Magyar Sajtó, 1995 (36. évfolyam, 1-20. szám)
1995-05-22 / 10. szám
1995. MÁJUS 22. ■ MAGYAR SAJTÓ Újságíró-hallgatók, média szakosok és kommunikátorok Kétnapos kommunikációs konferencia Pécsett A hajdani szerkesztőségi csapatok közül valószínűleg egy sem álmodott arról, hogy utóda egy rangos egyetem bölcsészkarának kommunikátor szakán szerzi majd meg az újságírói pálya gyakorlásához szükséges (elméleti) ismereteket. A média szakos egyetemisták, főiskolások viszont ilyenkor, nyár elején már többnyire lelkesen készülnek szerkesztőségi vagy rádiós gyakorlatukra - slapalnak. Az egyetemi és főiskolai újságíróképzés körül évtizedeken át folytatott meddő vita rég eldőlt. Ma már az ország tizenkét felsőoktatási intézményében folyik rendszeres médiaoktatás. Fő szak, szak, specializáció vagy kiegészítő - az a tény, hogy a média iránt érdeklődő jelentkezők száma mindenütt háromszorosa, négyszerese a felvehetők keretszámának, bizonyítja, hogy szakmánk nem csak a fővárosban, Esztergomtól Debrecenig, Szegedtől Pécsig változatlanul népszerű. Az egyes intézményekben nem csak a feltételek, a célok is különbözőek: van ahol „bevallottan” újságírókat nevelnek (ilyen a Felsőoktatási tájékoztató szerint a székesfehérvári Kodolányi János Főiskola), és van ahol a szakon megszerezhető végzettség hivatalos megnevezése is - kommunikátor. Kaposvárott már többéves hagyománya van a tanító-média szakpárosításnak, Nyíregyházán a Bessenyei György Tanárképző Főiskola most indítja az új típusú képzést. A különbségeknél mégis lényegesebbek a megoldásra váró közös gondok, köztük a kommunikációs oktatás területén kidolgozott programok tartalma és módszertana, a zaklatás személyi, és főként költséges technikai feltételeinek biztosítása. Ez a felismerés - a közös gondolkodás és az együttműködés szándéka - vezette a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemet, Horányi Özséb dékánt, a kommunikációs tanszék vezető professzorát, amikor kigondolta és megszervezte a városban az első összegyetemi Kommunikációs Konferenciát, amelyen az a megtiszteltetés érte a Bálint György Újságíró-iskolát, hogy tizenkét felsőoktatási intézmény képviselőivel együtt beszámolhatott a maga oktatási tapasztalatáról, vitatkozhatott és ábrándozhatott a „hogyan tovább? ” kérdéseiről. A PJPTE kommunikációs tanszékéről érkezett hivatalos meghívó afféle nem hivatalos akkreditáció: jelzi, hogy a felsőoktatás területén működő szakmai centrumok és tanszékek nem outsider riválist, hanem szövetségest, gyakorlati tapasztalatokban gazdag partnert látnak a MÚOSZ újságíró-iskolájában. A tanácskozás május 5-én és 6-án, egy teljes péntek délután és szombaton egész délelőtt zajlott. Anyaga tehát, legjobb szándékunk ellenére is sokszorosan meghaladná egy tudósítás kereteit. Az „első körben” az egyes intézmények szakmai bemutatkozása voltaképpen azt a célt szolgálta, hogy ki-ki el tudja helyezni a maga intézményét s a kollégákét a palettán. Vendéglátóink például joggal büszkék arra, hogy Bécstől keletre övék volt az első (1986-ban alakult) a specializáció keretében indított kommunikációs tanszék. Oktatási céljuk ma sem újságíróképzés, hanem a tömegkommunikáció területén dolgozóknak szükséges elméleti ismeretek nyújtása. A tömegkommunikáció szakemberein kívül a sajátos kommunikációs helyzetekben működő terapeuták - orvosok, pszichológusok, szociális munkások is - megszerezhetik itt a helyzetek kezeléséhez szükséges kommunikációs ismereteket. Tanítanak antropológiát és etológiát, de aki mégis, itt is újságíró akar lenni, az a médiaismereteket is nyújtó tömegkommunikációs szakirányt választhatja. Sajátos feladatokat jelent a curriculum összeállítása ott, ahol a hallgatók az egyházi kommunikáció területére készülnek - hallottuk. Ezekben az intézményekben a bibliaismeret vagy a szertartások ismerete éppen olyan része a szakmai műveltségnek, mint a médiaetika vagy a pszichológia. A pedagógusképző intézményekben a módszertani kihívást mindenekelőtt a tanítóképzés és az újságírói mesterség ismeretanyagának tervszerű és módszeres összehangolása jelenti. A Közgazdasági Egyetemen beindított kommunikációs szak a társadalomtudományi ismereteket, a szociológiát és politológiát helyezi előtérbe, abban a meggyőződésben, hogy a sajtónak is, a tömegkommunikáció egyéb területeinek is szüksége van alapos közgazdasági ismeretekkel rendelkező újságírókra. Itt a képzéshez hozzátartozik a gazdasági életben, az államigazgatásban dolgozó szakemberek kommunikációs kompetenciájának fejlesztése is. A hallgatóit két féléven keresztül oktató Bálint György Újságíró-iskola küldötteiként, némileg irigykedve hallgattuk a három-négy éves képzés biztosította távlati lehetőségeket. Ebből, és a technikai feltételek különbségéből keletkező kisebbségi érzésünket azonban némileg csökkentette az a tény, hogy az oktatott tantárgyak nagyobbik hányada - a sajtótörténettől az etikáig és a creative writingig - nagyjából azonos. És különösen a gyakorlati tapasztalatok átadása területén, az oktatás hatékonyságában, a pályára kerülés elősegítésében nekünk is volt mivel dicsekedni. Ez annál is lényegesebb, mert a tanácskozáson szükségesnél valamivel talán kevesebb szó esett az oktatás gyakorlati kérdéseiről és módszeréről, a hallgatók szerkesztőségi gyakorlatának szakmai hozadékáról. Annyit mindenesetre megtudtunk, hogy bár a helyi sajtó és média álmában készségesen támogatja az oktatást, nem minden intézmény tanárai voltak teljesen elégedettek az eredménnyel. Érdekes és tanulságos volt Lyne Watersnek, a texasi egyetem tanárának, a