Magyar Rendőr, 1982. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)

1982-05-29 / 22. szám

JOGOS FEGYVERHASZNÁLAT A március 31-ére for­duló éjszakán vigasztala­nul esett az eső a főváros X. kerületében is. A be­törő, aki éppen húsvéti „bevásárlásra” készült a 10 062-es számú ABC-áru­­házban, természetesen örült ennek. Magában úgy okoskodott, hogy mivel ilyen időben jobb ember a kutyáját sem veri ki, nem kell tartania attól, hogy netán rendőrrel találkozik az utcán. Jól ismerte az ABC-üz­­let eladóterébe vezető utat. Játszi könnyedséggel fel­tornázta magát a tetőzetre, ahol most már csak az álmennyezet egyik pille­könnyű kockáját kellett kiemelnie ahhoz, hogy a kéznél levő háromeres ká­belen leereszkedjék, s miután jól felpakolt, aho­gyan jött, úgy is távozzék. Mintegy 1500 forint ér­tékű áruval a szatyrában indult hazafelé, s nem tu­dott szabadulni attól a gondolatától: ha lenne egy teherautója, most magával vihetné akár a fél boltot is. Laibó József őrmester, a X. kerületi Rendőrkapi­tányság gyalogos járőre 30- án este 20 órától 31-én reggel 6 óráig volt szolgá­latban. Feladatai között tartotta számon a Gépma­dár utca 2­8. szám alatti üzletház vagyonvédelmi el­lenőrzését is. Harminc­­egyedikén éjjel, 1 óra 10 perckor ért az üzletház kö­zelébe, amikor megpillan­totta a gyengén megvilágí­tott hátsó üzemi bejáratnál felbukkanó alakot, aki az egyik kezében jókora cso­magot tartva lopakodott az áruházból kifelé. — Álljon meg! — szólí­totta fel az őrmester, mire a betörő olyan rajtot vett, mintha puskából lőtték volna ki. A rendőr természetesen a nyomába eredt, mivel azonban az üldözött férfi­ gyorsan és kitartóan fu­tott, a köztük levő távol­ság annak ellenére sem csökkent, hogy az őrmes­ter teljes erőbedobással szaladt utána. A hajsza már a Kere­pesi úton folyt, amikor Laibl őrmester annyira kö­zel került az előtte futó­hoz, hogy az belátta: ha nem dobja el a csomagját, a rendőr beéri, s akkor is­mét fuccs a szabadságá­nak. Ezért döntött úgy, hogy megszabadul az imént lopott holmiktól. Végső elkeseredésében ha­jította a szatyrot a mögöt­te fújtató rendőr lábai elé, remélve, hogy az megbot­lik benne, vagy ha nem, megtorpan, s az ekként szerzett előny elég lesz számára ahhoz, hogy eltűn­jön előle. Ezt látva az őrmester futás közben elővette szol­gálati fegyverét, s felszó­lította a menekülőt: álljon meg tüstént, mert külön­ben lő. " Mondhatta azonban: az üldözöttnek ugyanis esze ágában sem volt megáll­ni. S hogy miért? Még a második riasztólövés dör­renésének hallatára is biz­tosra vette, hogy a rendőr nem fog rá lőni. Tévedett. A jól irányzott lövés talált, a lövedék a betörő bal könyökébe fúró­dott — szerencséjére azon­ban nem okozott súlyosabb sérülést. Szinte megújult erővel szedte lábait a Gya­korló úti lakótelep felé, ahol azután sikerült egér­­utat nyernie üldözője elől. Mivel Laibl őrmester rá­dióját megsínylette a roha­nás, nyilvános távbeszélő­állomásról volt kénytelen jelenteni az ügyeletes tiszt­­helyettesnek a történteket, aki utasította, hogy marad­jon a helyszínen, s máris riasztotta Sála János szá­zados alosztályvezető-he­lyettest. Sála százados, aki éppen pihenőidejét töltötte ekkor, a kapitányság ügyeletes tisztjének egyetértésével intézkedett a rendelkezés­re álló gyalogos és gépko­csizó járőrök összevonásá­ról, s ennek megtörténte után megkezdték az isme­retlen tettes üldözését a nyomeltüntető esőben. Ab­ból kiindulva, hogy a be­törő — még ha kacskarin­gósan is — mindvégig a Gyakorló úti lakótelep irá­nyába futott, a százados bizonyosra vette, hogy ott lakik, vagy ha mégsem, ott rejtőzik el. Már