Magyar Sajtó, 1939 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1939-10-15 / 1. szám
agyar Sajtó I. ÉVFOLYAM. BUDAPEST, 1939 OKTÓBER 15. 1. SZÁM. MEGJELENIK MINDEN HÓNAP 15-ÉN. • AZ ORSZÁGOS MAGYAR SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL. BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY ÚT 43. II. SAJTÓKAMARA TAGJAI TAGDÍJ FEJÉBEN KAPJÁK. TELEFONSZÁMOK: 124-241, 124-242, 124-243, 124-244 NEM KAMARAI TAGOKNAK AZ ELŐFIZETÉSI DÍJ EGY HÓNAPRA 1.PENGŐ. POSTATAKARÉKPÉNZTÁRI CSEKKSZÁMLÁNK SZÁMA: 11.230 MAGYAR SAJTÓ ÍRTA: VITÉZ KOLOSVÁRY-BORCSA MIHÁLY Mióta a sajtó a magyar közéletben kivívta irányító szerepét, számtalanszor adott programmot az újságíró pennája induló lapok élén. Égboltot betöltő nagy nemzeti álmok és apró gyakorlati útmutatások, történelmi méretű gondolatok és a pártpolitika elmúló törekvései, reformeszmék és javító ötletek egyaránt az újságíró agyának és idegeinek munkája által öltöttek testet a közönség előtt. Mélységekig hatolt és magasságokat járt meg az újságíró s míg szellemével az ideák kristálytiszta régiói felé törekedett, segítő keze támogatóan nyúlt le az elesett felé. Harcot kezdett és harcot állott azért, amit igazságnak ismert. Új igéket hirdetett és oltalmazta azt, ami maradandó érték. Programmadása kiterjesztette figyelmét az élet minden vonatkozására, csak egyetlen téma volt az, amelyről következetesen megfeledkezett: a magyar újságíróról. Ebben az önmagunkról történt megfeledkezésben kétségtelenül volt sok erkölcsi szépség. Izenkint égni el olyan hivatás szolgálatában, amelynek ma oly életeleven jelentkezései: a fekete betűsorok minden nappal rohamosabban haloványulnak bele az időszerűtlenség múlandóságába, meggyőződéssel vállalni egy életen át az egzisztenciális gondok nyomasztó terheit, sebeket venni és sebeket osztani mindig másokért, küzdve a közösségért és eltűnve személytelenül a beteljesüléskor, a közérdekért hozott áldozat emberileg elérhető legmagasabb fokának öntudatával jutalmazták a sajtó munkásait. De nem hiányzott ebben az önzetlenségben — valljuk be töredelmesen — a felelőtlenség motívuma sem. A sajtó makulátlan fegyverzetű, de lelkiismeretes gonddal soha számba nem vett hadsorai közé befurakodtak a kalandorok, a bajvívás nemes szabályai szerint viaskodók mellett felbukkantak csapatostul a mérgezett tőr orv forgatói is. Az újságírás szabad harcosainak mezében és címerével álcázva megsokasodtak a szabad zsákmányolás haszonszedői, a bohém hírlapíró mellett azok az individuumok, akiknek nem a nyakkendője, hanem a morális felfogása volt félrecsúszva javíthatatlanul. El kellett következnie a hivatás tisztasága, tekintélye, erkölcsi presztízse érdekében a számbavétel és számonkérés idejének. És meg kellett teremteni azokat az alapokat és kereteket, amelyek megadják: a legnehezebb hivatás hordozóinak, családjuknak, gyermekeiknek a szociális biztonság elemi feltételeit. Egészen röviden és egyszerűen adva is van ezzel a programmunk. A Kamaráé, és ma útnak induló lapunké egyaránt. A magyar sajtó ragyogó reprezentánsai sokszor írtak és beszéltek az újságírói rendről. Büszkék voltunk és büszkék vagyunk arra, hogy ennek a rendnek lehettünk tagjai. A termékeny magyar képzelet színes ékességekkel hímezte ki az újságírói rend életformáját, amelynek legfőbb dísze volt a szabadság. A gondolat szabad megnyilatkozása, a tiszta és nemes értelmezésű sajtószabadság most is vezérlő elvünk marad, amikor talán az ékesebb megjelenésű magyar újságíró rendből átalakulunk a magyar sajtó céhévé. A céh európai gondolat volt és gyökeresen magyarrá fogadtuk. Jelentette a felkészültséget, szakértelmet, a munka feltétlen szolidságát, a dolgozó megbízhatóságát. De jelentett ennél sokkal többet is. Hűséges, és ha kell, kérlelhetetlen őrállást a keresztény erkölcs és a nemzeti érzés örök értékei mellett. És szolidaritást, együttműködést s egymást megbecsülő tisztességes versenyt egyazon hivatás művelői között. Ennek az újságírói céhnek, a magyar sajtó kiépítésének nagy nemzeti feladatát kívánjuk szolgálni lapunkkal is. Munkák és napok következnek reánk, nem ígérünk látványos megnyilatkozásokat, szónoklatokat, pohárköszöntők rakétáit, díszes demonstrációkat. Büszkék arra vagyunk, hogy a sajtó legelső érdekképviselete méltónak ítéli az élőmunkás felelősségteljes tisztjére s ennek a bizalomnak akarunk emberséggel megfelelni. Sok és nehéz feladat tornyosodik előttünk, hiszen válságos korban, romokból kell építenünk. És arról sem feledkezhetünk meg soha, hogy mindenki, aki bárhol ma-