Magyar Rendőr, 1985. január-június (39. évfolyam, 1-26. szám)

1985-04-20 / 16. szám

EREDMÉNYES ÉVET ZÁRTAK A rendőrkapitányságo­kon lezajlottak az elmúlt évi tevékenységet értékelő önkéntes rendőri értekezle­tek, összességében ered­ményes esztendőt tudhat maga mögött a több mint 5800 csoportban működő közel hatvanezer társadal­mi segítő. Tevékenységük legtöbb mutatójában ki­emelkedő eredmények szü­lettek. Az 1084-es eszten­dőben 181 új csoport ala­kult az országban, és 1600-zal emelkedett az ön­kéntes rendőrök száma. Nemcsak a magasabb létszám, hanem a haté­konyabb és célirányosabb szervező munka eredmé­nye, hogy az önkéntes rendőrök szolgálatteljesíté­­se 9,4 százalékkal múlta felül az előző évit. Figye­lemre méltó az intézkedé­sek számának emelkedése is. Az önkéntes rendőrök 66 százalékkal több elfo­gást hajtottak végre, mint 1­983-ban, s ezek 80 szá­zaléka bűncselekmény el­követőjének tettenérése, 20 százaléka pedig körö­zött személy elfogása volt. Ma­gasabb volt a felügyeleti szolgálatban, a forgalom­­ellenőrzésben, a helyszín­­biztosításban és más tevé­kenységben való részvétel aránya is. A Belügyminisztérium és rendőri szervei, vala­mint a területi párt-, ta­nácsi és gazdasági szervek nagyra értékelik e ki­emelkedő társadalmi tevé­kenységet, s ezt kifejezés­re juttatták azzal is, hogy az év folyamán több mint 17 ezer önkéntes rendőrt részesítettek kitüntetésben, dicséretben vagy jutalom­ban. Az önkéntes rendőri szol­gálatnak az elmúlt évben elért eredményessége több tényező együtes hatásának a gyümölcse. Ezek közül kiemelkedik, hogy a kör­zeti megbízottak második országos értekezlete után tett intézkedések hatásá­ra fellendült e társadalmi erőket irányítók tevékeny­sége. A körzeti megbízot­tak több időt fordítottak az önkéntesrendőri cso­portok erősítésére, szolgá­latuk szervezésére, irányí­tására. Nem kis részük volt az eredmények eléré­sében a különböző szinte­ken működő önkéntes­rendőri tanácsadói csopor­tok aktív közreműködésé­nek is. A megyék többségében már az önkéntes rendőri szolgálat közelgő 30. év­fordulójára való készülő­dés jegyében folyt a múlt évi munka. És ez jelle­mezte legtöbb helyen az idei önkéntes rendőri mun­kaértekezleteket is, ame­lyek közül mi a paksin vettünk részt. A paksi rendőrkapitány­ság működési területén 26 csoport 247 önkéntes rend­őrének képviseletében a csoportvezetők és az évi munkában kitűnt önkéntes rendőrök részvételével tar­tották meg az idei tanács­kozást. Az értekezleten részt vett és felszólalt Baksai Ferenc, az MSZMP Paks városi Bizottságá­nak titkára, és jelen volt dr. Bencsik Lajos, a városi tanács osztályveze­tője, továbbá több gazda­sági egység vezetője is. A megyei rendőr-főkapitány­ságot Horváth János száza­dos, a közbiztonsági alosz­tály vezetője és dr. Dajka Miklós nyugállományú rendőr ezredes, a tanács­adói csoport tagja képvi­selte. Ipacs József hadnagynak, a közlekedési alosztály ve­zetőjének megnyitó szavai után Grósz György zász­lós, a közbiztonsági alosz­tály vezetője értékelte az elmúlt évi munkát, és vá­zolta a főbb feladatokat. A beszámoló első részében nagy teret szentelt az ön­kéntes rendőri szolgálat létrejötte 30. évfordulójá­nak, bemutatva e