Magyar Sajtó, 1991 (32. évfolyam, 1-25. szám)
1991-01-21 / 1. szám
A romániai magyar sajtó egy éve Tündöklés és hanyatlás A tavaly decemberi fordulatot követően Romániában robbanásszerűen megnövekedett a sajtótermékek száma. A pártirányítástól és -cenzúrától megszabadult sajtó olyan lehetőséget kapott a bizonyításra, amelyre Románia történetében eddig még nem volt módja. Pár hónap alatt az országban megjelenő újságok és folyóiratok száma elérte az 1500-at, miközben megtörtént a sajtó polarizációja is. A sok független és liberális szellemű lap mellett a sajtószabadság adta lehetőség kihasználásával napvilágot látnak a legszélsőségesebb nacionalista, fasisztoid hangvételű kiadványok is. És természetesen a kormányt többé többé-kevésbé burkoltan támogató, dicsőítő lapok is. Ebben a nagy kavalkádban, szinte már áttekinthetetlen sajtódzsungelben sajátságos színt és hangvételt képvisel a romániai magyar sajtó. Azért sajátságos, mert jelentős növekedése, gyarapodása ellenére nincs egyetlen kormánypárti magyar újság sem. Hangvétele pedig meglehetősen mérsékelt, némely esetben túlságosan is visszafogott, mivel egyes főszerkesztők kezdik „óvatosságra” inteni munkatársaikat... Sajtódzsungel A diktatúra bukását megelőzően könnyen áttekinthető és minősíthető volt a romániai magyar sajtó. Szám szerint az erdélyi megyékben megjelent 8 napilap (Kolozsvár, Nagyvárad, Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Szatmár, Temesvár, Arad és Marosvásárhely). Bukarestben szerkesztették országos magyar nyelvű napilapként az Előrét, ugyanitt jelent meg a Munkásélet, szakszervezeti hetilap; az Ifjúmunkás, KISZ-hetilap; a Falvak Dolgozó Népe, szövetkezeti hetilap és az A Hét, társadalomtudományi és politikai hetilap. Kolozsváron megjelent még az írószövetségi Utunk hetilap, a Korunk, társadalompolitikai és a Napsugár, gyermek havi folyóiratok, Marosvásárhelyen pedig az Igaz Szó irodalmi és az Új Élet közéleti havi, illetve kétheti kiadványok. Brassóban és Nagybányán hetilapok jelentek meg magyarul. Ceausescu diplomatái gyakran kérkedtek az ENSZ-ben és az UNESCO-ban, valamint más nemzetközi fórumokon, hogy a romániai magyarság számarányát meghaladó anyanyelvű újságokkal és kiadványokkal rendelkezik, ami a könnyen manipulálható statisztikákkal még reálisnak is tűnhetett a helyzetet nem, vagy csak felületesen ismerő nyugati diplomaták előtt. A valóság az volt, hogy a magyar nyelvű kiadványok meglehetősen kis példányszámban jelentek meg (a szakszervezeti Munkásélet például 16-18 ezer példányban), mivel tiltották a közületi előfizetést, az egyéni terjesztés pedig papírhiány miatt akadozott. Számtalanszor megtörtént, hogy a postahivatalokban nem volt számlatömb a magyar nyelvű újságok előfizetésére... A legnagyobb visszahúzó erőt a kettős alárendeltség, pontosabban a cenzúra jelentette. A román nyelvű lapokhoz hasonlóan, a magyar nyelvűek is szigorú pártcenzúra alatt állottak. Ellenőrizte őket a kiadójuk és a párt KB sajtóosztálya, valamint számtalan „önkéntes” buzgalmár, egykori pártaktivisták, belügyesek, akik nyugdíjasként otthon olvasták a lapokat és naponta írták, főleg feljelentő koholmányaikat a megyei és központi pártszervekhez. Ez meghatározta a lapok hangvételét, magatartását a hatalommal és a diktátorral szemben. A magyar lapok magyar főszerkesztői általában azt a bölcs magatartást követték, hogy az ünnepi számokban „fémről” meghatározott két-három Ceausescu portré és dicsőítő vers helyett, rendszeresen ötöt-hatot közöltek, mondván, hogy a többől nem lehet baj. Látványos változások? Bármennyire is igyekeznek „bizonyítani” magatartásukat bizonyos főszerkesztők a megváltozott körülmények közepette, főleg azok, akik gyorsan áttelepültek Magyarországra és távolabbra, az igazság az, hogy beosztásuk, kiváltságaik, befolyásuk érdekében feltétel nélkül kiszolgálták a diktatúrát, amiért az átlagost többszörösen meghaladó fizetést és számos kiváltságot biztosított nekik a pártállam. A decemberi fordulat után a legtöbb magyar nyelvű lap főszerkesztőt és nevet váltott. A főszerkesztők többsége nyugdíjba vagy külföldre vonult (áldozatként), a lapok neve viszont megpróbálja tükrözni a helyi sajátosságot. Nagyváradon a Fáklyából Bihari Napló, Sepsiszentgyörgyön a Tükörből Székely Újság lett. A bukaresti Előre visszavette 1947 előtti nevét, Romániai Magyar Szó fejléccel jelenik meg, szinte azonos főszerkesztőgárdával... Új színfoltot és hangot képvisel a nagyváradi Kelet-Nyugat közművelődési hetilap, amelyet a tragikus sorsú, nagyszerű szerkesztő, Tőke Csaba indított útjára. Hasonló újdonság a Csíkszeredai Sportlap és a szatirikus Tromf, nemkülönben a nagyváradi Fakutya, amely havonta jelentkezik. A leglátványosabb változáson a bukaresti Munkásélet ment át, amely Valóság néven jelenik meg, és mindeddig a leghatározottabban képviseli a romániai magyarság sorsdöntő kérdéseit. Bogdán Tibor főszerkesztő és munkatársai elsőként közöltek anyagokat a decemberi fordulat hátteréről, a terrorista-ügyről, a marosvásárhelyi események kulisszatitkairól, a közéletbe és a sajtóba visszaszivárgó egykori ceausiszta káderekről stb. Cenzúra helyett bankellenőrzés Nagy eredménye a sajtószabadságnak, hogy a magyar lapok immár nyíltan írhatnak az erdélyi magyarok sorskérdéseiről, veszélyben lévő hagyományaikról és történelmi emlékeikről, miközben természetesen bírálhatják a kormány intézkedéseit is. Elgondolkoztató viszont az, hogy a főszerkesztők és a munkatársak döntő többsége „régi elvtárs”, pontosabban egykori párttagból „átigazolt” független újságíró, némelyikük szoros kapcsolatot tart fenn az új hatalom képviselőivel is, polgármesterekkel, prefektusokkal... A cenzúra helyét átvette a bankellenőrzés, felügyelet. Ez azt jelenti, hogy minden lap köteles pénzügyeit a helyi állami bankfiókkal intéztetni és pénzét letétben tartani. A bankokban a régi észak- 3