Magyar Sajtó, 1988 (29. évfolyam, 1-16. szám)

1988-01-01 / 1. szám

de csakis kellő felelősségérzettel szabad hozzányúlni a tájékoztatás égető kérdéseihez. Legfonto­sabb a sajtó és a politika helyes viszonya. A pártirányításnak a nagyobb dolgokra kell irányulnia, az eddiginél koncentráltabban. A többi feladatot a szerkesztőségeknek önállóan kell megolda­niuk. Hasonlóan lényeges a társadalmi és sajtónyilvánosság összefüggéseinek alaposabb tisztá­zása, hogy nagyobb eséllyel valósulhassanak meg a ma is átlátható demokratikus lehetőségek. Franek Tibor, a Népszava gazdaságpolitikai rovatvezető-helyettese szerint az a kérdés, hogy a szocializmus körülményei közt miként érvényesül a sajtószabadság. A sajtó ne csak közvetítse a politikát, ne csak mozgósítson, agitáljon - húzta alá -, hanem hasson is vissza rá a közvélemény erejével. A SZOT és a kormány vitájának közlése gyógyászati és más szociálpolitikai kérdésekről - még a megegyezés létrejötte előtt - jó példa volt. A tájékoztatásnak reálisnak kell lennie, ami nem viseli el a valóság indokolatlan rózsaszínűre festését, sem a még mindig előforduló tilalmakat. A sajtóban minden tisztességes véleménynek nyilvánosságot kell kapnia. Nemcsak a megegyezés Mester Ákos, a Magyar Rádió 168 órájának felelős szerkesztője alapos és konstruktív munká­nak nevezte az előterjesztést. Tetszett Pálos Tamás szóbeli kiegészítése - tette hozzá -, mert vitahelyzeteket érzékeltetett a szokásos harmónia-szituációk helyett. A politikának egyre inkább meg kell ismertetnie a döntéseket megelőző elképzeléseket, alternatívákat is, amit bizonyos esetekben akár kötelezővé kellene tenni. A közvélemény csupán így képes elfogadni a menet közben szükségessé váló változtatásokat hitelünk elvesztésének a veszélye nélkül. Ideje szakítani azzal a szemlélettel is, amely a gyorsaságtól félti az alaposságot, mintha a kettő kizárná egymást. A késlekedés egyértelmű politikai kárral jár. Legyen megérdemelt rangja annak, aki gyorsan tud dolgozni, elkerülve a felületességet. Egyre világosabbá válik: milyen rendkívül fontos a közszerep­lés. Érdemes lenne ösztönözni a szóvivői rendszer elterjedését, de csak azok közreműködésével, akiknek megvan hozzá a képességük, hiteles, meggyőző érvrendszerük. A politikai felelősségű újságírónak ugyanis nemcsak az a szerepe, hogy kérdezzen, az is kell, hogy véleménye legyen. A fontos politikai közlések nem áraszthatják az unalmat. Épp ezeket a témákat kellene pontosan megtervezve, a leghatásosabban feldolgozni. Ugyancsak döntő a társadalmi nyilvánosság szem­pontjából: a sajtó fejezze ki jobban az érdekek tagoltságát. Nemcsak a megegyezés tartozik a közvéleményre, hanem az odáig vezető vita is. Nem értek egyet azzal, hogy a sajtó felelős a hamis illúziókeltésért - folytatta Mester Ákos. - 1986-ban keltettek hamis illúziókat nyilatkozataikban a válaszadók, akik ezt most utólag a kérdezők nyakába szeretnék varrni. Más kérdés, hogy az újságírók is gyakran felkészületlenek, koncepciótlanok. Igaz, hogy egyre kevesebb a tabutéma, de még mindig van. Minél több témát hallgatunk el, annál kevesebb esélyünk marad arra, hogy hitelesek legyünk a közvélemény előtt. Bényei József, a Hajdú-Bihari Napló főszerkesztője annak a hátrányaira hívta fel a figyelmet, hogy a sajtó pártirányítása nem egységesen érvényesül a tizenkilenc megyében. A sajtótörvény megvalósulásával kapcsolatban fölvetette: a kiegészítő rendelkezések nincsenek kellően előké­szítve, hiányosak a végrehajtás feltételei, és joghézagok nehezítik a szerkesztőségek és kiadók együttműködését is. Dusza András, a Rába felelős szerkesztője szerint minden lényegi problémát megfogalmaz a dokumentum; az újságíró-társadalomnak partnerekre, az illetékes pártszervezetek, a lapalapítók segítségére, jó együttműködésre van szüksége a végrehajtáshoz. Javasolta, hogy az állásfoglalást ne csak szakmai körben és az irányítókkal ismertesse meg a MÚOSZ. Garam József, a Népszava gazdaságpolitikai rovatának vezetője mindazoknak a támogatását szorgalmazta, akik a szó szoros értelmében vett új­ság becsületének helyreállításáért dolgoznak, felkutatják, közkinccsé teszik a friss információkat. Még sok a tennivaló. Hiszen egyelőre a szank­cionálási lehetőségeket sem használjuk ki azokkal szemben, akik gátolják az anyagfelvételt; egyetlen per sem indult a sajtótörvény életbe lépése óta azok ellen, akik egyáltalán nem, vagy hiányosan informálták az újságírókat. A tájékoztatás ügyének jobb szolgálatot tehetnének az elterjedt háttértájékoztatók, ha a valóban indokolt eseteken kívül nem az egész információt tekintenénk titkosnak. A nyilvánosság szélesítésében nincs alternatívánk, hiszen mind több nemzetközi hírforrás táplálja az ismeretszerzést. Nem szabad lemondani arról, hogy elsőnek a hazai tömegkommunikációs eszközök lássák el a közvéleményt a sokakat érdeklő hírekkel.

Next