társa­dalmi szervezet születésé­nek körülményeit és há­rom évtizedes útját, fejlő­dését. Az önkéntes rendőrök elmúlt évi munkáját érté­kelve Grósz György zász­lós többek között megálla­pította:­­ önkéntes rend­őreink jelentős segítséget nyújtottak a bűncselekmé­nyek, a szabálysértések megelőzéséhez, az állam­polgárok törvénytisztelet­re, fegyelemre való neve­léséhez. Tevékenységük el­sősorban a megelőzésre irányult. Jelzéseket adtak a bűncselekményre utaló körülményekről, a veszé­lyes és a konok bűnözők mozgásáról, életviteléről. Sok kisebb súlyú szabály­­sértésben tettek feljelen­tést, de tetten értek és el­fogtak betörő tolvajokat, illetve körözött személye­ket is. Különösen jelentős a közterületen az utca rendjét, a közlekedés biz­tonságát veszélyeztető cse­lekmények megakadályo­zása érdekében végzett munkájuk. Az értékelésből kitűnt, hogy az önkéntes rend­őrök önzetlen fáradozásá­nak is köszönhető, hogy a kapitányság működési te­rületén csökkent a közren­det és a közbiztonságot megzavaró, a személyek és a társadalmi tulajdon el­leni bűncselekmények szá­ma, de más területeken is kedvezőbbek az eredmé­nyek, mint az előző év­ben. Az önkéntes rendőrök tevékenységét, intézkedé­seiket szakszerűnek és tör­vényes keretek között fo­­lyónak értékelte a beszá­moló, majd kiemelte: mindez elsősorban annak tudható be, hogy a társa­dalmi, a tanácsi és a gaz­dasági szervek mindin­kább köztiszteletben álló és rátermett állampolgáro­kat delegálnak e nem­es felelősséggel járó társa­dalmi munkára. A cso­portvezetőket a tanácsok és a delegáló szervek idő­közönként be is számoltat­ják végzett munkájukról. A beszámoló végezetül összefoglalta a legfőbb feladatokat. Kiemelte az erőszakos, garázda jellegű bűncselekmények megelő­zésének fontosságát, a tár­sadalmi és a személyi tu­lajdon fosztogatói elleni harc fokozásának szüksé­gességét, az alkoholizmus minden megnyilvánulásá­nak visszaszorítását, az if­júság védelmének és a közlekedésbiztonság növe­lésének követelményét. A tanácskozáson felszó­lalók elismeréssel beszél­tek az önkéntes rendőrök munkájáról. Baksai Fe­renc, a pártbizottság tit­kára tájékoztatást adott a terület társadalmi, gazda­sági helyzetéről, az MSZMP XIII kongresszu­sára való felkészülésről, és a pártbizottság nevében köszönetét fejezte ki az önkéntes rendőröknek eredményes társadalmi munkájukért. Horváth Já­nos százados a főkapitány­ság párt- és szakmai ve­zetésének üdvözletét és a végzett munkáért szóló kö­szönetét tolmácsolta, majd részletes tájékoztatást adott a megye közbiztonságáról. Horváth János százados ismertette a rendőr-főka­pitányság vezetőjének azt a korábban kibocsátott felhívását is, amelyet az önkéntesrendőri csoportok­hoz intézett. Ez — érté­kes díjak kitűzésével — vetélkedésre szólítja fel a csoportokat hazánk fejlő­désének 40 éves története, az MSZMP XIII. kong­resszusának határozata és az önkéntes rendőri felada­tok elméleti és gyakorlati ismerete témakörökben. A pártkongresszus és az év­fordulók tiszteletére ren­dezett vetélkedők október 30-ig zajlanak majd le. Az önkéntes rendőri ta­nácskozás jutalmak és di­cséretek átadásával ért véget. Ezúttal a rendőrka­pitányság vezetésének ja­vaslata alapján 15 