Magyar Sakkvilág, 2008 (6. évfolyam, 1-12. szám)
2008-07-01 / 7. szám
i világszerte ismert és elismert kiváló és sokoldalú sakkozót köszöntjük nyolcadik évtizede betöltésekor, jó egészséget, további gazdag irodalmi munkásságot, aktív életet kívánva. Benkő Pál nemzetközi nagymestert, kétszeres világbajnokjelöltet, sakkírót, szekundánst, edzőt, feladvány- és tanulmányszerzőt (e műfaj nemzetközi mesterét) reménytelen vállalkozás egyetlen cikkben bemutatni. Utalhatunk ugyan néhány korábbi írásra: Korányi Attila (Sakkélet, 1968. 200-201. oldal), Bottlik Iván (Sakkélet, 1998. 294-301. oldal), Szilágyi Péter (Magyar Sakkvilág, 2003. szeptember 24-27. oldal), Gyarmati Péter (Magyar Sakkvilág 2003. novemberi tanulmány rovatában), Farkasházy Tivadar pedig két könyvében is terjedelmes beszélgetést közöl vele (32 figura, 2007 és Bobby visszatér, 2008), de még így is jogos hiányérzete támad az olvasónak: mennyi minden marad megemlítés nélkül! Az életmű bemutatására egy könyvre lenne szükség. Valóban! Egy könyv kellene Benkő Pálról. Magyarul! Angolul ugyanis van: 2003-ban megjelent az Egyesült Államokban egy lexikon méretű kötet. Az idegen nyelv és az imponáló terjedelem miatt indokoltan magas ár miatt ez azonban nem töltheti be az elvárt szerepet. Szükség lenne egy magyar nyelvű változatra, a hazai olvasóközönség számára némileg átdolgozva, takarékosabb tördeléssel, esetleg a tartalom némi csökkentésével, ami így remélhetőleg piacképes áron jelenhetne meg, ha az előkészítő munkára anyagi támogatást lehetne szerezni. Ez a könyv olyan jellegű játszmaelemzéseket tartalmaz, amelyek a sakkoktatás és önképzés területén meglevő hiányt pótolnának - kivételesen magas szinten. Ezúttal a legfontosabb adatokat tudjuk csak megemlíteni, hogy néhány nem közismert információ is bekerülhessen. Benkő Pál magyar szülők gyermekeként 1928. július 15-én született Franciaországban, Amiensben. 1932-ben tért vissza a család Magyarországra, 1957- ben pedig kinnmaradt egy izlandi versenyen. Az Egyesült Államokban telepedet le, ahol 1962-ben megkapta az állampolgárságot — azóta kettős állampolgár. 1964-től járt haza, 1968-ban vette feleségül Nagy Gizellát, aki a Műegyetemen tanítot matematikát és női mesterjelölt is volt. Lányuk és fiúk is itt végzett matematika szakon, ígéretes szakmai pályafutásuk első évein már túl vannak az Egyesült Államokban. Élete egyik sorsfordítója volt, hogy 1952-ben egy csapatverseny után, amit az NDK-ban rendeztek, Kelet-Berlinből Füstér Gézával át akartak menni Nyugat-Berlinbe, ahonnan aztán bárhová tovább mehettek volna. Akkoriban ez volt az egyetlen könnyű „disszidálási” mód, mert még nem épült fel a berlini fal. Füstér átjutott, ő nem. 14 hónapot töltött internálótáborban, ezalatt 10 kilót fogyott. Nagy Imre 1953- ban megszüntette az internálás intézményét, akkor szabadult. Még akkor sem volt könnyű a sorsa: akadt, aki azt mondta, hogy az állami büntetés letelte után a Sakkszövetségnek is meg kellene őt büntetni. Más valaki, amikor utólag értesült róla, hogy ismét játszott egy vegyes mesterversenyen, úgy nyilatkozott, hogy ezt nem kellett volna megengedni. Azonban a sakkozók túlnyomó része változatlanul becsülte, kedvelte. Játékereje pedig a hivatalos szerveknél is kinyittatta az ajtót szerepeltetése előtt. Bekerült a moszkvai, 1956-os olimpiára utazó magyar csapatba, ahol a 3. táblán Kérész és Ivkov mögött a harmadik legjobb eredményt érte el. 1957-ben a magyar bajnokságon előre meghirdették, hogy az első 4 helyezet milyen rend szerint utazik a zónaversenyekre. A 2. helyezett utazhatod Írországba, Dublinba. Megcélozta ezt a helyet - sikerrel: 2-3. led, de a jobb Berger az övé volt. Innen továbbjutod a zónaközi versenyre és az Egyesült Államokba, ahová az izlandi főiskolás csapat világbajnokság közbeiktatása után továbbment. Címszerzései: magyar mester 1945-ben, nemzetközi mester 1950- ben (amikor a címet megalkották), nemzetközi nagymester 1958-ban (a cím aktív viselői mindössze 40 körül voltak akkoriban!). Versenyeredményül nagyon hiányosan, dióhéjban. Tíz magyar bajnokságon játszod: 1948- ban bajnok, 1954-ben 2., háromszor 2-3. Hét alkalommal volt a magyar bajnokcsapat tagja. 1955-ben a Bp. Vörös Lobogóban, 1977-1986 közt a Bp. Spartacusban. A Bajnokcsapatok Európa Kupájában 1982-ben aranyérmes, 1976-ban és 1979-ben 3-4. A sakkolimpiákon: 1956-ban bronzérmes a magyar csapattal, az Egyesült Államok együttesével ezüstérmes 1966-ban, amit három 4. és egy 6. helye egészít ki. 1962-ben, Várnában a 2. táblán ő érte a második legjobb eredményt, Petroszjan mögött. Itt kereste meg egy magyar megbízott, javasolva, hogy az olimpiáról utazzon Magyarországra. Ezt akkor elhárítoda. Amerikai állampolgárságát csak néhány hónappal későbben kapta meg; ennek és az 1963. évi amnesztiának a hátterével látogatott 1964-ben először haza. Ötször jutott be a zónaközi döntőbe. Alighanem egyedülálló a világon abban, hogy kétszer nem vett részt a versenyen (1952-ben internálva volt, nem mehetett, 1970-ben pedig átadta a helyét Fischernek). A másik három esetből kettőben azonban továbbjutott a világbajnokjelöltek közé. 1959-ben a 8. helyen végzett (itt a körülmények nagy hátrányt jelentettek: még nem volt egzisztenciája, nem volt szekundánsa, pénze is alig), 1962-ben 6. lett, de katasztrofális időzavarai miatt anynyi pontot vesztett, hogy a 3-4. helyeket is elérhette volna ezek nélkül (Geller ellen például gyalogelőnyös vezérvégjátékban lépte át az időt). A sakkóra bevezetése előtt, vagy az új Fischer-órák alkalmazása után (a félperces időhozzáadások miatt) biztosan lényegesen jobb eredményei születhettek volna. Egyébként két világbajnok címszerzésében kulcsszerepe volt: 1962-ben, Curacaoban az utolsó előtti fordulóban nyert a versenyen vezető Kérész ellen, ezzel Petroszjan került az élre, amit a befejező fordulóban MAGYAR SAKKVILAG 2008. július