Magyar Sakkvilág, 2009 (7. évfolyam, 1-12. szám)
2009-01-01 / 1. szám
2 vira Grand Prix Radzsabov az élen a FIDE Grand Prix sorozatán Hármas holtverseny Elisztában A nehéz kezdet ellenére jól végződött a FIDE Grand Prix sorozatának harmadik állomása. Mint ismeretes, az eredeti rendezőország, Katar (egészen pontosan a főváros, Doha lett volna a házigazda) nem sokkal a verseny előtt visszalépett a szervezéstől és ezzel komoly veszélybe került a Grand Prix sorozat is. Jó, ha ilyenkor kéznél van egy FIDE-elnök (szponzor), aki segít, ezúttal is ez történt, Kirszan Iljumzsinov mentette meg a helyzetet. A Kalmük Autonóm Köztársaság (földrajzilag Oroszország területén belül helyezkedik el, vallásilag a buddhizmus az uralkodó) fővárosa, Eliszta adott otthont a 2008 december 13 és 29 között megrendezett versenynek. Az indulók között ott lett volna Magnus Carlsen, Michael Adams és Levon Áronján is, ám előbbi két játékos visszalépett a Grand Prix sorozattól, utóbbi pedig nyílt levélben tiltakozott (és nem indult a versenyen). Hogy mi ellen? Nos, a 2008-as drezdai sakkolimpia mellett tartott FIDE-kongresszuson a FIDE az élsakkozók véleményének figyelembe vétele nélkül sok nagy horderejű döntést hozott, többek között újabb változtatásokat tervez a világbajnoki rendszerrel kapcsolatban. A nagy felzúdulást követően született egy döntés - és itt jöhet be a magyar szál - mely szerint a márciusi FIDE-kongresszuson, Budapesten véglegesítik (?) majd a világbajnoki rendszert. Maga a verseny harcos játékot hozott, a játszmák több, mint 30 százaléka végződött döntéssel. Az élen végzett trió Radzsabov, Jakovenko és Guscsuk megérdemelten érték el helyezésüket. A leglátványosabban az azeri Radzsabov versenyzett, még az egyetlen vesztett játszmájában is (lásd játszmarészen belül) nyerésre állt. Az alacsony termetű, de annál sportosabb Jakovenko veretlenül érte el kitűnő eredményét, míg a pókerezésben is otthonosan mozgó Griscsuk a korábban mumusának számító Lékó Pétert is legyőzte. Mostani győzelmével Radzsabov átvette a vezetést a Grand Prix sorozaton alátámasztva azt a régi igazságot, hogy senki sem próféta saját hazájában (mint ismeretes, az azeri fiatal nagymester éppen Bakuban nem játszott kiugróan). Lékó Péter eléggé pechesen versenyzett, nem tudta megismételni kimagasló olimpiai teljesítményét, Bacrot és Jakovenko elleni játszmáiban mintegy másfél pontot „dobott ki”. A versenysorozat negyedik állomása Kijevben lesz (előreláthatólag áprilisban) és az ötödik tornát Örményországban rendezik (augusztusban). A nagymesterek négy versenyen vesznek részt, ebből a három legjobb eredményük számít bele a végelszámolásba. SZICÍLIAI VÉDELEM B78 Radzsabov-Kaszimdzsanov 1.e4 c5 2AD d6 3.d4 cxd4 4Axd4 d 5afc 5Ac3 g6 6.jLe3 Az első forduló Bacrot- Kaszimdzsanov játszmájában világos 6. g3-mal békésebb húrokat pengetett és 6.. Ac6 7Ade2 ig7 8.1g2 0-0 9.0-0 M1 10Ad5 £fe5 llAd4 £c6 12.£e2 £e5 13Ad4 £sc6 14.£e2 után a küzdőfelek megosztoztak a ponton. 6...a.g7 7. 0 &c6 81fd2 0-0 9.±c4 9.0-0-0 d5 10.£e1 e5 llAxc6bxc6 12.exd5 £xd5 13.ac4 te6 14Ae4 £c7 15.1x5 Sfd8 16.h4 (16.g4) 16...h6 17.h5 (17.g4 f5 (17..Af4) ) 17...f5 18AE2 &f4 19.fxe6+ £xe6 20.1.b4 g5 21.1x3 gxdl + 22Axdl £f4 23Ae3 £f7 24.?bl £d5 25Ac4 Sb8 26.1d2 ®e7 27x3 e4 28.fxe4 fxe4 29.®g3 Sd8 30.®g4 e3 3Fiel e2 32.e1 £f4 33 Ae3 ®e4+ 34.‘é’al Se8 és sötét kitűnően állt, ám későbbi hibája folytán mégis vesztett a verseny 7. fordulójában játszott Inarkiejev-Radzsabov partiban. 9.. .1.7 10.00-0 A régi jó 80-as években Rigó János, Sápi László és Schneider Attila írtak nagyszerű elméleti cikkeket a hosszúsáncos sárkányról a Magyar Sakkélet hasábjain. Talán ezek hatása is volt, hogy az én generációm (Doleschall Gyuri, Pálkövi Józsi, Tolnai Tibi és én magam is) két színnel játszotta a sárkányt. 10...§c8 11.lb3 £e5 12.h4 A régi főfolytatás. Manapság a várakozó 12.&ll divatosabb. 12...h5 12..Ac4 13.xc4 Sxc4 volna a másik közismert változat. Két nagyon fiatalon elhunyt sakkozónk, Perényi Béla és Schneider Attila ezt a klasszikus (h7-h5 nélküli) játékmódot kedvelték. 13.&bl He8 14.g4 14.fh6 £c4 15.fbcc4 Sxc4 16.fxg7 &xg7 17.g4 hxg4 18.h5 Sh8 19.hxg6 fxg6 20.f4 e5 21.fxe5 dxe5 22 Ae6+ (Korábban csak 22 Ab3, illetve 22.§xh8 £xh8 23 Ab3 fordult elő a versenygyakorlatban.) 22...1xe6 23.£xd8 Sxd8 24.Sxd8 £xe4 25 Axe4 Sxe4 26.&dsf6 után sötét tartotta az állást a Berg- Kaszimdzsanov, Drezda, 2008 partiban. 14.. .hxg4 15.h5 £xh5 16.ih6 &h7 17.iLxg7 &xg7 18.fxg4 lxg4 19Af5+ lxf5 20.exf5 Sh8 21.fxg6 Fxg6 Horváth József Éllovasok párharca - Griscsuk és Radzsabov