Magyar Rendőr, 1978. július-december (32. évfolyam, 26-52. szám)

1978-12-09 / 49. szám

TÖRETLEN ÉLETPÁLYA Alig ötvenévesen, 1972-ben került nyugállományba Jeli Jó­zsef őrnagy a Pécsi városi és járási Rendőrkapitányság állo­mányából. Súlyosan megrongá­lódott egészségi állapota nem tette lehetővé, hogy továbbra is fegyveres testület kötelékében dolgozzon. Senki sem tehetett volna szemrehányást a betegsé­gével viaskodó férfinak, ha meg­növekedett szabad idejét első­sorban pihenésre fordítja, s aligha várt el tőle bárki is még újabb áldozatos erőfeszítéseket. Jeli őrnagy azonban, orvosi se­gítséggel némileg megerősödve, lakóhelyének pártalapszervezeté­­ben politikai munkára jelentke­zett. Bár ott is ismerték nehéz­ségeit, kapott pártmegbízatást, s egy idő után kiderült, az alap­szervezetnek talán legaktívabb tagja. 1975-ben alapszervezeti tit­kárrá választották. Irányításával a túlnyomórészt nyugdíjas párt­tagokat tömörítő alapszervezet munkája megélénkült, mind több, a lakóterület életének egé­szére kiható vállalkozásba fog­tak, a Hazafias Népfront terü­leti bizottságával együttműködve új létesítmények elkészítését mozdították elő, számos, nagy ér­deklődést kiváltó társadalmi és kulturális programot rendeztek. Jeli József ugyanakkor régi, kedves időtöltésére is mind na­gyobb gondot fordított — 1957 óta tudósítója, levelezője a Ma­gyar Rendőrnek —, írásaival is­mét sűrűbben jelentkezett lapunk hasábjain, országos irodalmi pá­lyázatokon is részt vett, s elké­szült több mint háromszáz olda­las önéletrajzi feljegyzéseivel. A nyugalmazott őrnagy úgy véli, életútjának fordulatai, a rendőri munkájának, bajtársai­val közös helytállásának tapasz­talatai okulásul szolgálhatnak a fiatalabb nemzedéknek, ezért írásban is meg kell örökítenie őket. Akkor is, ha az írás, a visszaemlékezés nemcsak örömö­ket kínál, hanem komoly gyöt­relmekkel is jár. Nem szellemi küzdelemmel, hiszen az egyko­ri, három elemis gazdasági cse­léd rendszerünkben kiteljesítette műveltségét, éjt-nappali egybe­mosó szolgálati kötelezettségei mellett is tanult: elvégezte a nyolc általánost, majd középis­kolában folytatta tanulmányait, érettségit tett. Vállalta a szak­mai képzés megnyíló lehetőségeit is, az elsők között végzett a Kor­vin Ottó Bűnügyi Szakiskolán. Nincs tehát gondja emlékeinek szabatos megfogalmazásával, nem kell különösebben keresnie az árnyaltabb, pontosabb kifejezé­seket mondanivalójához — bir­tokában van a tiszta, jó fogal­mazáshoz szükséges ismeretek­nek. És személyes adottságai, mesélőkedve, megragadó stílusa könnyedén vezetik tollát. Küzdelmet az írás gyakorlati teendőivel folytat, miként min­den fizikai cselekvés, a mozgás, a járás is nehezére esik. Beteg­sége miatt írni csak fekvő hely­zetben tud, s a párttitkári teen­dőit is csak menet közbeni pi­henőkkel, megmaradt erői tuda­tos összpontosításával képes el­látni. Mégis dolgozik, fárad, el­sősorban mások érdekeinek szem előtt tartásával. Gazdag életútját s benne en­nek a küzdeni tudásnak a té­nyeit is összesítő, több száz olda­las visszaemlékezését már iro­dalmi szerkesztő forgatja, kiada­tása könnyen elképzelhető. Napi fáradozásainak eredményeit, fegy­veres testületi helytállását és nyugdíjasként is kiemelkedő igyekezettel végzett társadalmi, politikai munkásságát azonban mindenképpen emlékezetükben őrzik elvtársai, barátai, volt kol­légái és jelenlegi lakóterületi tár­sai. Jeli József a felszabadulást kö­vető időben szinte kamasz fej­jel jelentkezett rendőrnek, tisz­tességgel végigküzdötte a de­mokratikus rend megszilárdítá­sának igen nehéz időszakát — betegsége is ekkor, igen fiatal korában jelentkezett először —, és nagyon keményen, bátran helytállt az ellenforradalom ide­jén, önéletrajzának talán leg­­megragadóbb része a pécsi bá­nyászokkal együtt vállalt, a szo­cialista társadalmi tulajdon meg­­védelmezésében kifejtett tevé­kenységének leírása. Nyugdíjas­ként személyes része van egy általános iskola