Magyar Sakkvilág, 1929 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1929-10-01 / 10. szám

271 vitte a különdíjat tekintet nélkül arra, hogy ellenfele — Bogoljubov volt. Egyéb­ként Tarta jegyzi — játék közben! — az összes játszmákat, jegyzetet, tudósításo­kat ír több nyelven különféle lapoknak, ez több, mint amit egy ember elbír! Colle, mint ismertes, súlyosan beteg, ami természetesen nyomot hagy eredmé­nyén. Mindamellett elszántan veti magát a küzdelembe és nagy energiával harcol. Az első hét játszmából csak fél pontot ért el, a vége felé könnyelműsködött, így tehát a nyolcadik fordulótól kezdve összeszedett 10 pont tulajdonképen kiváló eredmény. Dr Treybalban is nagy erő lakozik, de nem egyenletes. Hibája, hogy a nyitásokra nem fordít elég gondot és ennek következtében sokszor nyomottan áll és csak hosszú és nehéz küzdelem után szabadítja meg magát. Ez a játékmód sok energiát emészt. Yates kiszámíthatatlan és megbízhatatlan, királyszárnyi támadásban azonban elsőrangú és a legerősebbekre is veszélyes. Samisch örökös időzavarral küzd, mert az első lépéseknél húsz—húsz perceket ül. Tanúi voltunk ezen a versenyen, hogy két perc alatt 18 lépést kellett tennie. Johner nem tudta teljes erejét kifejteni, mert tíz nappal a verseny kezdete előtt autó ütötte el és enyhe agyrázkódást szenvedett. Ezúttal kevés energikusan keresztülvitt támadást láttak tőle. Marshall csak néhány játszmát produkált nevéhez méltó stílusban, sokszor egyenesen gyengén játszott. Az újabb nyitásokról fogalma sincs és nai­­vul beleesik közismert csapdákba. Gilg eleinte jól tartotta magát, Beckerrel szen­vedett veresége kedvét szegte és attól kezdve csak árnyéka volt önmagának. Thomas finom játékos, de rossz formában volt. Miss Menchik túlságosan pasz­­szív. Bár jól játszik, még­sem elég erős ilyen tornára. Három pontját is ellenfelei elfogultságának köszönheti. Játszmák a karlsbadi versenyről. 1317. Vezérindiai védelem, Karlsbad, 1929. Thomas—Dr. Euwe. 1. d4, gf6 2. gf3, c5 3. c4, cd 4. gd4b6 5. gbd2, gb7 6. g2f3, g6 7. e3, ^g7 8. $e2, 0-0 9. b3, d5 10. 0 0, gbd7 11. gb2, aü 12. cd, gd5: 13. gacl, gc5 14. gfd2, gb4 15. gc4, a5 16. gf3, gf3: 17. g2f3ga2: 18. $a3, e5 19. gc2!, e4 20. gfd4, £d5 21. £bl, a4! 22. gc6, £c6: 23. £a2 ab 24. tb3 gb3: 25. gc6:, gfc8 26. gc8 gc8: 27. gfdl,&f6 28. gd4, gd4: 29. ed, gc4 30. d5, gd4 31. gd4 gd4: 32. gd6, f61 33. £fl, £f7 34. £e2, £e8 35. f4, ef3 :f 36. £f3, ge5 37. gb4, gh2 : Éh2: Vi­lágos feladta. 1318. Vezércsel. Miss Menchik—Rubinstein 1. gf3, gf6 2. c4, c5 3. d4, cd 4. gd4 d5 5. cd, ae 6. a3, gd5­­ 7. g3, e5 1­8. gc2, ^c5 9. &g2, ge6 10. 0­0, gc6 11. b4, m7 12. ^b2, 0—0 13. gd2, £e7 (Sö­tét a hypermodern, fianchettós fejlődéssel szemben klasszikus modorban fejlődött és máris job­ban áll.) 14. gf3, gfd8 15. tel, f6 16. gdl, gac8 17. gbl?, e4 (Kezdete az ellenállhatatlan erejű támadásnak.) 18. gel, ^g4 19. m, ge5 20. h3, gh5 21. £g2, e31 22. f4, gc4 23. ^d4, gd4­ 24. gd4:, gc3 25. gb3, gd2 26.­­ gb2, ge2 . (Az első, nyomban kö­­­­veti a halál is.) 27. gd8 :f, gd8 :­­ 28. ge2:, ge2: 29. tál, ge4f ! 30. ih2, gf1 matt.

Next