Magyar Rendőr, 1984. január-június (38. évfolyam, 1-26. szám)

1984-05-26 / 21. szám

PILLANTÁS AZ OTTHONRA A lakótelep szomszédságában kertes há­­zak húzódnak meg. Rövid sétára hívogat­nak. Vasárnap délelőtt iskolás lányom kí­sér, bámészkodunk a kerítéseknél. Fák, virágok nevét mondja, néhány lakót is ismer. Itt, ezen a környéken van ott­hon. Valaha itt zötykölődött a gyerek­kocsiban, most erre kerékpározik dél­utánonként. A hazafiság, a hazaszeretet fogalmát kellene neki megmagyaráznom, erről ta­nultak az iskolában. A leckét már tudja, versből idéz, a tankönyv szavait ismétli. És persze kérdez: ki szereti a hazáját, te hogyan szereted, meghalnál érte, mint a hősök...? Beszélgetünk történelemről, könyvekről. Kötelező irodalomként olvas­ta az Egri csillagokat, A kőszívű ember fiait, a Pál utcai fiúkat. Megannyi vá­lasz a kérdéseire, mégis elégedetlen. Mindez olyan távoli. Milyen a mi haza­szeretetünk? A most itt élő millióké? * * * Nem emlékszem már rá, hogyan kér­deztem én annak idején. Bizonyára fag­gattam a felnőtteket. Mit feleltek, hogyan feleltek? Megértettem-e általuk a Szóza­tot? Amire viszont világosan emlékszem: lakásunk környéke. Kuruc-domfonak hív­ták, mert állítólag ott ütöttek tábort Vak Bottyán hadai. Hepehupás rét, néhány akácfával. A kölykök birodalma volt ak­kor. Minden gödrét ismertük. Évtizedek­kel később, amikorra teljesen beépült, képzeletben még végigszáguldok rajta. Olyankor eszembe jutnak nevek, iskola­társaké, szomszédoké, őrzik-e úgy e tájat mint én, gondolnak-e rá néha? És vajon tudják-e, hogy itt tanultunk meg ragasz­kodni a szülőföldhöz? Nem az elvont fo­galomhoz, hanem ahhoz a néhány hektáros dombhoz. Aztán cseperedvén tágult világunk. A mi iskolánkkal, a mi városunkkal. Mely­nek nevezetességeiről, ha nem is többet, de mást is tudtunk, mint a hozzánk láto­gatók. Büszkélkedni kezdtünk múltjával. Hogy ki mindenki fordult meg falai kö­zött: Zrínyi Miklós, Mátyás király, Petőfi­­ Sándor, itt hangversenyezett a gyerek Liszt Ferenc. Mintha bárminő érdemünk lett volna a századokkal korábbi történé­sekben. Természetesen a helyi csapatnak szurkoltunk, természetesen a mi iskolánk volt mind közt a legkülönb. Úgy adódott, hogy életem során több városban töltöttem éveket, öt évet egye­temi hallgatóként az ország túlsó végében. Azt is megtanultuk, azzal is büszkélked­tünk, ott is meghallgattuk és többnyire elfogadtuk a szokásokat. Az intelmeket, hogy micsoda jeles elődökhöz illenék mél­tón viselkednünk. Első munkahelyem vá­rosa nem kevesebb történelmi hagyo­mánnyal bír, és nem kevesebb lokálpat­rióta buzgalommal. Majd a főváros, az ország szíve, iparának, kultúrájának köz­pontja. * * * Melyiket szeressem jobban, s ha jobban szeretem, nem válok-e hűtlenné a többi­hez? És mit érezzek a többi település iránt, amelyekben mindössze napokat töl­töttem, de ismerőseim, barátaim élnek ott? Ezek a kérdések ma már nem fog­lalkoztatnak. Az évek múlásával rájöt­tem, rájövünk mindannyian, hogy az egyikhez kötődhetünk, ragaszkodhatunk erősebben anélkül, hogy a másikat kevés­bé becsülnénk. Mi táplálja vonzódásun­kat? Hadd mondjak el erről egy történetet. Számomra ismeretlen kisközségben éjsza­káztam. Szállásadómmal, az iskola igaz­gatójával beszélgettünk lefekvés előtt. Kikkel találkoztam, mit tapasztaltam, mi tetszett, mi nem ... ? Valahogy kicsúszott a számon, hogy nincs itt semmi különöseb­ben érdekes, átlagos magyar falu, neve­zetességek nélkül. Mint ahogy igaz is, tör­ténelmi eseménynek nem volt színtere, nincs említésre méltó műemléke, útiköny­vek nem írnak róla. Csak éppen arról fe­ledkeztem meg tapintatlanul, hogy ennek a településnek is megvan a maga múltja. Földrajzi nevek