fajta bonyolult zárakon a betörés mesterfogásaira. Kalábert a századfordulón tar­totta nyilván a bűnüldözés, ő ké­szítette azt a próbabábut, amely csengetéssel jelezte, ha a zseb­tolvajtanuló ügyetlenül nyúlt a zakó vagy a nadrág zsebébe. Ka­­láber tanítványai közül került ki egy ugyancsak nagy hírű és fő­képp nagystílű zsebtolvaj, Torda Károly. Kalábernél dolgozott mint se­géd vagy még inkább mint társ bizonyos Porkoláb János is, aki azelőtt ugyanúgy zárbetörésekkel foglalkozott, mint Kaláber Sán­dor. Ezeket a neveket, adatokat minden valamirevaló kriminalisz­tikatörténet tartalmazza. Porko­láb is sajátos módon került a zsebtolvajlás mezejére. Ez a jó kiállású fiatalember egy alkalom­mal betört egy arisztokratacsa­ládhoz. A szekrényből már minden értékesebb holmit kirámolt, ami­kor a kastély tulajdonosa, a gróf belépett a szobába. Meglátta a batyut, útját állta a betörőnek, hívatta a cselédeit, és maga ült törvényt. Megtermett inasaival lefogatta a betörőt, kifeszíttette velük az ujjait, majd egy régi karddal belecsapott Porkoláb jobb tenyerébe, bal tenyerét pe­dig egy, a falról leakasztott bu­zogánnyal törte össze. E közép­kori törvény­hozás után a gróf szélnek eresztette Porkolábot. A betörő hónapokig gyógyítgatta a sebeit, s bár csontjai összeforr­tak, egyik tenyerét sem tudta rendesen behajlítani. Ekkor hatá­rozta el, hogy egy másik bűnö­zési ágat választ, mégpedig a zsebtolvajlást. Valószínűleg senki nem gondolná, hogy az a kéz, amelyik képtelen egy kulcsot ren­desen a zárba illeszteni, alkal­mas le­het a zsebtolvajlásra. De ő addig edzette kezét, nyújtotta az ujjait, gyakorolta a zsebtolvaj­lást, amíg igazán kitűnő mester­ré vált. Aztán társult Kaláfperrel. Nála tanulta ki Torda isten­igazából a zsebes szakmát. (Köz­tudott, hogy a zsebeseket az alvi­lág arisztokráciájának ismerik el, egy zsebes nem közösködik akár­kivel.) És Torda lopott éveken keresztül. 1922-ben találkozott össze Paksi Miskával, vagyis Ko­vács Mihállyal, aki akkor már jeles világjáró zsebtolvaj volt. Ő beszélte rá Tordát, hogy menje­nek ki Berlinbe. És ott, a német fővárosban Torda egyetlen lopás­sal az egyik pályaudvaron akko­ra értéket emelt ki egy férfi zse­béből, amely kitett vagy 100 ezer pengőt. Ott hagyta Kovács Mi­hályt, a pénzzel hazasietett, és itthon versenyistállót alapított, persze nem a saját nevén. A lo­vak azonban nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Tor­da Károly tönkrement, ismét lopni kezdett. Érdekes módon a lopással több szerencséje volt, mint a lovakkal, és csaknem min­dig sikerült nagyobb összegre szert tennie. Egy másik nagy zsebesre, az említett Kovács Mihályra, Paksi Miskára sokan emlékeznek. Nem­régen halt meg. Világhíresség volt a bűnözők között. Igen sok gondot okozott nekünk. De ugor­junk még vissza a húszas évek­hez, amikor Kovács is kezdte. Kaláber és Porkoláb neveltje volt a másik ügyes zsebtolvaj, Kari­kás Sándor. A két mester maga is azt vallotta róla, hogy a ta­nítvány túlszárnyalja majd őket. Így is történt. Az ifjú Karikás Sándor ugyancsak félelmetes zsebmetsző lett. Olyan ügyesen dolgozott, hogy éveken át nem tudták elcsípni. Hiszen ismere­tes, hogy a zsebtolvajok ellen tu­lajdonképpen nincs más bizonyí­ték, mint a tettenérés. A húszas években segédeszközzel is dolgo­zott, nemcsak a kezével. A bécsi gyorsvonaton mint elegáns hu­szártiszt utazott, megismerkedett néhány első osztályú utassal, aki­ket aztán elkábított és kifosztott. Az eszköz: altatószerrel elegyí­tett konyak. Nagy szenzáció ke­rekedett a dologból. A napilapok hetekig foglalkoztak vele, főleg azért, mert a kifosztottak között két ismert bankár és egy nagy­­kereskedő is volt. A zsebes tulajdonképpen egyet­len eszközt használ — ha hasz­nál —: éles pengét, s ettől válik zsebmetszővé. Aki csak az ujjai­val követi el a bűncselekményt, az zsebtolvaj. Az elkövetési mód­szerek közül leggyakoribb, hogy kézügyességgel lop a tolvaj, több­nyire a ruha oldal- és