Magyar Sakkvilág, 2010 (8. évfolyam, 1-12. szám)
2010-02-01 / 2. szám
Magyar Sakklexikon Öröm és hiányérzet Megjelent a Magyar Sakklexikon, dr. Lovas Dániel és Molnár Zoltán munkája. A nagy hírre természetesen elrohantam a Magyar Sakkvilág boltjába, megvettem a kötetet, és lázasan olvasni kezdtem. Fontos, hiánypótló mű ez. A „régi”, 1994-es Sakklexikon a dolgok természetéből fakadóan mára kissé elavult. Az németből fordított és magyar anyaggal kiegészített könyv volt, ez a mostani kiváló, ismert magyar szakírók munkája. A kötet sok tekintetben igazolta, néhol túl is szárnyalta várakozásaimat. Rendkívül alapos és érdekes a sakk és a művészetek, elsősorban a sakk és az irodalom kapcsolatát bemutató anyag. Nagyon erős, naprakész a lexikon a jelen, a 2005-2008 közötti évek jelenségeinek, szervezeteinek, szereplőinek bemutatásában. Vannak különleges, oldott és humoros hangvételű szócikkek, láthatólag igyekeztek eredményesen hogy ne legyen száraz olvasmány, minél nagyobb legyen a könyv élvezeti értéke. A szócikkek irodalmi igénnyel, magas színvonalon vannak megírva. Minden lexikonban vannak kisebb-nagyobb hibák, tévedések, ez természetes. Én is észrevettem párat, az előszóban leírt kérésnek megfelelő módon fogom jelezni, nyilván kijavítják a következő kiadásban. A nagy gondom ezzel a kötettel az, hogy a személyi részben, nevezetesen a magyar sakkozók életrajzi szócikkei között nagy hiányokat érzek. Tudom persze, hogy ilyen kifogás minden lexikonnal szemben felmerülhet. A névsort nem lehet a végtelenségig bővíteni, valahol határt kell húzni. Ezt a szerzők meg is teszik: a jelenkor nagymestereinek szócikkeit ígérik, és ezt be is tartják. (Szegény Székely Péter meghalt elég fiatalon, azért ő is benne lehetne.. .) Ám ígérik a magyar sakktörténet és sakkszakirodalom fontos alakjainak portréját is, és ezt az ígéretüket nem teljesítik maradéktalanul. Természetesen nem elmarasztalni kívánom őket, hanem javaslatot tenni, mely személyiségek szócikkeivel lenne érdemes bővíteni a lexikont a következő kiadásban. Vannak olyanok közülük, akik bár nem kaptak külön szócikket, más szócikkekben azért szerepelnek, legalább az említés szintjén. Az első név, amelyet nagyon hiányolok a lexikonból, Makovetz Gyuláé. 1889-től pár évig, Maróczy és Charousek megerősödéséig ő a legjobb magyar sakkozó. 1890-ben győzött Grazban, legyőzve és megelőzve Laskert. Szerkeszti a Budapesti Sakkszemlét (amely ott van a lexikon szócikkei között, csak Makovetz neve nincs megemlítve!), rovata van a Pesti Naplóban. Ismeretes, hogy két fiatal vetélytársának elébe kerülését nem tudta elviselni, és visszavonult. Ugorjunk egy nagyot. A mai fiatalok már nemigen tudnak róla, én még személyesen ismerhettem Lángos Józsát (1911- 1987), aki 1940-től mintegy másfél évtizedig a legerősebb magyar hölgyjátékos volt. A lexikon függelékében szereplő hivatalos lista szerint négyszeres, a nemhivatalos, de tényleges bajnokságokat is beleszámítva kilencszeres magyar női bajnok! Véleményem szerint minden magyar sakkbajnok szócikket érdemelne a lexikonban. Ha ez a javaslat meghallgatásra talál, a következő kiadást Balla Zoltán, Balász Zsigmond, Nagy Géza, Füstér Géza, Sándor Béla nevével lehetne kiegészíteni. Lángos Józsától eltekintve is nagyon rosszul járt a magyar női sakkozás. Valamilyen okból női nagymestereinknek nincs joguk az önálló szócikkhez. Olimpiai ezüst- és bronzérmes csapattagok, magyar bajnokok, sakkéletünk meghatározó szereplői Honfi Károlyné, Krizsán Edith, Makai Zsuzsa, Porubszky Mária, Grosch Mária, Kas Rita mindenképpen külön szócikket érdemelnének. Itt is javaslom valamennyi magyar bajnoknő szerepeltetését. Hadd emeljem ki közülük Krizsán Edithet, aki magyar bajnok és sokszoros válogatott, bronzérmes olimpikon, de ezen kívül is az utóbbi évtizedek magyar sakkéletének meghatározó személyisége! Több sakk-kávéházat vezetett, sajnos a lexikon nem tud a mára már legendássá vált Belvárosi Kávéházról a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején, amelynek pezsgő sakkélete, népszerű villámversenyei Edith nevéhez fűződnek. Ő szerencsére hetvenen felül ma is aktív, jótékonysági szimultánokat szervez, játszik a csapatbajnokságon, van ideje, hogy megvárja a következő kiadást! A lexikon törekszik arra, hogy helyet adjon a különleges, érdekes, legendás személyiségeknek. Éppen ezért feltétlenül külön szócikket érdemelt volna Papp Béla, a magyar sakkozás legnagyobb hatású nevelő edzője, az önfeláldozás, a tanítványokért élés mintaképe. Szakíróként, szerkesztőként, edzőként, csapatvezetőként egyaránt kiemelkedő szerepet játszott és játszik Ozsváth András. Javaslom, hogy legközelebb ő is kapjon szócikket! Mesteredző, szakíró, a klubhűség és a sakk iránti odaadás jelképes alakja az én hajdani első edzőm, Káposztás Miklós. Bevallom, reménykedtem benne, hogy megkapja nagyon megérdemelt szócikkét. Erősen hiányolom dr. Szily Józsefet, Haág Ervint, Szilágyi Pétert, Jenei Ferencet, Alföldy Lászlót, Tompa Jánost, dr. Liptay Lászlót és Varnusz Egont a lexikonból. Mindnyájan legalább két-három területen is emlékezeteset alkottak. Lehet azon vitatkozni, hogy a Magyar Sakkszövetség elnökei, alelnökei, főtitkárai, szakfelügyelői „hivatalból” benne legyenek-e egy ilyen kiadványban. Ha forrásként is felhasználható művet kívánnak kiadni, akkor igen! Még egyszer: a névsor végteleníthető. Valahol nyilván meg kell állni. Csak annyit szerettem volna halkan mondani, hogy számomra a fent említett nevek nélkül egy magyar sakklexikon nem lehet teljes. Különösnek találom, hogy a kötet nem tartalmaz irodalomjegyzéket, ami pedig az ilyenfajta kiadványokban nélkülözhetetlen. Továbbá nincs nyoma szaklektornak, pedig talán szükség lett volna a közreműködésére. A megírt szócikkek jelentős részét nagy élvezettel és haszonnal forgathatja az olvasó. Javaslataimmal szerettem volna az észlelt hiányok pótlásához hozzájárulni. Recenzió Magyar Sakkvilág 37 MAGYAR SAKKLEXIKON