Magyar Sajtó, 2004 (45. évfolyam, 1-7. szám)

2004 / 6. szám

ONLINE. MUOSZ. HU Egy szakosztály akkor működik jól, ha valóban megteremti a lehetősé­get az együtt gondolkodásra, az „együttmozdulásra”. Az MÚOSZ Online Szakosztálya mindenképpen ide sorolható, hiszen tagjai szinte napi kapcsolatban állnak egymással - hála az internetben rejlő lehetőségek­nek. Hamarosan - a fenti címben szereplő - aldomain-névei a MÚOSZ honlapján is megjelennek. A szakosztály alig hat évvel ezelőtti alapí­tásakor az induló gárda úgy fogalmazott: „mindenkinek köztünk a helye, ha online­­újságíró, vagy ha internetet használ a mun­kájában”. Mára az utóbbi tagmondat jelen­tőségét vesztette, hiszen alig van olyan saj­tómunkás, aki ne használná a netet.­­ Az alapítás idején még viszonylag ke­vesen foglalkoztak online újságírással. Célszerű volt bevonni a nyomtatott lapok­nál vagy rádióknál az információs techno­lógiákkal vagy az információs társadalom problémáival foglalkozó újságírókat, mindazokat, akik érdeklődtek az online kultúra iránt és szívesen tágították látó­körüket a szakosztály szakmai vitáiban. Idén vált hangsúlyosabbá az igény, hogy témaválasztásunkban, kommunikációnk­ban jobban összpontosítsunk kiemelt cél­jainkra: az online újságírás színvonalá­nak javítására, érdekeinek képviseletére, az internet kultúrájának terjesztésére - mondta el Varga Miklós, a szakosztály el­nöke (képünkön). Tőle tudjuk a pontos számadatokat is.­­ A szakosztály áprilisi, tisztújító ülésén összesen huszonegyen voltak, a programokon tizenöten-húszan vesznek részt rendszeresen - a szakmai levelezőlistára ugyanakkor negyvenöt kolléga tart igényt. Az online szakosztály jellegzetessége te­hát a levelezőlista: a tagok ugyanis nem fel­tétlenül ismerik egymást személyesen. Ám a hamarosan elkészülő honlapon megjelenő önéletrajzok, referenciák és a levelezésben megmutatkozó tudás, mentalitás alapján könnyen választhat csapatot magának, aki új vállalkozásba kezd, vagy a régit bővíti.­­ Szakosztályunk egyedülálló abban a tekintetben, hogy alapvetően elektroni­kus levelezőlistákon, e-mailen tartunk kapcsolatot. Rendkívül gyorsan és haté­konyan cserélhetünk így információt, vé­leményt az online újságírásról, az újság­írás általános színvonaláról és etikájáról, a média változásainak tendenciáiról, a közélet eseményeiről, a fontosnak, érde­kesnek ítélt jelenségekről. A szakosztálynak az utóbbi időben egy egészen új jelenséggel is meg kell birkóz­nia: a laikusok ugyanis egyre több eset­ben várják, hogy az online szakosztály egységesen fogaljon állást vagy éppen ad­jon szakmai ajánlást olyan problémás ügyekben, mint néhány hónapja az emlé­kezetes Index - MSZP affér volt.­­ Kollégáink egy része több levélfordulót is szánt erre a témára, de nem egységesen értékelték a jelenséget. Néhányan szándé­kosan kimaradtunk az eszmecseréből, mert túlsúlyosnak érezzük a pártpolitikát a közéletben és azt sem szeretjük, ha a mé­dia meglovagolja ezt. Iszonyú sokba kerül az országnak, hogy a jobb lábunkkal a balt, a ballal pedig a jobbat rugdosva haladunk, ahelyett, hogy igyekeznénk felzárkózni az EU-hoz - mondta el Varga. A Tilos-ügyben azonban aktívak voltak, mivel úgy érezték, túl magas labdát kap­tak azok, akik egyébként is be akarták vonni a pártpolitikai csatákba a nem