Magyar Sakkvilág, 1940 (45. évfolyam, 1-12. szám)
1940-08-01 / 8. szám
nyos művelésének alapjait és a szellemi sportnak ezek a tudományos elemei minálunk is elterjedtek. Beatrix királyné szenvedélyesen és jól sakkozott és a főurak és főpapok közül is sokan hódoltak a sakkjátéknak. A barokkban a főúri műveltség elemeihez tartozott a sakkjáték, a főúri gyermekek már zsenge korban sajátították el a játék elemeit és komolyan mélyedtek el a sakktábla küzdelmeiben. A gyermek Rákóczi kolostori fogságában órák hosszat játszott a szobájához kötött Zimmerienn jezsuita atyával és rodostói magányában is vigasztalója volt a sakk. A 18. század végének kiemelkedő főpapi alakja, Batthány József gróf hercegprímás, akit kortársai nem érdemetlenül „magyar Richelieu“-nek emlegettek, anynyira rajongott a sakkért, hogy mint a középkori lovagvilág matadorai Rómába és Párizsba utazott azért, hogy egy-egy híres külföldi játékossal összemérhesse erejét. A szellemes fecsegő Gorani, aki memoárjaiban uralkodói és főúri udvarok titkait szellőzteti, elmeséli, hogy Batthyány prímásnak ez a szenvedélye vagyonokat emésztett fel. Néha ötezer arany tétet tett a főpap egyetlen játszmájára és a szerencsés győztest egész életére boldoggá tette fejedelmi honoráriumával. A 18. század végén Magyarországon igen fejlett a sakk kultúra, ezt számos belföldi forrás és külföldi utazók leírásai bizonyítják. Hoffmansegg gróf pécsi internáltsága idején sűrűn fordult meg az előkelő pécsi polgárok szalonjaiban és megemlíti, hogy egy-egy összejövetelen uzsonna után a társaság muzsikát hallgatott, — persze Mozartot — majd szétoszlottak a szépen bútorozott szobákban és kártyát, majd sakkot játszottak. Nagy elismeréssel emlékezik meg a szépséges és nagyműveltségű háziasszonyról, Czinderynéről, aki sok jó férfi játékost megszégyenített játéktudásával. Ugyancsak a pesti főúri szalonokban is otthonos a sakkjáték. A nagyhatalmú Zichy Károly országbíró családjának minden tagja kitűnően sakkozik, a lányok is élvezettel játszanak és egyikük gróf Keglevích Jánosnak, a barsi főispánnak felesége, a kastélyukban olykor-olykor megszálló Széchenyi Istvánnal hosszú, heves sakkcsatákat vív. A nemesi családokban szinte családi játék a sakk, vidéken ezzel űzik el a hosszú téli esték unalmát. Pulszky Ferenc gyermekkorára visszaemlékezve leírja atyjának, a sárosi gazdálkodó úrnak életmódját, napirendjét. „Atyám egyike volt a legrendszeresebb embereknek, akiket ismertem, — mondja. — Órára kelt fel, kiment a majorba s mezőre, írta leveleit, ebédelt, olvasta újságját és sakkozott. Aztán vacsoráit és lefeküdt.“ De éppen ilyen nevezetes szerepet töltött be a sakk a biedermeier kor polgárának családi életében is. Bártfay László kéziratos naplója egy biedermeier polgár pontos napirendjét ismerteti évről-évre, napról-napra és szinte naponként ismétlődik meg a bejegyzés: ma sakkoztam, egy ideig a sakk játékosokat néztem, vacsora után, színház helyett, ma sakkot játszottam feleségemmel. A biedermeier a családi élet virágzásának a kora és ennek a családi életnek meghitt szentélyében — különösen a hosszú, hideg téli estéken — szívesen művelt szórakozás a sakkjáték. Az apa és az anya hosszú időt töltenek a sakktábla mellett s míg az apa gondolkodik egy-egy lépés fölött, hatalmas füstkarikákat bocsátva a mennyezetnek tajtékpipájából, az anya szorgalmasan köt, hogy amikor aztán rákerül a lépés sora, kötéset ölébe ejtse és főkörös fejét a sakktábla fölé hajtsa. A gyermekek, akik tíz-tizenkét éves korukban már ismerik a játék elemeit, körülülik az asztalt és csendben, figyelemmel várják az apai és anyai szellemi párbaj kimenetelét. A szülő gyakran gyermek