Magyar Sajtó, 1981 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1981-01-01 / 1. szám
felelőtlen újságírói-szerkesztői munka táptalajt teremtsen a párt tájékoztatási politikájának - az előbbi értelemben vett - „ürüggyé" válásához. Éppen ellenkezőleg: a nyíltság, a hitelesség, az őszinteség, a pontosság és a gyorsaság ma is időszerű, helytálló követelményeinek változatlanul megfelelve, a szerkesztőségeknek, az újságíróknak, a tájékoztatásért felelős irányítóknak arra kell törekedniük, hogy tájékoztatási gyakorlatunk egyes elemei, megrögződött vonásai felfrissüljenek és ezáltal még alkalmasabbá váljanak a párt politikai szükségletei és a közvélemény igényei elkötelezett, osztályalapú szolgálatára. A tájékoztatási gyakorlat megújulását, színvonalának fejlesztését szolgálta a Politikai Bizottság és a Titkárság két, 1980-ban hozott határozata a protokoll közlemények és a rendkívüli események sajtóbeli feldolgozására. Hasonló jellegű munkát kezdtünk - a tájékoztatással kapcsolatos szakmán belüli eszmecserék konstruktív irányú kezelése szándékával - olyan kérdésekről, amelyek mögött valódi feszültségek voltak, vagy húzódnak meg még ma is. Olyan munkaformákról van szó, amelyek keretében, illúziók nélkül együttgondolkodva elemezhetőek tevékenységünk gyengébb pontjai; olyan fórumokról, ahol esetleges problémáink - vívmányaink kockáztatásának veszélye nélkül - megoldhatók. Tevékenységünk elemzése során abból kell kiindulnunk, hogy a párt XII. kongresszusa által nyújtott társadalmi helyzetmegítélés és feladatmeghatározás teljes mértékben vonatkoztatható a tájékoztatásra és szakmánk belső sajátosságaira is. Ez azt jelenti, hogy a tömegtájékoztatásnak változatlanul fő feladata a társadalmi-gazdasági fejlődés folyamatainak, új jelenségeinek megértetése, a fejlesztési célok ismertetése, magyarázata és elfogadtatása, miközben saját fejlődését, reagáló és teljesítőképességét is fel kell gyorsítania. Mindebből következően a tájékoztatásnak nem elegendő a fejlődés új vonásait mérlegelnie, a központi tervezés és az önállóbb vállalati gazdálkodás kapcsolatát ismertetnie, a munkaerőgazdálkodás új normáit, a kereskedelem megnövekedett szerepét indokolnia, a kistermelés és a kiegészítő gazdaságok fejlesztését vagy árpolitikánk alakulását magyaráznia. Neki magának is állandóan számot kell vetnie azokkal a sajátos viszonyokkal, amelyek elősegíthetik vagy hátráltathatják felelős megbízatásának teljesítését. Más szóval a tájékoztatás területén is egyre inkább érvényesíteni kell azokat a követelményeket, amelyek az élet más területein az egészséges, előrevivő társadalmi folyamatok kibontakozását szolgálják. Tömegtájékoztatásunk csak akkor képes igazán példát mutatni az alkotó, közéleti és munkahelyi demokratizmus működéséről, fontosságáról, ha intézményein belül is képes az általa propagált normákat érvényesíteni. A sajtónak, a rádiónak és televíziónak hozzá kell járulnia ahhoz, hogy a gazdaságpolitika fő irányvonalát, a VI. ötéves terv összefüggéseit értő és az azokban rögzített célokat támogató közvélemény alakuljon ki. A tájékoztatásnak meg kell mutatnia, milyen garanciák léteznek arra, hogy a hatékonyság növelése az embereket nagyobb teljesítményekre serkentse, de ne gyengítse létbiztonságukat. Meggyőzően ezt tenni csak akkor lehet, ha a tömegkommunikáció nemcsak szorgalmazza a hatékonyság, a teljesítmény társadalmi méretű kibontakozását, hanem ha saját tevékenységében is határozottabban érvényt szerez az általa képviselt és hirdetett elkerülhetetlen igényeknek. A tömegtájékoztatásnak segítenie kell abban, hogy mind a lehetőségeinket alábecsülő és a nehézségeinket túlhangsúlyozó, mind az illúziókat tápláló nézetek visszaszoruljanak. A tárgyilagos, a valóságnak megfelelő ismertetés és magyarázat segít abban, hogy a VI. ötéves terv szerényebb életszínvonal-programja ne keltsen kétkedést az emberekben, ne bénítsa a kezdeményezőkészséget, hanem előrelendítsen, erősítse a párt politikája iránti bizalmat, az alkotó munka eredményességébe vetett hitet. Mindezt nem lehet elvégezni oly módon, hogy népszerűsítünk és tükrözünk egy a világgazdasági helyzethez rugalmasan alkalmazkodó, tehát életképes, az intenzív fejlődésre, az egyensúly javítására alkalmas gazdaságot, miközben más területeken — így például éppen a tájékoztatásban — ezekre a jellemzőkre csak kevésbé törekszünk.