Magyar Sakkvilág, 1913. április - 1914. március (3. évfolyam, 1-24. szám)

1913-09-14 / 10-11. szám

154 Magyar Sakkvilág Zukertort halála után egyedül szerkesztett 1896-ig. A „Field“ sport­lap sakkrovatát— mely 1853-ban indult s amelynek Williams, Boden, majd C. de Vere és 1871—82-ig Steinitz volt a vezetője,— 1882-től egész haláláig szerkesztette s ez egyike volt a legtekintélyesebb rova­toknak. Hasonlóképpen húsz éven keresztül volt vezetője a „West­minster Gazette“ rovatának, de közben a „Standard“ sakkrovatát is szerkesztette. Több sakkművet, tornakönyvet, játszmagyűjteményt is adott ki. Mint nagy szervező, Hotter Lipót egyik alapítója és tiszteletbeli tagja volt az 1884-ben alakult brit sakkszövetségnek, melynek égisze alatt ő rendezte a jelentékenyebb kongresszusokat és versenyeket, 1886-ban megalakította a Brit Chess Clubot is. A köztiszteletnek örvendő veterán sakkozó halála szinte várat­lanul jött. Mint tudósító még jelen volt a scheveningeni versenyen, sőt még Cheltenhamben is ott volt a brit kongresszuson. Augusztus 23-án tért vissza Londonba, ahol súlyos operációnak vetette alá ma­gát, amit az aggastyán szervezete nem bírt ki. Holttestét szeptember 2-án elégették a Golder-féle halotthamvasztóban. Játszmák a scheveningeni versenyről. 384. Skandináv játék. Játszották 1913 július 31. Lasker Ede Mieses 1. 1. e2—e4 d7—d5 2. e4 Xd5 Hg8—f6 3. d2—d4 Vd8 Xd5 3. . . HXd5 4. c4, Hf6 5. Hc3 után világos állása előnyösebb. 4. Hb1—c3 Vd5—a5 5. Hg1—f3 .... Svenonius teoretikus szerint 5. Fe3 lépés a legerősebb. 5.............. Fc8—f5 Számításba jön 5. . . c6 6. Fd2, Vc7, 8. Fd3, Fg4 is, míg 5. . . Fg4 gyöngébb volna 6. h3 miatt. 6. Hf3—e5 Hf6—e4 Gyönge lépés, mire világos ha­mar előnybe jön. A Collijn-féle tanköny 6. . . c6 7. Fd3, FXd3 8. VXd3, Hd7 9. f4, e6 folytatást adja. 7. Vd1—f3! He4—d6 Jobb aligha van. 7. . . HXc3- ra következnék 8. Fd2!, e6 9. VXb7. 8. Fe1—d2 e7—e6 9. g2—g4 Ff5—g6 Ha 9. .. FXc2, úgy 10. Hb5 stb. 10. h2—h4 Va5—b6 11. 0—0—0 f7—f6 12. He5Xg6 h7Xg6 13. Ff1—d3 Vb6Xd4 A g-gyalog nem védhető jól. 13. . . Kf7-re következnek 14. h5, gXh5 15. gXh5, VXd4 16. Fg6f, Ke7 17. Ff4, Vb6 18. FX

Next