Magyar Sakkvilág, 2009 (7. évfolyam, 1-12. szám)

2009-07-01 / 7. szám

Horváth József Ütős mezőny a 27. Balatoni Sakkfesztiválon A lengyel Antoniewski a győztes, Erdős Viktor a nyílt magyar bajnok Nemrégiben a „64” című orosz sakkfolyóirat főszerkesztője írta, hogy a nemzet­közi pénzügyi válság minket, sakkozókat nem érint, hiszen a sakkozásban amúgy sincs komolyabb pénz. Talán igaz a megállapítás, talán nem. Bárhogyan is legyen, az idén immár 27. alkalommal megrendezett Balatoni Sakkfesztiválon nem keve­sebb, mint kilenc nagymester, huszonegy nemzetközi mester, tizenhat FIDE-mes­­ter, egy női nemzetközi mester és egy női FIDE-mester ült asztalhoz. Az idei verseny rangját emelte, hogy a torna egyben Nyílt Magyar Bajnokság is volt. Az ezévi Balatoni Sakkfesztivál bomba­mezőnnyel rajtolt, az indulók között Por­­tisch nagymesteren kívül több (volt) olimpikonunk, Faragó Iván, Varga Zoltán is ott volt, a hölgyek közül a nemrég férfi nemzetközi mesteri címet szerzett több­szörös olimpikon Gara Anita is rajtvonal­hoz állt. Az élmezőny oszlopos tagja volt az utóbbi időben szépen erősödő Erdős Viktor és a legfiatalabb nagymesterünk, Bérczes Dávid is, de a „majdnem-nagy­­mesterek”, Gonda László és Prohászka Péter is eséllyel pályázhattak a kilencfor­­dulós versenyen a nyílt bajnoki címre. Az első forduló számos „fordított” eredményt hozott: Koffler Dániel (2250) le­győzte Bérczes Dávidot, Veszprémi András (2245) Prohászka Pétert, Makk Róbert (2052) pedig Csirik Andrást, de volt néhány olyan döntetlen is, ami 200-300 élőpont kü­lönbség mellett alakult ki. Később aztán be­állt a szokásos rend, és a gyengébben rajtoló, de erősebb játékosok felzárkóztak. Végül -jobb Buchholz-értékeléssel - a lengyel Antoniewski Rafael lett a győztes, aki öt pluszt gyűjtött, veretlenül. Nyilván más lett volna a végeredmény, ha a hu­szonkilenc éves lengyel nemzetközi mester nem nyer az utolsó fordulóban, amikor Rapport Richárdot győzte le sötéttel, pedig végig kicsit rosszabbul állt. A második he­lyen - de a nyílt magyar bajnoki címet meg­szerezve - Erdős Viktor nagymester végzett, ő is ötöt nyert négy döntetlen mel­lett. Egyébként a makói éltáblás 2648-as előteljesítménnyel „szakmailag” a legerő­sebb volt a mezőnyben. A versenyen har­madik, a Nyílt Magyar Bajnokságon második helyezést ért el Bánusz Tamás, aki hosszú ideig a Nagykanizsa csapatát erősí­tette, jelenleg a pécsi Pannonpower nagy­mesteraspiránsa, lellei teljesítményével elérte a nagymesteri tornát. A versenyben negyedik, de a magyar bajnoki rangsorban bronzérmes lett Portisch Lajos nagymester, aki négy győzelmet ért el öt döntetlen mel­lett. Bánusszal és Portischsal holtverseny­ben végzett a „mélyről induló”, így nyilván rosszabb Buchholz-os Bérczes Dávid, aki az utolsó fordulóban izgalmas partiban győzte le Vajda Levente nagymestert. Ahogy a végeredmény is mutatja, az idei lellei verseny a fiataloké volt, szinte mindegyik fiatal játékos élőt szerzett. Balog Imre az utolsó fordulóban az éltáblán ját­szott, és ha nyer, akár nyílt bajnok is lehetett volna. A volt MGKSZ-s fiú mindenesetre 2510-es élőteljesítményt mutatott, és az utóbbi időben egyre jobban veszélyezteti a nagymesteri normát. Prohászka Péter ezút­tal - bár az élmezőnyben haladt - mégsem tudott kiugrani, Csirik András jó hajrával (az utolsó három játszmáját megnyerte) ke­rült a hatpontosok táborába. Feltétlenül em­lítésre méltó Rapport Richárd kiváló, bátor játéka. Ha csak a pontszámot nézzük, az 5,5 pont kilenc játszmából nem sokat árul el. De ha hozzávesszük, hogy az utolsó fordu­lóban a lépésismétlés elől is kitért a későbbi győztes Antoniewski ellen, az már mond valamit. Teljesítménye 2483-as élőnek felel meg, csakhogy nem játszott elegendő kül­földivel, ezért nem ér nemzetközi mesteri normát a mostani eredménye. Szépen, csendben erősödik Mihók Olivér is, Ricsi­vel együtt ők kiemelkednek a magyar U16- os mezőnyből, ezúttal tíz élőt nyert. Sikeresen szerepelt Gara Anita is, 2430-as előteljesítményt nyújtott. A-csoport: 1-2. Antoniewski, Erdős 7, 3-5. Bánusz, Portisch., Bérczes D. 6,5, 6-14. Faragó I., Horváth Á., Balog, Gonda, Varga Zs., Porát., Németh Ms., Prohászka, Csirik 6 pont (84 induló) B-csoport: 1-3. Nováky, Haszon D., Brylski 7, 4-5. Drinóczi, Juhász-Nagy 6,5 pont (64 induló) OLASZ MEGNYITÁS C50 Antoniewski-Kincs 1 ,e4 e5 2.&0 $)c6 3.1c4 d6 4.0-0 kel 5.d4 exd4 6.&xd4 &f6 7.£)c3 ld7 8.Sei £>xd4 9.®xd4 0-0 10,b3 a6 11.a4 c6 12,a5 £sg4 13.1f4 ifó 14.ffd2 Öe5 15.ifi lg4 16.1,g3 Wel 17.h3 ih5 18.!h2 g5 19.öe2 Ixe2 20.!xe2 Sad8 21,Sadl Sd7 22.<&hl Sfd8 23.±h5 d5 24Jfe3 dxe4 25.Sxd7 Sxd7 26.ffxe4 ögó 27.±g3 !c3 28.®xe7 £ixe7 29.Se3 &d5 30.Se8+ &g7 31.1e5+ ixe5 32.Sxe5 f6 33.Se8 f5 34.10 £k7 35.Se5 &fó 36.Sxf5+! Áxf5 37.tg4+ Áe5 38.1xd7 £ib5 39.&h2 5íd6 40.&g3 h5 41.0 &d4 42.h4 gxh4+ 43.&xh4 &c3 44.&xh5 &xc2 45.g4 1-0 Erdős Vikor a magyar mezőny legjobbja |1| mflGMflR SRHHUILRG

Next