Magyar Sakkvilág, 1934 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1934-05-01 / 5. szám
Részt vett a társasvacsorán Maróczynak és a magyar sakkozásnak régi, kiváló barátja E. Tinsley, a londoni Times sakkrovatának vezetője is. A Maróczy Géza jubileumi mesterverseny Szokatlanul fényes külsőségek között folyt le a Magyar Sakkszövetség idei, negyedik nemzeti versenye. Sipőcz Jenő polgármester, fővédnök áldozatkészsége, a vendéglátó Lipótvárosi Kaszinó előzékenysége és a rendező Szövetség tették ünnepélyessé azáltal, hogy a versenyt a nagymester 50 éves sakkpályafutására emlékezve, Maróczy Géza jubileumi mesterversenynek nevezték el. A Szövetség évről-évre megrendezett mesterversenyei egyébként a ma már minden országban szokásos nemzeti bajnoki versenyeknek felelnek meg és a Magyar Sakkszövetség csak a magyar nagymester iránti megkülönböztetett tiszteletből nem adja meg a verseny győztesének, illetve külföldi győztes esetén a legjobb eredményt elérő magyar játékosnak az azévi magyar bajnoki címet. Pedig Maróczy kiforrott, hogy úgymondjam klasszikus tudása — szemben az aktív magyar mestergárda még erjedő képességeivel — annyira tisztultabb, magasabbrendű, „történelmi“ sakkot jelent, hogy nem csorbítaná tekintélyét, ha a bajnoki címet évről-évre a legjobb eredményt elért aktív mesternek kiadnák. Ez nagy mértékben ösztökélné játékosaink ambícióját és elősegítené a Szövetségnek egy új nagymester nevelésére irányuló munkáját is, amire talán már Varsóban, de utána bizonyára feltétlen szükségünk lesz, ha elkerülni óhajtunk az olimpiászokon a prágaihoz hasonló kudarcokat. Magunk részéről csak annak megállapítására szorítkozunk, hogy 1901-ben Steiner Lajos, 1932-ben Maróczy Géza, 1933-ban G. Réthy Pál és ezidén G. Réthy és Lilienthal Andor holtversenyben érték el a legjobb eredményt, a magyarok közül. Az idei verseny nívója, sajnos, az előző évinek alatta maradt. Nemcsak azért, mert a közben megerősödött Eliskases egymaga nem pótolhatta Canalt, Székelyt és H. Müllert, — aki tavaly óta két szép első díjat nyert, — hanem mert az újoncok közül Grünfeld és Szigeti nem szerepeltek jól, viszont Rohacsek,akit szövetségünk a szlovák szövetséggel való viszonosság miatt bocsátott versenyre, még nem éri el a magyar mestergárda nívóját, bár tehetséges játékos. Igen helyes újítás volt az idei versenyen a gondolkozási időnek 40 lépésről 32-re való leszállítása. A két óránként 40 lépést tudvalevőleg a régebbi angol mintára, Capablanca, a kiváló gyorsjátékos kívánságára, az 1922. évi londoni mesterversenyen vezették be és a versenyek gyorsabb lebonyolítása kedvéért, tehát takarékossági okokból vették át az olimpiászok rendezői. Az olimpiászokra való tekintettel rendeztek azután az egyes országok is ilyen időbeosztással versenyeket. Azok, akik több versenyt játszottak már ezzel a lépésszámmal, tudják, hogy állandó időzavarra vezet, mely így döntő tényezője lesz a játszma kimenetelének, amikor is a hidegvérűbb, vagy jobban „snellező“, de nem okvetlenül a jobb játékos nyer. Igaz, hogy az angolok rájöttek, hogy nemcsak a