hátsó zse­béből vagy a kézben tartott tás­kából. Elég gyakori az is, hogy a zsebtolvaj egyik kezében úgyne­vezett álcázó tárgyat tart — új­ságot, esőkabátot — s ezzel lep­lezi a másik kezét, amellyel lop. Jól ismert az a zsebtolvajló mód­szer, amikor a testen elhelyezett értéktárgyat — karórát, gyűrűt, karperecét — lopja le a bűnöző. Végül a zsebtolvajlás sajátos vál­faja — mint említettem — a zsebmetszés: ez éles szerszám­mal, zsilettel, ollóval vagy más eszközzel történik, mégpedig úgy, hogy a ruhát, a női táskát a zsebmetsző felvágja, és a kihulló tárgyakat vagy ő, vagy a társa egy kalappal felfogja. Nem tudom, észrevették-e már az eddig elmondottakból, hogy a zsebtolvajnak a tömeg, a soka­­dalom, a mozgás kell, mindez azért természetesen, mert így tud észrevétlenül lopni. Amikor nyomozó lettem, in­kább betörések nyomozásában bíztak rám részfeladatokat, csak ritkán fordult elő, hogy rám osz­tották egy-egy zsebtolvaj megfi­gyelését. Kezdetben csak távol­ról figyelhettem őket, de már akkor is érdekelt az a világ, amelyben ezek a bűnözők élnek. A legtöbbjük többszörösen bün­tetett volt, mindig zsebtolvajlá­sért kerültek börtönbe, és a leg­ritkábban fordult elő, hogy más bűncselekménybe keveredtek volna. Az öreg Paksi Miska is így volt ezzel, aki még nem sokkal a halála előtt is csak külföldi arcszeszt használt, bármennyibe is került. Igazi piperkőc volt, jóllehet hetvenévesen bármeny­nyit ad is magára az ember, ne­héz vonzóvá tennie magát. Talál­koztam vele a börtönkórházban, mert valamilyen ügyben a taná­csát akartam kérni. Meghalt, már elmondhatom, hogy bár Kovács Mihály — akiről már a felsza­badulás előtt is úgy emlékeztek meg, mint az egyik leghírhedtebb zsebmetszőről, a zsebeskirályról — nagy zsivány volt, de személy szerint nekem sokat segített. Tőle hallottam ezernyi trükköt, amit az alvilágban alkalmaznak nem­csak Magyarországon, hanem szerte a világban. Tőle hallottam sok-sok nevet, amelyeknek tulaj­donosát egy-egy bűncselekmény­nél számításba vehettük mint gyanúsítottat. Tizenkét éves kora óta bűncse­lekményekből, zsebtolvajlásból élt, mindig mások nyakán. Tisz­tességesen soha nem dolgozott. Ezerféle kitérőt tett az életben. Vallotta, hogy egy igazi zsebes soha nem csinál erőszakos balhét, vagyis élet elleni, a testi épséget sértő bűncselekményt. Ezért hiá­ba is próbáltuk a zsebtolvajok között keresni egy-egy igen sú­lyos, erőszakos bűncselekmény tettesét, kár volt a fáradságért. Maguk adták volna fel először a tettest. Tudtam Paksiról, hogy az első igazán nagy bűncselekmé­nyét a budapesti Operaházban követte el. Talán 18 éves volt mindössze, elegánsan felöltözött, jegyet váltott a harmadik sorba és beült. Nem egyedül, a társá­val. Mert volt idő, amikor se­gítséggel működött. Olyan hölgy mellé került, akinek a táskáját kár lett volna felmetszeni. Igaz, nyakéket viselt, de az előadás alatt nehezen lehetett volna le­fejteni, a mögöttük ülők úgyis észreveszik. Annál gyümölcsözőbbnek tűnt a szünetben a büfé. Egy idősebb asszony briliáns nyakékét már messziről észrevették. Cigarettáz­va mellé álltak, majd Kovács társa egy óvatlan pillanatban — a kisujjára szerelt éles pengével — felmetszette a nő táskáját. Csörömpölve hullott minden a földre. Az egésznek olyan látsza­ta volt, mintha a tartózár lesza­kadt és a táska kinyílt volna. Paksi Miska úgy tett, mintha a hirtelen szétguruló holmik után kapna. Mások is szedték a földre hullott tárgyakat. A táska tulaj­donosa is lehajolt, s Paksi Miska ekkor — mintegy véletlenül — meglökte a hölgyet, aztán bal­keze egyetlen mozdulatával ki­kapcsolta a nyakéket, majd föl­vett egy kis ezüstfésűt és átnyúj­totta a gazdájának. Máris hátra­lépett a sokaságból. A két tolvaj akkora értékhez jutott egyszerre, hogy Budapesten nem is merték eladni a nyakéket. Bécsbe vitték. Itt, a monarchia fővárosában dolgozott két volt társuk, a Kaláber-iskolából. Raj­tuk keresztül értékesítették a drágaköves ékszert, s annyi pénzt kaptak érte, hogy hónapokig fő­úri módon élhettek belőle. (Folytatjuk) Üvegszemcsék a gyanúsított ruházatában 1976. április 26-án 22 órakor zuhogott az eső, amikor Finta Jenő, a Győr—Sopron— Ebenfurti Vasút titkárságának vezetője táv­beszélőn bejelentette a soproni rendőrkapi­tányság ügyeletére, hogy a lakásával szem­ben levő 3. számú ABC-bolt felől üvegcsö­römpölést hallott. Közölte azt is, hogy az ab­lakból kinézve látja: a kirakatüveget bezúz­ták, az üzletben egy alak mozog. Az ügyeletes tiszt rádión utasítást adott a gépkocsizó járőrnek, hogy menjen a hely­színre. A gépkocsizó járőr megkülönböztető jelzéssel azonnal a helyszínre száguldott. A betörő ennek hallatára elmenekült. A felfe­dező tanú közölte a járőrrel, hogy a tettes melyik irányba futott, és ezen az útvonalon találtak is egy eltörött whiskysüveget. Az ügyeletes tiszt közben értesítette a szemle­bizottságot, amely 30 perc elteltével a hely­színen volt. Az adatgyűjtés során derült ki, hogy Neu­bauer János betörőtolvajt és húgát az esti órákban látták Sopronban. Mivel Neubauer János már követett el hasonló bűncselek­ményt, őt is számításba vettük a lehetséges elkövetők között, s mert tudjuk, hogy vidéken él, nyomban ellenőriztük a soproni vasút­állomást. 22 óra 50 perckor indul ugyanis egy vonat, amellyel esetleg hazautazhat A vonat indulása előtt 5 perccel érkeztünk a pályaudvarra, és a kocsik átvizsgálása során megtaláltuk Neubauer János húgát. Találtunk nála egy táskát is, amelyben különböző ita­lok voltak. Neubauer Krisztina — akinek a férje szintén bűnöző s jelenleg két és fél éves büntetését tölti betöréses lopás miatt — meglepő választ adott a nála talált holmik eredetéről: egy ismeretlen férfi bízta meg az imént a táska őrzésével. Ennek ellenére elő­állítottuk és őrizetbe vettük. S ezen az éj­szakán több esetben is ellenőriztük Neu­bauer János kópházi lakását, eredménytele­nül. A következő napon a határőrség segít­ségével elfogtuk Neubauer Jánost, majd őri­zetbe vettük. Időközben a veszélyes bűnöző húga vallomást tett, hogy a táskát és az italt bátyja adta át neki, és azzal távozott, hogy majd találkoznak az állomáson. Felkészültünk Neubauer János kihallgatá­sára, mert tudtuk, hogy beismerő vallomást nem várhatunk tőle. Nagyon óvatos bűnöző, és a helyszínen igyekszik úgy mozogni, hogy bizonyítékot ne hagyjon maga után. A kihall­gatások során végig tagadta a betörés el­követését, és amikor a szembesítésre került sor, kérte, vegyük jegyzőkönyvébe, hogy húga bosszúból fogja rá a bűncselekményt. Közben a gyanúsított lakásán házkutatást is tartottunk, és lefoglaltuk azt a ruhát, ame­lyet 1976. április 26-án Sopronban viselt. A lefoglalt ruhákat a helyszínen a két tanú jelenlétében nylonzacskóba csomagoltuk és bűnjelcímkével láttuk el. A szarvasbőr ka­báton két helyen is találtunk éles vágást, és ezt a tényt a házkutatási jegyzőkönyvben rög­zítettük. A ruhát, valamint a helyszínen rög­zített téglát és üvegcserepet megküldtük a BM Bűnügyi Technikai Intézetnek vegyész­szakértői vizsgálatra. A szakértő a vizsgálat során megállapította, hogy a gyanúsított ru­házatában talált üvegszemcse és a helyszí­nen rögzített üveg minősége egyezik, s hogy a kabáton található vágások üvegtől származ­nak. Neubauer a bűncselekmény elkövetését to­vábbra is tagadta Ettől függetlenül az ügyet vád­javaslattal megküldtük az ügyészségnek. A soproni járásbíróság 1976. szeptember 17-én dr. Újkéri Csaba bíró büntetőtanácsa tárgyalta a konok bűnöző ügyét Neubauer János a bíróság előtt is tagadta a bűncse­lekmény elkövetését, s időközben a húga is megváltoztatta vallomását. Azt állította, hogy a lefoglalt italt és kolbászt találta. Végül is a széles körben lefolytatott bizonyítási eljá­rás eredményeképpen Neubauer Jánost 2 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélte a bíróság, húgát pedig bűnsegédi minősítéssel 6 hónap felfüggesztett börtönre. FÖLDHÁZI JÓZSEF rendőr főhadnagy, Sopron

Next