Magyar Sajtó, 1970 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1970-06-01 / 6. szám
Jövőkutatás a propagandában A címhez, sajnos, nem tehettem hozzá: a szocialista propagandában. Tömegkommunikációs eszközeink még nem hasznosítják a futurológiában rejlő lehetőségeket, de ezért nem a lapokat, a rádiót vagy a televíziót kell hibáztatni. Legjobb tudomásom szerint hazánkban — és a többi testvérországban — a futurológia mint tudomány még nem lépett ki a gyerekcipőből, talán csak a gazdasági prognóziskészítés fejlődött erőteljesebben. Éppen a közelmúltban olvashattuk a Magyar Hírlapban, hogy e tudományág terjedését és alkalmazását bizonyos felfogásbeli eltérések is gátolják. Egyesek a futurológiát alá-, mások viszont túlzottan értékelik. „A tagadók szerint nem más, mint játszadozás a képzelettel, terméketlen filozofálgatás a jövendőről. Tulajdonképpen: menekülés a jelen problémái elől, esetleg a nyugati tőkés országok társadalmának apológiája — írta Schmidt Ádám a Magyar Hírlapban. — A magasztalok viszont úgy vélik, hogy a népgazdasági és társadalmi tervezés nélkülözhetetlen eleme, sőt, egyenesen a jövendő tudományos modellje: olyan szintetikus, egyetemes tudományág, amely mintegy summázza, felszívja, magába olvasztja az egyéb tudományokat.” E vita eldöntése nem ide tartozik, annyi azonban bizonyos, hogy a tudományos jövőkutatás nagy segítséget nyújthatna a meggyőző, agitatív erejű tömegtájékoztatáshoz, hatékonyságának növeléséhez. Tudományosan megalapozott érveket adna azok kezébe, akik a lapok hasábjain, az éterben, a kamerák előtt igyekeznek megválaszolni a kor kérdését: merre tart az emberiség? A szocialista sajtó rendelkezik a legfontosabb feltételekkel ahhoz, hogy erre a kérdésre megadja az egyedül helyes, a társadalmi fejlődés törvényeinek megfelelő választ. Ezek a feltételek: a haladó világnézet, a dialektikus szemlélet és módszer. De e feltételek komplex és gyakorlati hasznosításához szükség lenne a tudományos jövőkutatás megfigyeléseire, érveire. Lengyelországban konkrét kísérletekkel bizonyították ezt. Egy munkaközösség, amely újságírókból, szociológusokból, egyetemi előadókból állt, két kis füzetet írt, majd azokat előre meghatározott körben terjesztette. Mindkettő Lengyelország következő 30—50 évéről szólt. Az elsőben tapasztalati anyagra, statisztikákra, gazdasági prognózisokra építve vonta le a következtetéseket, a másikban a futurológia módszereivel kidolgozott és tudományosan megalapozott vizsgálati anyaggal támasztotta alá ugyanazokat a megállapításokat. Míg az első füzetet a megkérdezettek egy része jórészt propagandaanyagnak tekintette, s következtetéseit némi fenntartással fogadta, addig a másikat tekintélyes információforrásként kezelte, és megállapításait általában elfogadta. Mindkettő az igazat mondta, de a tudományos jövőkutatás vívmányainak tömegkommunikációs felhasználása érthetőbbé, meggyőzőbbé, vonzóbbá tette a tájékoztatást. • Úgy tűnik, hogy az imperializmus ideológusai és propagandistái elkezdték a jövőkutatás propagandisztikus alkalmazását. Az antikommunista propagandában sokszor találkozhatunk azokkal a próbálkozásokkal, amelyek a futurológia felhasználásával szeretnék elérni, hogy a közvélemény úgy nézze a világot, a távlatokat, ahogy azt a tőkés rendszer érdekei megkívánják. Sajátos megnyilvánulása ez a két ideológia kibékíthetetlen küzdelmének. A burzsoázia már nemcsak azt tekinti céljának, hogy különféle elméletekkel a kapitalizmus jelenét kedvező színben tüntesse fel. Bár ennek érdekében is sokat tesz. Gondoljunk csak a „jövedelmi forradalom”, a „társadalmi partnerség” hirdetésére, a különféle apologe-