Magyar Sakkvilág, 1948 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1948-04-01 / 4. szám

93 A fehér ember játéka Chalupetzky Ferenc emlékezései és 150 játszmája 1902-1947. A felszabadulás óta több sakk-könyv látott napvilágot; most (január derekán) Chalupetzky Ferenc legújabb munkája jelent meg. Mind értékes munka és — szerencsés véletlen — közös jó tulajdonságuk, hogy nem versenyeznek egymással, mert a sakkjáték más-más területeiről valók. Szabó László könyve torna­könyv, Bedeé tankönyv, Dr. Lindneré feladványked­­velők részére készült, Chalupetzky műve pedig a gyakorlati, köztük a levelező sakkozók és a sakkjáték történetét kedvelők okulására és szórakoztatására íródott meg. Minthogy a felüdülést, a múltra való visszaemlékezést (az idősek számára), a kíváncsiság kielégítését(az ifjak számára, akiknek az anyag nagy része ismeretlen) legjobban ez utóbbi szolgálja, való­színű, hogy ezt fogják elkapkodni leggyorsabban, közönség­sikere ennek lesz a legnagyobb. Ismétlem azonban, hogy a művek nem vetélkednek, anyaguk lényeges különbözősége folytán. Chalupetzky kb. 47-ik műve lapunk kiadásában jelent meg 169 oldalon, amihez még a mutatók já­rulnak. A szöveg közt 115 diagramm teszi a könyvet használhatóbbá és élvezhetőbbé, a közölt 8 fénykép pedig érdekesebbé és szebbé. A 150 játszmából és hadállásból 52 még sehol sem látott napvilágot. E dús anyagot a szerzőn kívül Abonyi, Dr. Asztalos, Balla, Barcza, Dr. Bán, Becker, Deutsch József, Fló­rián, Gereben, Dr. Henneberger, Khleyber, Kmoch, Dr. Lindner, Marco, Maróczy, Dr. Naegeli, Szabó László, Szijjártó-Szabó, Dr. Tarrasch, Dr. Tartakower, Tóth László, Dr. Vajda, Dr. Vécsey és Dr. Voelling elemez­ték különböző módon, ki-ki a saját stílusa szerint, ami szintén tanulságos. Díszes névsor ! A könyvet Torma István nagykállói ismert régi sakkozó alkalmi ajánló verse és Ákos László ismert szépíró lelkes hangú, lendületes előszava vezeti be. A játszmák időrendi sorrendben követik egymást, közbe-közbe találjuk iktatva szerző emlékezéseit, cikkeit, a róla szóló cikkeket és egyéb közleményeket, műveinek jegyzékét, stb. A mű nem legnagyobb műve szerzőnek, nem is a legutolsó, de — hisszük — a legkedvesebb és egyéni szempontból a legfontosabb. Egy élet emléke, 45 éves sakkpálya sava-borsa, derűje-bánata , pe­csenye, mindenféle fűszerrel és csemegével... A világ sakkirodalmában — amennyire ismereteim terjednek — ilyesfajta mű csak egy van, Maróczy visszaemlékezései, melyekből két rész jelent meg eddig. (A folytatást nagyon várjuk !) A külföldi mesterek egyéni játszmagyűjteményei szigorúan csak a játszmákra és a szakszerű vagy kevésbbé szakszerű magyarázatokra szorítkoznak, amelyek mellett néha dicséret, elismerés vagy vetél­kedés hangja szólal meg, néha a gúnyé és haragé is. Maróczy az elemzéseken felül nagyon szerencsésen korfestést, játékos-jellemzéseket is adott, ami nagyon becsessé teszi említett két művét. Chalupetzky köny­vének legnagyobb dicsérete, hogy olvasmányosság tekintetében ezekkel is állja a versenyt. Játszmák terén természetesen szerzőnk tevékenysége nem hasonlítható össze a nagymesterével, kinél több jó játszmát talán csak egy-két világbajnok produkált, tökéletesebbet talán egy sem. Ilyen termé­szetű könyvnél ez nem is lényeges, csak az volna nagy hiba, ha a játszmák értéktelenek volnának. Erről itt nincs szó. A játszmák nagy része a mesteri színvonalat eléri, vagy ahhoz igen közel áll, néhány játszma pedig a legkényesebb igényeket is kielégítheti, azokét is, akiknél a sakkozó nagymesternél kezdődik. Iro­dalmi stílusa élénken emlékeztet Marcoéra, akivel inkább lelki rokonságban, mint tanár-tanítványi viszonyban áll és ez megint igen nagy dicséret, mert a felejthetetlen bécsi mester a találó megjegyzéseknek, a meg­figyelésnek, az anekdotákkal kevert mesélő előadásnak és a legkomolyabb didaktikának egyaránt mestere és művésze volt. Chalupetzky kritikai készsége a múlt sakkeseményeinek megítélésében alkalmasnak bizo­nyult a feladat elvégzésére, néhány helyen személytelenebb előadás előnyösebb lett volna. Mindenki meg fog azonban lepődni a könyv címén. Ez jelenthet jót is: a meghökkentő dm vá­sárlásra késztet és gondosabb olvasásra. Találgatásra ad alkalmat, várjon mit akarhat a szerző ezzel a címmel? Miért nem .Chalupetzky Ferenc vsszaemlékezései és 150 játszmája­ a cím, ami az anyagnak jobban megfelelne ? Én úgy vettem ki, hogy a szerző a sakkot a fehér színű (tehát nem sárga, fekete, rézbőrű) emberek játékának tartja és most, hogy 60 éves múlt és haja észbe vegyült, kétszeresen kedves neki a sakk, a­­fehér­ ember játéka, melynek annyi éven át oly sok kellemes órát köszönhetett. Ez a beállítás eléggé poétikus, kissé elégikus, lehet, hogy objektív részében igaz is. Mégis nem állom meg, hogy ellent ne mondjak. Ha nekem van igazam, az sem von le semmit a mű értékéből, igazságot csak India történetében teljesen jártas, ottani forrástanulmányokat végzett szakemberektől várhatunk.

Next