pirkadt, amikor az Erdősi utca 43—47. számú házcsoport V. épületének lépcsőházához érve — a célzott lövés helyétől 150 méternyi távolságban — vércseppekre lett figyelmes a százados. Ezeket követve haladtak fölfelé a lépcső­házban a nyomon üldözést végző rendőrök, s jutottak el a III. emeleti függőfo­lyosón levő 313. számú la­kás ajtajáig. Bentről hang­foszlányok szűrődtek ki. Mintha egy nő és egy férfi suttogott volna. Sóla szá­zados kopogtatására, majd az ezt követő erélyes fel­szólítására sem mutattak hajlandóságot arra, hogy ajtót nyissanak a rend­őröknek. Ilyen előzmények után választotta a százados a le­hető legjobb megoldást: kezével óvatosan benyom­ta a függőfolyosóra nyíló konyhaablakot, s mire a lakásban tartózkodók fel­ocsúdtak meglepetésükből — a játszma tulajdonkép­pen véget is ért a betörő, a börtönviselt Molnár End­re számára, aki a lakás­ban kettesben élt élettársá­val. — Lebuktam — csupán ennyit mondott Molnár, akinek bal karja merő vér volt. Sósa János százados el­ső dolga az volt, hogy mentőt hívjon, amely az Árpád Kórházba szállította a sérültet, onnan pedig másnap a tököli rabkór­házba került. *** Dr. Zolna György alez­redestől, a X. kerületi Rendőrkapitányság vezető­jétől és Balogh József őr­nagytól, a közbiztonsági osztály vezetőjétől megtud­tuk, hogy Laibl­ József őr­mester — aki köteles­­ségszerűen és éberen látta el fárasztó éjszakai szol­gálatát — fegyverhasznála­tát az ügyben eljáró kato­nai ügyész is jogosnak mi­nősítette. Ami pedig a betörő fel­derítésének és elfogásának megszervezését illeti, dicsé­retet érdemel Sóla száza­dossal együtt mindenki, aki ebben az akcióban részt vett. Közülük most csupán két rendőrt eme­lünk ki. Egyikük Bagi Zol­tán törzszászlós, a másik pedig Albert József sza­kaszvezető. Szöveg és kép: MARTINKÓ KÁROLY Balogh József őrnagy gratulál Laibl őrmesternek helytállásáért Sóla János százados a vércseppek láttán indult fölfelé munkatársaival a lépcsőházban Az ABC-áruház igazgatója is tudja, amit az őrmester: ide bizony könnyű betörni , s erről nem a közértesek tehetnek AZ OSD SIKERÉLMÉNY ÖRÖME Az országot járva egyre több olyan fiatal rendőrrel találkozunk, akik néhány hónap­pal vagy évvel ezelőtt kezdték el szolgála­tukat, tehát pályakezdők. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy hiányában lennének a sikerélménynek. * * * DR. MAGYAR ANIKÓ hadnagy, a Tolna megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osz­tályán teljesít szolgálatot 1981. április 16-a óta. Elérte azt a régen dédelgetett vágyát, hogy vizsgálótiszt lehessen. Leginkább ugyan­is az úgynevezett büntetőjogi terület vonzot­ta, s annak is az a pályarésze, ahol a jogász a lehető legközvetlenebb­­módon kapcsolód­hat a bűnüldözéshez. Nagy volt a boldogsága, amikor a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán cum laude (dicsérettel) szerzett diplo­mája után hamarosan átvehette a rendőr­­igazolványát is. Dr. Magyar Anikó Bátaszéken­ él szüleivel. Édesapja a MÁV-nál kocsivizsgáló, testvér­bátyja pedig mozdonyvezető, édesanyja nyugdíjas. A vizsgálati osztály kollektívája szinte perceken­­belül szívébe fogadta, amit nyil­ván megkönnyített az is, hogy Anikó nem­csak eszes, hanem szemrevaló képviselője is a gyengébb nemnek. Első sikerélménye egy olyan bűncselek­mény bizonyításához kapcsolódik, amely­nek nem volt szemtanúja, s a rendelkezésre álló tárgyi bizonyítási eszközök nem segítet­ték elő egy rendkívül súlyos megítélés alá eső, erőszakos közösülés tettesének megszó­laltatását. A nehéz feladatot sikerült megoldania. Ennek titkát abban látja — amely aligha­nem a vizsgálótisztek által végzett