Magyar Sajtó, 1984 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1984-03-01 / 3. szám
Azért is kiteszem a felkiáltójelet! Ebből a többesszámba tett köszönésből született ugyanis a Műsorainkat ajánljuk címe. Akkoriban működött valamilyen nyelvi szuperlektorátus a televízióban, amely kifogásolta a kijelentőmondat végére tett felkiáltójelet. Ellenvéleményemmel egyedül maradtam. Azóta konyul szomorúvá műsorcímünk vége, hiába szól felvillanyozóan zenénk, Pethő Zsolt Március a a műsor bevezetőjeként. A műsor születési dátuma 1971. január 2. Az első műsor bemondója Takács Mari volt, rendezője Kalmár András; én írtam forgatókönyvét és szerkesztettem. Jelenleg a kezdő gárdából már csak egyedül vagyok. Szerkesztőtársaim: Balla Éva, Nádra Valéria, Szádvári Lídia, rendezőnk: Perényi Endre. Azóta minden vasárnap délután jelentkezünk. Célunk a televízió műsorainak ajánlása. Célunk, hogy önálló műsorként is adjunk valamit a nézőnek. Azonban a két cél gyakran - mindig - ritkán (nem kívánt törlendő) kizárja egymást. A televízióműsorok nemcsak sokfélék, hanem különböző minőségűek is. Töprengéseink leggyakoribb tárgya a műsorhoz hűséges részlet kiválasztása. Kiemelhető a legbrilliánsabb jelenet - ilyen még a leggyöngébb filmben is akad —, amely azonban azt a látszatot kelti, hogy micsoda jó műsorra számíthat a néző. Kiemelhet az ember sápadt jelenetet is, akkor meg a saját műsora bánja. Tájékoztathatunk persze a szöveggel, konferálással is. De ahogyan a műsorajánlat nem értékelhet dicsérő szavakkal, nem is riaszthat el. Nem az a dolga. Ha ugyanis a televízió vállalja a bemutatást, nekünk vállalnunk kell a tájékoztatást. Lehetőségeinkhez képest - amelyekről még lesz szó, most csak a 25 perces műsoridőt említem -, igyekszünk minden új, egyédi műsort megnézni és ajánlani, köztük a sorozatok első darabjait, különös tekintettel a MTV saját produkcióira. Elvben. De a szerkesztő - szerkesztő tehát válogat. Saját mércéjén méri meg a műsorok értékét, amelyek előttünk már saját műfajuk mércéjén is megmérettek. Másik célunk természetesen az, hogy a műsorajánlat is műsorrá álljon össze. Bár műsorunk tükre, kivonata a televíziós hétnek, s mint ilyen nem lehet független tőle, mégis, abból a tizenöthúsz órányi műsorból, amelyet az ember megnéz, többféle műsort is lehet csinálni. Úgy választhat ki az ember részleteket, mozaikokat, hogy azokban még valami önálló fonal, gondo latunkat ajánljuk! - A televíziós műsorpropagandáról - lát, kép kitapintható, észrevehető legyen. A Műsorainkat ajánljuk műsorrészletei kimondatlanul is emberi sorsminták, látvány-összefüggések, vagy egyéb információk sorozatává válhatnak. Munkánk a tárgyhét (az ajánlott műsorhét) előtt kb. három héttel kezdődik: ekkor jelöljük ki azokat a műsorokat, amelyeket meg szeretnénk nézni. A következő fázisban monitoron vagy vetítőben megnézzük a különböző technikával készült műsorokat. Mindig van olyan technika, amelynél „szűk a kapacitás". (Jelenleg a következő technikákkal dolgozunk: 16 milliméteres film, külön hanggal, 35 mm fényhanggal vagy külön, 16 mm fényhanggal képmagnóra felvett műsor, amely lehet egycolos és kétcolos. Most az egycolosnál mutatkozik a szűk kapacitás, ez ugyanis az új, az egyre inkább elterjedő technika.) A 15-20 órányi műsornézés egy hétre oszlik el. Ilyenkor stopperrel a kézben, jegyzetfüzettel kell kiválasztanunk azt a jelenetet, amely 1. lehetőleg egy percben fogalmazza meg a film, a műsor lényegét, 2. mutatja be a főszereplőket, 3. ad hangulati információt az egész műsorról és 4. elmond számos egyéb, eddig nem említett, ám a műsorról való tájékozódás szempontjából fontos dolgot. A szerkesztés során azután ezeknek az egyperceseknek - bár mindegyik bejátszásunk rendelkezni tudna egy Örkény-remek tömörítő, magvas teljességével ! - műsorra kell összeállniuk, olyan sorrenddé, amelynek van felépítése, ereje, poénjai, felvonásvégei és vége azaz dramaturgiája. Számomra ez a munka legszebb része. Amikor négyszemközt maradok jegyzeteimmel, végiggondolom a jeleneteket, egymáshoz kapcsolom őket, rímeltetem egymással, derűre borút szerkesztek, ellenpontozok... Majd megírom a forgatókönyvet. És aztán jönnek a csalódások. Mert az a jelenet, ami annyira hatott rám, csak a teljes film ismeretében hatásos, így kissé lapos, meg tovább is tart, mint a ráfordítható idő. És a főszereplőnek csak a hangját halljuk. Mindez - és sok más, mindig új fordulat - csak a vágóasztalon derül ki, amikor a rendezővel és a vágóval előkészítjük a kiválasztott részeket a filmtechnikával készült műsorokból, a műsorajánlat számára. Ugyanez lejátszódik két nappal később a képmagnós felvételeknél. (Talán, ha többször látnánk a kiválasztásra alkalmas részeket, ha - amint erről már szó esett - egy kezünk ügyében lévő képmagnóval tudnánk „jegyzetelni", mindez eredmé ny