gazda­sági szer­v jutalmát és el­ismerését 51 önkéntes rendőrnek nyújtotta át Törő Tamás őrnagy, a bűnügyi osztály vezetője. Az értekezlet és az or­szág más területein is megtartott, az évi munkát értékelő tanácskozások minden bizonnyal további eredményes tevékenységre ösztönzik majd az önkén­tes rendőri csoportok tag­jait. SZILIVÁSI FERENC Az elmúlt évi munka értékelése (Fotó: Csattos Pál) ÖNKÉNTESRENDŐRI SZÁZADGYŰLÉS A nyíregyházi rendőrka­pitányság munkáját támo­gató önkéntesrendőri szá­zad éves munkaértékelő gyűlésének elnökségében többek között helyet fog­lalt Tolnai József száza­dos, a közbiztonsági és közlekedési osztály vezető­je és Gál Miklós nyugál­lományú rendőr őrnagy, az önkéntesrendőri század parancsnoka. Tolnai József százados értékelte az 1984-ben vég­zett önkéntesrendőri mun­kát és meghatározta az 1985. évre szóló főbb fel­adatokat, hangsúlyozta az önkéntes rendőri század munkájának fontosságát, és Nyíregyháza közrendjé­nek, közbiztonságának szi­lárdításában betöltött sze­repét. A tájékoztatót hozzászó­lások követték. A felszó­lalók több olyan javasla­tot tettek, amelyeket a pa­rancsnokok a gyakorlat­ban jól tudnak hasznosí­tani. A válaszadás után ün­nepélyes fogadalomtételre került sor. Tizenhárman tettek fogadalmat az ön­kéntes rendőri szolgálat társadalmi munkában va­ló ellátására. A fogada­lomtételt követően az új önkéntes rendőrök átvet­ték az igazolványt, a kar­­szalagot, a jelvényt és az önkéntes rendőri kézi­könyvet. A tanácskozást hasznos­nak, előbbre vivőnek érté­kelhetjük. A meghatározott feladatok végrehajtásával minden bizonnyal tovább erősödik a város közrend­je, közbiztonsága, fokozó­dik a század munkájának hatékonysága. KÁLILAI ANDRÁS rendőr százados A század tagjainak egy csoportja (Fotó: Erdei Péter) mmmm KÖZÖS ERŐFESZÍTÉSEK Az önkéntes rendőri és önkéntes határőri munka közös értékelésére került sor a sátoraljaújhelyi rendőrkapitányságon. Mivel Borsod-Abaúj-Zemp­­lén megye több kapitányságának illetékességi te­rülete határ menti településekre is kiterjed, úgy határozott a megyei rendőr-főkapitányság vezetője és a határőrség miskolci kerületének parancsnoka, hogy — most első ízben — együttes tanácskozá­son kell értékelni az önkéntes rendőrök és az ön­kéntes határőrök belügyi munkát segítő társadalmi tevékenységét. A tanácskozáson megjelent Kalók Péter alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság vezetőjének helyettese, Tömöri István határőr al­ezredes, a határőrség miskolci kerületparancsnok­ságának anyagi-pénzügyi főnöke, dr. Gál János őrnagy, a sátoraljaújhelyi rendőrkapitányság ve­zetője, valamint a párt-, tanácsi, gazdasági és tár­sadalmi szervek képviselői, az ügyészség és a bíróság helyi vezetői. A tanácskozáson részt vevőket Bajusz János, a KISZ sátoraljaújhelyi bizottságának munkatársa köszöntötte, majd átadta a szót Tömöri István határőr alezredesnek, aki méltatta a közös cso­portvezetői értekezlet jelentőségét. Utalt arra, hogy az önkéntes rendőrök és az önkéntes határ­őrök számos közös szolgálata eredményesen se­gítette a határrend biztosítását és a határsértések megelőzését, sőt határsértők elfogását is. A követ­kezőkben dr. Gál János őrnagy tájékoztatást adott