munka egyik legfontosabb eleme is —, hogy em­berközelbe kell kerülni a gyanúsítottal. Megértetni vele, hogy az általa okozott sé­relemért vállalnia kell a felelősséget, s a feltáró jellegű vallomástétel ehhez az el­ső lépés, amely egyben enyhítő körülmény is. * * * BAKSAY FERENC alhadnagy, a paksi Vá­rosi és Járási Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vizsgálótisztje 1959. április 26-án született, s hogy jó csillagzat alatt látta meg a napvilágot, azt az is jelzi, hogy paksi létére Pakson teljesítheti a rendőresküben vállalt kötelezettségét 1979. október 1-től, azaz 20 éves korától. Gyermekkorában katonai pályára készült. A gimnázium harmadik osztályát már csak­nem elvégezte, amikor rádöbbent arra, hogy a rendőri hivatás felel meg neki a legjob­ban. Ő is bizalmat kapott a parancsnokától, s ma már számos bűnügy eredményes nyomo­zása van mögötte. — Az első sikerélmény öröme? — kérdez vissza elgondolkozva, majd azt a bűnügyet említi, amelynek gyanúsítottjai abban a hi­­szemben voltak, ha nem beszélnek, a rend­őrség nem tud bizonyítani semmit sem. De a fiatal rendőrtiszt aprólékos és türelmes ku­tatással felderítette azokat a tanúkat, akik megdöntötték a gyanúsítottak által jól fel­épített hamis alibit. Ottjártunkkor olyan „szarkák” ellen indult bűnügyben dolgozott, akik még a különben éber portásokat is kijátszva vitték ki te­hergépkocsival az építkezésről a lopott hol­mit Elmés módon, egy VOLVO emelőgép kanalába rejtve. * * * VASS JÓZSEF tizedes és PERTÉSZ TI­BOR szakaszvezető a paksi Városi és Járá­si Rendőrkapitányság közbiztonsági és köz­lekedési osztályán teljesít szolgálatot. Mindketten Faddon születtek, Vass tize­des 1958. június 9-én, amikor Pertesz Tibor szakaszvezető már az ötödik életévét taposta. Vass tizedes lakatosból, Pertesz szakasz­vezető pedig gépkocsivezetőből lett rendőrré. Az előbbi olyképpen, hogy önkéntes rend­őrként kapott kedvet hozzá, utóbbi pedig Vass Zoltán főhadnagy, az unokabátyja ösz­tönzésére, aki náluk lakott az időben Pak­son. Vass tizedes közbiztonsági, Pertesz szakasz­vezető pedig közlekedési járőr. Bár ők ket­ten együttvéve sem töltöttek el két eszten­dőt rendőrként, máris túljutottak az első sikerélmények örömén. Vass tizedes 1982. február végén — rend­őri szolgálatának ötödik hónapjában — fog­ta el a Budai Járási Rendőrkapitányság ál­tal garázdaság bűntette miatt körözött Sztoj­­ka Emil Jánost. Tévedés lenne azt hinni, hogy mindez úgy ment, mint a karikacsapás. Sztojka nem gyalogszerrel bandukolt, ha­nem személygépkocsival robogott a 6-os fő­útvonalon negyedmagával, amikor Mukli Pé­ter őrmester és Vass József tizedes ellenőr­zésre megállították. Vass tizedes ekkor ér­tette meg annak az igazoltatási szabály­nak a fontosságát, hogy az ilyen esetekben nemcsak a gépkocsivezető papírjait kell kér­ni, hanem az utasokét is, s a személyi ada­tokat minden esetben össze kell vetni a kö­rözési mutatóban szereplő adatokkal. Így akadt fenn a hálón Sztojka is. Petresz szakaszvezető a 82. kilométerkőnél, Dunaföldvár közelében lett figyelmes a Paks felől nagy sebességgel közeledő Renault 16-osra. A gépkocsi vezetője nem mutatott hajlandóságot arra, hogy a rendőr jelzésére megálljon. Filmszalagra kívánkozó hajsza után sike­rült az országúti fantomot Dunaföldvár bel­területén megállásra kényszerítenie, M. Sán­dor pécsi lakost, aki azért nem állt meg, mert ittas volt. M. K. Dr. Magyar Anikó első sikerélménye: vizsgálótiszt lehetett Baksay Ferenc alhadnagy kihallgat egy gyanúsítottat (Fotó: Geleta Pál) Vass József tizedes és Pertesz Tibor szakaszvezető gyakran teljesít együtt szolgálatot

Next