poli­tizáló vallásos embereket. - Néhány levélfordulóban tisztáztuk, hogy elítéljük a műsorvezető szélsőséges hangnemét és a rádió belső kontrolljának hiányát, továbbá kiállunk a média minden gyűlölködést szító megnyilvánulása ellen. A véleményünket a MÚOSZ Etikai Bizott­ságának is eljuttattuk. Az elektronikus le­velezés és a józan ész sikerének tulajdo­nítottuk, hogy a karácsonyi munkaszünet ellenére a magyar újságíró-szervezetek közös etikai együttműködési testülete ha­sonló szellemű nyilatkozatot adott ki. A szakosztály elsődleges feladatának ma már az internetes újságírás elismertségé­nek javítását tartja. Ezt a célt szolgálja az új szakosztályi honlap elkészítése is.­­ Rátonyi Gábor Tamás és Bere Mário elkészült már új honlapunk technikai mű­veleteivel. Néhányunk „adósságát" kell még behajtaniuk, hogy együtt legyen az induláshoz minimálisan szükséges tarta­lom. Ez a honlap nemcsak a belső infor­mációk rendszerezését könnyíti meg, ha­nem kapu lesz a MÚOSZ-hoz és az inter­netes külvilághoz is. Fülöp Zoltán MaSa 2004/6. Felhívás Magyar Lajos-díj A Magyar Lajos-díj Alapítvány kura­tóriuma felhívással fordul a szerkesz­tőségekhez és az érintett szakosztály­okhoz a 2004. évi díjak odaítélésével kapcsolatban. Péchy Blanka színmű­vésznő 1986-ban tette alapítványát első férje, néhai Magyar Lajos emlé­kére a Magyar Újságírók Országos Szövetsége javára. A díjban - az ala­pítványtevő akarata szerint - azok a nyomtatott és elektronikus sajtó terü­letén legalább tíz éve dolgozó újság­írók részesülhetnek, „akik elérik azt a magasra helyezett mércét, amit a fo­lyamatos szellemi és erkölcsi felelős­séggel járó újságíró-hivatás méltán megkövetel. Például: jó szimatú tájé­kozottságot, sokirányú műveltséget, elmésen fogalmazott, igényes magyar stílust, haladó szellemű, szilárd meg­győződést, szorgos kutatóhajlamot". A díjakat ötfős kuratórium ítéli oda, s minden év november 25-én, Magyar Lajos születésének évfordulóján ad­ják át. Várjuk írásbeli szakmai javas­latukat az alábbi címen: MÚOSZ-Ma­­gyar Lajos-díj Alapítvány, 1062 Buda­pest, Andrássy út 101. Határidő: 2004. október 15. Táncsics Mihály-díj A Magyar Újságírók Országos Szövet­sége mint minden esztendőben, ebben az évben is összegyűjti és felterjeszti a jelöléseket a Táncsics Mihály-díjra. Ezúton kérjük a kollégákat, a szerkesz­tőségeket, a nyomtatott és az elektro­nikus sajtó vezetőit, valamint munka­társait, hogy tegyék meg javaslataikat a Nemzeti Kulturális Örökség Minisz­tériuma által adományozandó díjra. Ezzel a kitüntetéssel - amit évente hat személy kaphat meg - a miniszter az előző évben általa kiemelkedőnek mi­nősített újságírói munkát ismeri el. A rendelet szerint a három újságíró szer­vezet (MAKOSZ, MÚK és a MUOSZ) ál­tal kijelölt, de a miniszter személyes felkérése alapján megalakult kuratóri­um a miniszternek tizenkét személy nevét terjesztheti fel. A javaslatoknak tartalmazniuk kell: a díjra javasoltak szakmai életútjának rövid ismerteté­sét, a javaslattevő részletes indoklá­sát, a díjra javasolt kolléga pontos el­érhetőségét. A javaslatok eljuttathatók a MÚOSZ-ba postán (MÚOSZ - Tán­­csics-díj, 1062 Budapest, Andrássy út 101.), faxon (343-4599) és e-mailen (szakoszt@muosz.hu). Információ: Kiss Tímea (tel.: 478-9070). Határidő: 2004. november 5. 21

Next