Magyar Sakkvilág, 1913. április - 1914. március (3. évfolyam, 1-24. szám)

1913-05-11 / 3. szám

42 Magyar Sakkvilág Fő tor­na: Csoportverseny a m. sakkszövetség tagjai részére. Legfeljebb 24 játékos, három csoportban. Minden csoportból a leg­jobb eredményt elért 3 játékos kerül a döntőbe. Tét 10, bánatpénz 20 korona. Jelentkezés mint fent. Az előmérkőzésen két nap alatt 3 játszma, a döntőben naponta egy játszma. Az első két órában 36, azután óránként 18 lépés kötelező. Díjak: I. díj 250 korona és a magyar sakkszövetség mestere cím: 200, 150, 120, 100, 80, 60, 50, 30 korona. Akik május hó folyamán jelentkeznek, kedvezményes lakás és ellátásban részesülnek. A verseny kezdete 1913. július 7. Melléktorna. Legfeljebb 12 játékos, két hatos csoportban. A döntőbe 2—2 játékos kerül. Tét 5, bánatpénz 10 korona. Jelent­kezés június 20-ig. Vasárnap két játszma, délelőtt 10—1-ig és délután 5—9-ig. Köznapon csak délután 5—8-ig. Díjak: 80, 60, 40, 20 kor. Kezdete július 6 délelőtt. A Magyar Sakszövetség évi rendes közgyűlését 1913 július 13. tartja Debrecenben. Szávay Gyula elnök, dr. S­zász Adolf alelnök, D­a­­­m­y Barna titkár. Un artista en ajedrez. (Valentin Marin.) Előzetes híradás nélkül, mellőzve minden tüntetést és reklámot, szerény kiállításban jelent meg a sakkvilág előtt egy kis kilencven oldalas könyvecske, mely a fenti címet viseli. Amilyen szerényen lép a világ elé, ugyanolyan zajos feltűnést is kelt. Oly különös, szokatlan ez a csendes megjelenés, olyan különös,­­ szokatlan a szerény terjedelem, a szűk tartalom, amit ad, hogy a sakkbarát ajkaira egész serege tolul a kérdéseknek, amelyek feleletre várnak. Hát ez Marin munkássága? Marin — a nagy Marin, akinek minden problémája, mely a lapokban megjelent, szenzációt szokott kelteni, csak ilyen kis könyvben lesz megörökítve? Hát csak 27 fel­advány képezi az ő munkáinak gyűjteményét, holott 20 első, 11 máso­dik, 6 harmadik, 7 negyedik díjat nyert és 21 dicséretet aratott? Hát 61 kitüntetett feladványa közül 34 feledésbe menjen? Mindenkit gondolkodóba ejt ez a kis könyv s elvégre is előtérbe tolul a mi megszokott, tréfás célzásunk a spanyol grandokra. Nehéz jellemezni az önbirálatnak azt az óriási fokát, mely egy nagy művészt ural, amikor kiváló alkotásainak nagy tárházából kin­cseket dob tűzbe, hogy a sok jóból kiválasztott kevés legjobbal ko­pogtasson be az Olympuson. Erős önmegtagadás, kérlelhetlen szigor, magas felfogás kellett ahhoz, hogy a mai tucatvilágban, ahol minden szerző kéjelegve rakja kirakatba sokszor értéktelen munkáját, valaki felülemelkedjék a világ elismerése fölé s maga kicsinyelje le a sajátját, amelylyel pedig már dicsőséget is aratott.

Next