felújításának si­kerében, egy nyugdíjasklub lét­rehozásában, a lakóterület vízel­látása megjavításában. Tervei pedig — pártmunkájában és iro­dalmi vállalkozásában is — még további eredményekre törők. A Baranya megyei Rendőr-fő­kapitányság szakmai és pártve­zetése figyelemmel kíséri Jeli őrnagy nem mindennapi küzdel­meit és munkásságát. Gyakori vendég a főkapitányságon, a kö­zelmúltban azonban hívatták is. Már nyugállományban végzett példás társadalmi tevékenysé­géért, a rendőri testületnek nyug­díjasként is becsülést szerző fá­radozásáért a főkapitány javas­latára a belügyminiszter a Haza Szolgálatáért Érdemérem ezüst fokozatával tüntette ki. CS. J. Reflexió SZIGORÚBB FELELŐSSÉGRE VONÁST! S apjuknak többé-kevésbé rendszeres ol­­­­­vasója vagyok. Nagyon megdöbbentett a 43. számban megjelent A figyelmetlenség ál­dozatai című írás. Ezzel kapcsolatban szeret­ném néhány gondolatomat közölni, mert én is olyan helyen dolgozom, ahol közel 10 év óta üzemel fénysorompó. Kétségbe vonom a cikkíró azon állítását, hogy a félsorompó megelőzte volna a tragé­diát! A félsorompó ugyanis csak a menet­irány szerinti jobb oldalon van, előtte állt a Zsiguli gépkocsi. A kerékpáros előtt tehát akkor is szabad lett volna az út, és ha a fényjelzést nem vette figyelembe, ugyanezt tette volna a félsorompóval is! A félsorompó, ha feltűnőbb is, mint a fényjelzés, de aka­dálynak egyáltalán nem akadály! A tragé­diáért tehát csak az áldozat lehet a felelős. Egyébként a közúti fényjelzőknél (villany­­rendőr) sincs félsorompó, és ha a cikkíró vé­leményét vennénk figyelembe, akkor oda is félsorompót kellene felszerelni. Azt pedig, hogy valaki ne ismerje a piros fény jelen­tését, nehezen lehet elképzelni. Hogy milyen a k­özlekedési morál a fény­sorompóknál, az egyenesen elképesztő. A pi­ros fény ellenére történő áthaladásokról nem beszélek, mert az elég megszokott dolog. De mi van akkor, ha a fénysorompó használha­tatlan? Ha az átjáró áttekinthető a szüksé­ges távolságban, nem kell jelzőőrrel fedezni az átjárót. Ilyenkor a jelzőlap sötét, s a KRESZ szerint a közúti jármű vezetőjének meg kell állnia, és meggyőződnie az áthaladás veszélytelenségéről. Mi a helyzet a gyakor­latban? Ha van félsorompó, csak azt nézik, a fényre egyáltalán nem is figyelnek. Ha fenn van a sorompórúd, megállás nélkül megy keresztül 20 járműből 19! Ha nincs fél­sorompó, a helyzet ugyanez. Hiába van a vonat 30—40 méterre az átjárótól. Külön tanulmányt érdemelne, hogy az át­járón való haladásnál hova figyelnek a jár­művezetők. Nagy részük a jelzőlámpa által mutatott fényre egyáltalán nem figyel. Ha sötét a jelzőlap, azt sem figyelik. Ha a rendőr igazoltatja őket, és megkérdezi, hogy miért nem álltak meg a fényjelre, azt sem tudják, hogy miért kellett volna megállniuk. Ezen a téren a helyzet csak akkor fog javulni, ha a fényjelzések figyelmen kívül ha­gyását szigorúan büntetik, és ezt rendsze­resen köztik a sajtóban. Mindjárt javulna a helyzet. Addig, amíg a jelenlegi enyhe elbírá­lás van érvényben a fénysorompóknál, a bal­eseti helyzet egyáltalán nem javul, hanem tovább romlik, annak ellenére, hogy a fény­sorompókra millió forintokat költenek. Ne a fénysorompót meg a leszerelt fél­­csapórudat, meg a leszerelést elrendelőket okoljuk akkor, amikor egyértelműen a jár­művezető a hibás. SZÁNTÓ IMRE MÁV-főintéző, Hódmezővásárhely Három nemzedék egy asztalnál A BRFK GÖP párt- és szakmai vezetése a KISZ-alapszervezetek közreműködésével 1978. november 10-én tartotta — a hagyományosan minden évben megrendezésre kerülő — nyugdíjas-találkozóját. A GÖP parancsnoka, dr. Nagy Géza őrnagy adott tájékoztatót az egység életéről, az elmúlt időszak legfontosabb feladatairól. A BM Vörös Csillag Érdemrend­del kitüntetett Duna Művészegyüt­tese igen színvonalas műsorát ba­ráti, elvtársi találkozó követte. A jelenlevő fiataloknak élményt jelen­tett az idősebbekkel — köztük vete­ránokkal — való találkozás. Há­rom nemzedék foglalt helyet az asz­taloknál, vacsora közben a nyugdí­jasok készséggel beszéltek több év­tizedes tapasztalataikról, elmondták élményeiket. A közelmúltban történt szervezeti módosítás következtében nyugdíjas­bizottságunk hatáskörébe több nyug­díjas került, külön köszöntöttük őket ebből az alkalomból. Kiemelt kérdésként kezeljük hosz­­szabb ideje a nyugdíjasokkal való foglalkozást, törődést. Az MSZMP BRFK V. B. határozata nyomán a BRFK III. V. B. is megvizsgálta a nyugdíjasok helyzetét, és megálla­pította, hogy a vonatkozó parancsok, utasítások érvényesülnek. Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy az ezzel foglalkozó párt- és tömegszer­vezeti aktívák munkájának haté­konyságát növelni kell. Ezúton mondunk köszönetet a BM Központi Klub vezetésének, dolgo­zóinak, a BM Vörös Csillag Érdem­renddel kitüntetett Duna Művész­­együttese tagjainak színvonalas köz­reműködésükért. ZACHÁR GÉZA rendőr százados SZURKOLÓINK ÚJPESTI KLUBJA Az Újpesti Dózsa legutóbbi közgyűlésén így sum­mázta véleményét a pártoló tagságról az elnökségi beszámoló: „Pártoló tagsági bizottságunknak és a hozzákapcsolódó üzemi, hivatali aktívahálózatnak a szervezése terén tett erőfeszítései az elmúlt évben to­vább növelték pártoló tagjaink számát. Megelégedé­sünkre az Árpád úti klub helyett az ugyancsak IV. kerületi Paksi József utcában, a Hargita étterem he­lyiségében megnyitottuk a pártoló tagok klubját. Re­méljük, hogy az új otthon vonzó lesz, s a kialakuló klubélet gyümölcsözik majd a tagszervezés eredmé­nyeiben is.” Más megfogalmazásban: a szurkolótábor erősítése, nevelése, közösségi szellemének ápolása, fejlesztése szempontjából sportegyesületünk vezetősége egyik le­hetőségeként értékelte és értékeli az új klub meg­nyitását, működtetését. A külső Váci útból nyíló s a Megyeri út közelsé­gében fekvő Paksi József utca felidézi Újpest régi hangulatát, de valamit már felvillant az épülő, fej­lődő városból is. Csütörtöki napokon főként a fiatalok uralják a te­repet, este 6-tól 10 óráig a disc jockey klub jóvoltá­ból. Annyian vannak, hogy néha-néha szűknek bi­zonyul a 100 fő befogadására alkalmas terem (amely egyébként igazi lila-fehér termet idéz egyesületünk felnagyított jelvényével, zászlóival, továbbá a régebbi s a mai kiválóságok képmásaival). Persze nem csak a fiatalok látogatják a néhány hónapja működő klubot, s őket sem csak a tánc­­ vonzza. Mert a lehetőség nagyobb, s a pártolók széles köre érezheti itt jól magát. Erről Laufer Róbert, az Újpesti Dózsa propaganda- és pártoló tagsági bizott­ságának titkára tájékoztatott bennünket. — Pártoló tagjaink egyebek között sakkoznak, elektromos tévéjátékkal, színes tévével szórakoznak. Meghatározott időnként képmagnóról vetítjük le a vidéken játszott labdarúgó-mérkőzéseket és egyéb sporteseményeket. A klub terveiben szerepel sport­filmek vetítése, diavetítéssel egybekötött élménybe­számolók tartása. S bizonyára nagy sikerük lesz majd az ide meghívott, neves lila-fehér sportolóknak, akik küzdelmesen szép pályafutásukról beszélve közelebb kerülnek szurkolóikhoz, rajongóikhoz. S akik napközben nem tudták megváltani jegyüket a hazai és nemzetközi mérkőzésekre, itt hozzájuthat­nak, pártoló tagjaink pedig kedvezményesen válthat­ják meg belépőjüket a Megyeri úti stadionba. A klub hétfőn, szerdán, pénteken, szombaton 16-tól 22 óráig, vasárnap 10-től 22 óráig tart nyitva, kedden zárva van. Mindössze féléves tapasztalat áll a rendelkezésünk­re Am­ennyi is jelzi: egyesületünk az Észak-pesti Vendéglátó-ipari Vállalattal közösen mind eredmé­nyesebben fáradozik azon — s ebben bizton számít­hat a IV. kerületi kapitányság megértő támogatására is —, hogy pártoló tagjaink, a szurkolók mind széle­sebb tábora valóban hangulatos otthonra leljen a li­la-fehérek klubjában. Ezáltal is szorosabbra fűződ­nek a szálak az egyik báziskerület dolgozói, fiataljai és a klub között. CSIZMADIA GYÖRGY A sakkozás nemcsak időtöltés (Fotó: Koltai Katalin)

Next