őrzik például. Meg azok a használati eszközök, amelyeknek egy részét sikerült megmenteni, és éppen az iskolában tekinthetik meg őket az érdek­lődők. De ami ennél is fontosabb: a ma itt élők, dolgozók mi mindent tettek azért, hogy az átlagos minősítést kiérdemeljék. Tudom-e, hogy mit ettek itt ötven évvel ezelőtt? Az öregek még emlékeznek rá. Hogyan szerveződött a szövetkezet, ho­gyan épült orvosi rendelő, hányan költöz­tek innen városba, hányan tanultak to­vább? Az adatok egy részét persze nap­közben följegyeztem, mint a fejlődés is­mérveit. Arra is gondolnom kellett volna azonban, hogy az adatok az itt élők szá­mára mást, többet jelentenek. Sorsukat, küszködésüket. Amitől számukra ez a község a csupa nevezetesség. Magyarán: rá kellett döbbennem, hogy legerősebb kötődésünk bármely településhez az, hogy közünk vám hozzá, hogy alakításához így vagy úgy hozzájárultunk. * * * Szeretjük persze a tájat, a történelmi emlékeket, amelyeknek megismerésével közelebb jutunk múltunkhoz. És a múlt ismeretében érthetjük meg igazán jele­nünket. Azt a folyamatot látjuk ily mó­don, amely hazánkat alakította, formálta. De a jelenben élünk, a jelen változásai­ban van részünk, feladatunk, felelőssé­günk. Más szóval hazaszeretetünk mércé­je az, hogy mit teszünk fejlődésünkért. Cselekvő hazafiságként szoktuk emlegetni ezt. Voltaképpen a jelző fölösleges. Léte­zik-e nem cselekvő hazafiság? Ér-e vala­mit a csak szavakban megnyilvánuló ha­zaszeretet? Ragaszkodhat-e valaki úgy szülőföldjéhez, hogy csak önös érdekeivel törődik, a szűkebb-tágabb közösségével pedig nem? Gyakran emlegetjük a szocialista ha­­zafiságot is. Meggyőződésem, hogy nap­jainkban, a szocialista társadalmat építő Magyarországon nincs más hazafiság, csak szocialista. A felszabadulás óta eltelt majd négy évtized bizonyítja, hogy a szocia­lista rendszer az egyetlen, amely az egész nép, a dolgozók millióinak érdekét szol­gálja. Lehet-e hazafi, aki ezt az igazságot föl nem ismerve vagy tagadva kerékkö­tője az építő munkának? Szavakban talán igen, csakhogy a szavak hitelét a velük összhangban levő tettek adják. Történelmi tapasztalatokra hivatkozha­tunk bizonyságként. A Horthy-rendszer szüntelenül a hazafiúi érzelmekről szólt propagandájában, miközben milliók éltek nyomorúságban. A magyar érdekek védel­mezőjeként tüntette föl magát, miközben , a fasiszta Németország oldalán pusztulás­ba vitte az országot. A magyar népnek mely érdekeit szolgálta a második világ­háború? Mit eredményezett a nacionalis­ta, soviniszta gyűlölködés? * » * Történelmi tanulság az is, hogy a ha­zaszeretet nem irányulhat más népek el­len. Tartalmazza azt is, hogy megértjük más népek hazaszeretetét. Nem mások ellenére, hanem másokkal jó szomszéd­ságban igyekszünk gyarapodni, gazdagod­ni, jobban élni. A szocialista társadalom alapvető ismérve a békés egymás mellett élés. Nem véletlen, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom első megnyilatko­zásai között találjuk a békéről szóló dekré­tumot. Természetes szövetségeseink a szo­cialista országok és természetes szövetsé­geseink mindazok, akik függetlenségükért, igazságosabb társadalomért küzdenek. Ily módon válik egységgé a szocialista haza­fiság és a proletár internacionalizmus. Itt fontosak a jelzők. Lenin pontosan elemezte, hogy a kizsákmányoló osztályok úgynevezett hazafisága mit takar, s hogy miként fog össze, lesz nemzetközivé a reakció. Találunk rá példát a magyar történelemben is. A negyvennyolcas sza­badságharc, a Tanácsköztársaság leverése idegen segítséggel történt. Napjaink im­perializmusának ugyancsak ismertek a nemzetközi kapcsolatai. Nemzeti felszaba­dító harcok eltiprójaként jelent és jelenik meg a világ számos pontján az Egyesült Államok, szövetségeseinek tudtával, tá­mogatásával. A nemzeti reakció kap tá­mogatást a nemzetközi reakciótól. * • * Sétálunk iskolás lányommal a lakótelep szomszédságában. Tavaszi kertekben gyö­nyörködünk. Lányom kérdez, válaszolnom kellene rá. A teljes választ még aligha ér­tené, túlságosan elvont, felnőttbeszéd. Ha annyit észrevesz, hogy a kertek attól szé­pek, mert művelik őket, ha ez a kör­nyék otthona, amelyben jól érzi magát, ha megsejti és elfogadja, hogy neki is dolga lesz egykor, tennivalója s nemcsak azért, hogy ő boldoguljon — a teljesség megértésére is van esélye. S mire ponto­san tudja, hogy ki szereti a hazáját, re­mélem, azt is mondhatja, hogy ő például CTAIP't­­ MAROS DÉNES Ifjúsági díj Az Álla­mi Ifjúsági Bizottság if­júsági díjat adományozott a pécsi Március 21. téri KISZ-lakótelep la­kóbizottsági kollektívájának, mert hozzájárult ahhoz, hogy a lakóte­rületen jó közösség alakuljon ki. Társadalmi munkában építették a gyerekeknek játszóteret, gyermek­klubot­­alakítottak ki, közös rendez­vényeket, gyermeknapot szerveznek, fenyőfát, májusfiát állítanak. Az if­júsági díj csaknem negyven ember közösségi munkájának az elisme­rése. A lakótelep 13 évvel ezelőtt léte­sült, 1976-ban költöztek be az utolsó lakók. A lakósbizottság 1979 már­ciusa óta működik, öt év alatt ala­kultak ki a most már hagyomá­nyos és népszerű rendezvények, és készültek társadalmi munkában az újabb létesítmények. Ezek közül leglátogtatottabb a kondicionáló te­rem, s ,a legnépszerűbbek a csa­ládi estek, a tavaszi-őszi nagyta­karítási akciók, amelyekben a gye­rekek a legaktívabbak. A klub és a kondicionáló terem létesítéséhez szükséges összeget az Országos Köz­­művelődési Tanács által kiírt pá­lyázat megnyerésével tudták biz­tosítani. Szőke Attila százados, a pécsi rendőrikapitányság pártbizottságá­nak titkára a lakóbizott­ság elnöke. Erről a feladatáról így beszél: — Mindig szerettem közösségiben dolgozni. Itt jó csapat alakult ki, és konkrét eredménye van mun­kánknak. Kétségtelenül sok időt és energiát kívánnak fáradozásaink, de az a tapasztalatom, hogy min­denki szívesen csinálja. Hrubi György, a BM híradástech­nikai osztálya munkatársa 1972 óta a városi tanács ta­gja, s ez évtől kilenc tanácstagi választókörzet ta­nácskozási központjának a veze­tője. Munkahelyén szakszervezeti bizalmi. A lakótelep közösségi éle­tének fejlesztése érdekében -a fe­leségével együtt munkálkodik, szer­vez, telefonál, beszerez. Mint mond­ja, a 24—48 órás munkaidő erre le­hetőséget biztosít. Majd kifejti: — Bár az ifjúsági mozgalomból ismerem a lakók többségét, mégis úgy mentünk el egymás mellett, mint az idegenek. Ez sugallta, hogy csinálni kell valamit, s ezt első­sorban a gyerekeken keresztül ér­tük el. Az első jól sikerült majális és gyermeknap megindított egy fo­lyamatot. Ma már a lakótelepi gye­rekek közösséget alkotnak, nincs unatkozás, mert együtt fociznak, motort szerelnek, nincs korkülönb­ségi, korosztálybeli probléma. A gyermekek számos akciónkban a legaktívabbak voltak, ezért őket is jutalomban részesítettük az ifjúsági díjból. S a legszorgalmasabb ve­lünk együtt részt vehetett a par­lamenti ünnepségen. A jelentős elismerést követően már újabb tervek születtek: szük­ség van barkácsműhelyre, a gyere­kek játszóterét bitumenezni kell, és megszületett az az elképzelés, hogy a lakótelepen szaunát hozzanak létre. Az ifjúsági díj további ösztön­zést ad a lakásbizottság munkájá­hoz. DR. FELLEGI­NÉ KAPOSI MAGDA rendőr hadnagy Gyermekklubot is kialakítottak Emléktá­bla-a­vatás A pécsi Március 21. téri KISZ-lakótelep (Fotó: Szendrő László) Szőke Attila és Hrubi György a kondicionáló teremben

Next