Magyar Sajtó, 1967 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1967-01-01 / 1. szám
gondolunk, többnyire csak a politikai műsorokat, valamint az ifjúságnak sugárzott tánczenei műsorokat vesszük figyelembe. Holott, miközben e nekünk címzett adások a fiatalokat valóban elsősorban a beat-zene közé elszórt más műsoraikkal igyekeznek megközelíteni, további, s nem rosszul szerkesztett műsorok színes hírecskékkel, művészeti, tudományos és sportanyagokkal toborozzák a felnőtt hallgatókat. Ha pedig eközben olyasmiről sikerül szólniok, méghozzá hangsúlyosam, amiről nálunk kurta sorokat sem lehet olvasni, ez nem használ sajtónk hitelének, tekintélyének. Az információk rangsorolása fontos tudomány. S ami nyugaton esetleg főcímet s egész oldalakat kap, lehet, hogy nálunk valóban csak pár sort érdemel. De azt idejében és föltétlenül megérdemli, ha másért nem, azért. Súlyos veszteség érte a magyar újságírótársadalmat Komor Imre kollegánk halálával. Személyében a magyar szocialista sajtó egyik legrégibb és legkiválóbb munkása távozott sorainkból. Igen korán, alig 16 évesen találta meg azt az utat, amelyen tántoríthatatlanul haladt mindvégig, élete utolsó percéig. 1918-ban az elsők között lépett be a kommunista pártba és harcolt a haladás, a szocializmus ügyéért. Amikor az ellenforradalom túlereje leverte a Tanácsköztársaságot, a fiatal Komor Imre is azok közé tartozott, akik az eszme végső diadalának tudatában vállalták az illegális pártmunkát, annak minden kockázatát és veszélyét. Lelkesen tanult és tanított, bátorított, agitált szóban és írásban, szervezte a Kommunista Ifjúsági Szövetséget. 1920-tól 1922-ig a KIMSZ illegális központi lapját, az Ifjú Proletárt szerkesztette. Forradalmi tevékenységéért 1923-ban letartóztatták és 12 évi, majd 1925-ben életfogytiglani fegyházra ítélték. A Kommunisták Magyarországi Pártjának illegális kongresszusa ugyanabban az évben a Központi Bizottság tagjává választotta. Fogolycsere útján 1927-ben a Szovjetunióba kerül, ahol mint újságíró, szerkesztő, jőiskoltogy felesleges és rosszindulatú vádaktól megkíméljük tájékoztatási politikánkat. Ha a szerkesztőségben elég jó kollektíva dolgozik, s az együttműködés is elég jó, akkor lehetőség van arra, hogy amit az egyik megírt vagy témául ajánlott, hírül hozott, azt a másik újságíró olvasóként hagyja hatni magára, s így adjon tanácsot kollégájának és főként a szerkesztőnek a közlésre, a fontossági sorrendre, a részletességre vonatkozóan. A feladat neheze azonban mindenképpen magára a szerkesztőre hárul, hogy a szindrómát legyőzze, vagy legalábbis enyhítse kihatásait. Neki kell ügyelnie, hogy elválassza magában, miről miért ítél úgy, ahogyan ítél; hogy leküzdje szakmai jóllakottságát és elfogultságát, hogy túlinformáltságát és rossz beidegződéseit a szerkesztői gyakorlatban megpróbálja semlegesíteni. LÁZÁR ISTVÁN fai tanár dolgozott. Felszabadult hazájába tért vissza. Idehaza 1948-tól 1952-ig a Népszava főszerkesztője, majd 1952-től a Szabad Nép szerkesztő bizottságának tagja, 1955—56-ban a Magyar Nemzet felelős szerkesztője és a Társadalmi Szemle főszerkesztője volt. Megrendült egészségi állapota miatt nyugdíjba vonult, de haláláig sem hagyta abba publicisztikai és közéleti tevékenységét. A Magyar Nemzet és a Rádió rendszeresen közölte, illetve sugározta sokoldalú műveltséget, tisztánlátást tanúsító külpolitikai kommentárjait, elemző írásait. Rendszeresen részt vett szövetségünk munkájában, mint a sajtótudományi bizottság elnöke. Számos sajtótörténeti, sajtótudományos előadása, konzultációja nyújtott igen értékes segítséget a fiatal újságírónemzedék neveléséhez. Komor Imre mindig a közösség, a haladás ügyéért dolgozott, igen sok hívet és barátot szerzett magának. Fájó szívvel vettünk búcsút tőle. Emlékét tisztelettel és kegyelettel őrzi a magyar újságírótársadalom idősebb és fiatalabb nemzedéke. Komor Imre 1902— 1966 12