Magyar Sakkvilág, 2014 (12. évfolyam, 1-12. szám)

2014-09-01 / 9. szám

re és oktatásra, a technikai fejlődésre és a szociális módszerekre. A FIDE mellől azon­ban hiányzanak az intézményes támoga­tók (más néven korporatív szponzorok­), és túl sok az üres ígéret. „Így is szeretnék azonban köszönetet mondani Iljumzsinov úrnak tizenkilenc évi szolgálatáért, de el­érkezett az idő, hogy továbblépjünk. Hol­naptól a FIDE egész költségvetését két­szeresére növeljük” - mondta Kaszparov, s szavait taps fogadta. A 13. világbajnok talán akkor lépett utoljára mikrofonhoz, amikor a választás végén a sajtónak nyi­latkozott. Peter Doggers erről így számol be: Garri Kaszparov, aki azóta, hogy 2000- ben Vlagyimir Kramnyik ellen elveszítet­te világbajnoki címét, élete legnagyobb veszteségét szenvedte el, meglepően nyugodt maradt. „Nagyon szomorú nap ez a sakk számára - mondta Kaszparov az újság­íróknak -, azt hittem, hogy az általam említett számadatok kissé javítják majd a hangulatot, de az Iljumzsinov által bedo­bott húszmillió dollár hallatán kitörő el­ragadtatásból megértettem, hogy nincs tovább. Lehet, hogy rosszul tettem, ami­kor minden személyeskedő támadást ke­rültem, de mi pozitív dolgokra összpon­tosítottunk, a tervekre és a jövőre. Nekik nincsenek terveik, semmijük sincs. A FIDE beteg. Oly sok esztendeje ugyanazzal az emberrel, és ugyanazokkal az őt körülve­vő személyekkel mérgezi az agyakat. Idő­be telik, amíg erre gyógyszert találunk.” Szilágyi Péter összeállítása Az elmaradt lottóötös A balatonlellei korcsoportos bajnokságokra összesen 173 versenyző nevezett, 50 leány és 123 fiú. A legtöbb kategóriában 9 fordu­lós svájci, míg a kevesebb indulós csopor­tokban körmérkőzéses formában döntöt­ték el a bajnoki címeket, a korosztályos vb és Eb indulási jogait. Hivatalos résztvevő­ként az első két helyezett képviselheti Ma­gyarországot a világversenyeken. A bajno­kok választhatnak a két torna között. Nincs könnyű dolguk a döntést hozó szülőknek. A vb a nem túl közeli Dél-Afrikai Köztársaság­ban lesz, az Eb-t sem a szokásos mediterrán térségben, hanem a jóval távolabbi Grúziá­ban rendezik meg. A legtöbb csoportban a győztesek kiemelkedtek a mezőnyből. Az U18 lány és a fiú U10,1114, U16 korosztályokban folyt izgalmasabb küzdelem a bajnoki címért. A rendezők igyekeztek jó körülményeket biztosítani a versenyzőknek, kísérőknek. Az iskolai tornaterem, a kapott székek, asztalok elegánsnak ugyan nem mond­hatók, de tágas, világos versenyhelyszínt biztosítottak. A felújított Szent István Ho­tel ár-érték arányban kiemelkedően jó szállásnak bizonyult. A magyar ifjúsági versenysakko­zás állandó fokmérője a korosztályos Eb-, vb-szereplés, valamint az országos döntők létszáma, színvonala. Ez állan­dó vitatémát is kínál az ifjúsági sakkozás szereplőinek. Nem kisebbíti a résztvevők eredményeit, ha megállapítjuk, hogy az idei mezőny létszáma, erőssége elmarad még az utóbbi években megszokottól is, és nem hasonlítható össze a 10-15 év­vel korábbiakkal. A megoldás, ha létezik, nem könnyű. Nem segíti, hogy sokan az elmaradt lottóötösért is a szövetséget hi­báztatják, míg az illetékesek a problémá­ról sem tudnak, ilyet nem látnak. Lányok: U8 1. Gaál Zsóka (edzők: Kosztolánczy Gyula, Istvándi Lajos, Gaál Sándor) 5,5,2. Bodó Boglárka 4,5,3. Kreiter Lilla 4,5 pont (7 induló, 6 forduló). U101. Demeter Dorina (Molnár Béla) 8, 2. Juhász Judit 7,3. Majoros Rózsa 6 pont (15 induló). U12 1. Kovács Judit (Guba Miklós) 7, 2. Lengyel Andrea 6, 3. Gömböcz Zsófia 5 pont (8 induló, 7 forduló). U14 1. Szakasics Emese (Kiss Attila) 6, 2­ 3. Érsek Tamara, Kurcsics Erika 5 pont (8 induló, 7 forduló). U16 1. Árvai Eszter (Istvándi Lajos, Bo­dó Norbert) 6,5,2-3. Werner Anna, Kassay Lilla 5,5 pont pont (9 induló, 8 forduló). U181. Szente-Varga Fruzsina (Dede Er­ nő) 3,5,2. Horváth Ilona Klára 3,3. Haszon Kamilla Sára 2,5 pont (3 induló, 6 forduló). Fiúk: U8 1. Karácsonyi Kata (Krizsány Lász­ló, Korpics Zsolt, Sinkovics Péter) 11,2. Pásztor Balázs 8,5, 3. Kertész Áron Borsa 7 pont (12 induló, 11 forduló). U10­1­2. Karácsonyi Gellért (Krizsány László, Korpics Zsolt, Sinkovics Péter), Ró­nai Ákos Balázs 7,3. Persányi Barnabás 6,5 pont (32 induló). U121. Kozák Ádám 8,2. Krstulovic Alex 7,3. Vanczák Tamás 6,5 pont (22 induló). U14 1. Ugróczky Péter (Pergel László) 6,5, 2-3. Czupor Attila, Búzás Bertalan 6 pont pont (28 induló). U16 1-2. Kaczúr Flórián (nincs edzője), Juhász Ármin 7, 3. Antal Tibor Kende 6 pont (17 induló). U18 1. Csonka Balázs (elemzőtársa Dankházi András) 8,2. Farkas Richárd 7,3. Orosz András 5,5 pont (12 induló). Vidéki Sándor Staunton „6" fa versenysakk 5800,­Muanyag versenysakk 2500,­Figuratarto zsák 1000,-m Staunton „Classic fa versenysakk Vászon 14 900,­Staunton „6 fa versenysakk vászonnal, hengertokban 7300,­40x40cm: 1000, 44x44cm: 1500, Fa díszdobozban 18 900,­MAGYAR SAKKVILÁG 15

Next