a sátoraljaújhelyi kapitánysághoz tartozó ön­kéntes rendőrök elmúlt évi eredményes tevékeny­ségéről. Elmondotta, hogy 1984-ben a kapitány­ság működési területén csökkent a bűncselekmé­nyek száma, s ebben részük van az önkéntes tár­sadalmi segítőknek is. Különösen figyelemreméltó a rablások számának jelentős csökkenése. Mérsék­lődött a közlekedési vétségek száma is, ezen belül pedig az ittas vezetések előfordulása. Ugyancsak kevesebb a közúti közlekedési baleset. Jelentős eredményeket sikerült elérni a bűn­­megelőzés terén. E tevékenység további erősítése céljából pedig megalakult a bűnmegelőzési tanács, amelynek elnöke Fleskó László, a sátoraljaújhelyi Városi Tanács elnökhelyettese. Az önkéntesek e tanács munkájában is aktívan részt vesznek. Az önkéntes rendőrök — miként az előadó hangsúlyozta — sok hasznos útmutatást kapnak a tanácsadói csoport vezetőjétől és tagjaitól. Fel­készülésükben nagymértékben segíti őket a szak­mai továbbképzések sora is. Az önkéntes rendőrök oktatásának előadói között — a kapitányság tiszt­jei mellett — pártbizottsági munkatárs, tanácsi dolgozó, határőrtiszt, vám- és pénzügyőrtiszt egy­aránt megtalálható. A következőkben a kapitányságvezető adatok tükrében mutatta be az önkéntes rendőrök mun­káját. Az elmúlt évben hét személyt bűncselek­mény elkövetésén értek tetten, két személyt el­fogtak, 60 előállítást hajtottak végre önállóan, és 1780 alkalommal éltek a jelzés, a jelentés, illetve a feljelentés lehetőségével. A soron levő feladatok között említette dr. Gál János őrnagy a közveszélyes munkakerülők fel­derítésének fontosságát, a gyermek- és ifjúság­­védelmi munka segítésének szükségességét, a hét végi önkéntes rendőri ügyeleti rendszer további szélesítésének teendőit, a természet- és környezet­­védelem hatékony támogatását, valamint a ren­dezvénybiztosítások körültekintő megszervezésének igényét. Végezetül a kapitányságvezető megköszönte az önkéntes rendőrök áldozatos, önzetlen társadalmi munkáját, s további sikereket kívánt a jelen levő csoportvezetőknek, s valamennyi önkéntes rend­őrnek. A tájékoztatóhoz kapcsolódó felszólalások után Fleskó László, a sátoraljaújhelyi Városi Tanács elnökhelyettese ismertette a hazánk felszabadulá­sának 40. évfordulója tiszteletére meghirdetett szo­cialista versenymozgalom eredményeit. A ver­senybe valamennyi önkéntes rendőri csoport be­nevezett, s teljesítette a követelményeket. A ka­pitányság területén immár negyedik alkalommal került sor a csoportok közötti versenyre. A városi tanács vándorzászlót alapított az első helyezett számára. A tiszacsermelyi önkéntesrendőri csoport ez­úttal negyedik alkalommal nyerte el az első he­lyet és a vándorzászlót. Második a Sátoraljaúj­hely—széphalomi önkéntesrendőri csoport, harma­dik a füzéri önkéntesrendőri csoport lett. Dr. Gál János őrnagy, kapitányságvezető a továbbiakban 28 főnek adott át 25, 20, 15 és 10 éves önkéntes­rendőri szolgálatért adományozandó belügyminisz­teri kitüntető jelvényt, három főt kapitányság­­vezetői jutalomban részesített. A tanácskozást bejelentés zárta: a soron levő to­vábbképzést az önkéntes rendőrök és az önkén­tes határőrök részére ugyancsak közösen szerve­zik meg. DR. SZABÓ SÁNDOR

Next