Magyar Siketnéma-Oktatás, 1922 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1922-01-01 / 1-2. szám
XXIV. évfolyam. 1—2. szám, 192&, jan.—febr. MAGYAR SIKETNÉMA-OKTATÁS „SIKETNÉMA-INTÉZETI TANÁROK ORSZ. EGYESÜLETÉNEK“ HIVATALOS LAPJA, Megjelenik minden hó elsején. Előfizetési dija egy évre 100 K., Szerkeszti: Dr. Bárczi Gusztáv, nem tagoknak 120 K. Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban Hiszek Magyarország feltámadásában. “ Amen. TARTALOM. Dr. Bárczi Gusztáv: Nagyothallók oktatása.— Völker József: A siketnémák kiejtés-tanításáról. (1.) — Nagy Péter: A siketnémák tankötelezettsége. — Különfélék. Nagyothallók oktatása. Egyesületünk régi kívánsága, hogy intézeteink növendékanyagát hallásfok és szellemi képesség tekintetében különválasszuk: az újonnan szervezett nagyothallók iskolájával bizonyos mértékben teljesült, amennyiben intézeteinkből a később megsiketült és nagyothalló gyermekek kiválnak. A siketnéma-intézetek beléletében, mi, akik szakszerű szemmel figyeljük ezen oktatási ágat, szomorúan tapasztaltuk az utóbbi években azt, hogy úgy az intézetek tantervében, mint a tanítási anyag földolgozásában a nem teljes szakértelemmel bírók beleszólása következtében zavarok támadtak, s e zavarok hovatovább oda fokozódtak, hogy a siketnéma-intézetek tanítási methódusa kezd igen kiaotikussá válni. Egyik okát abban látom ennek, hogy a siketnéma gyermekkel együtt taníttattak a nagyothallók s később megsiketültek is. A felügyelet nem tudta megérteni ez anomália hátrányait, csak a némának nézett nagyothallót látta, s mind több és több követelményt támasztott ennek alapján a némákkal szemben, amely túlfokozott követelménynek a tanár természetszerűleg a legritkább esetben tudott megfelelni s így bizonyos mértékű siketnéma oktatási csődről kezdtek beszélni. Nem nincs siketnéma oktatási csőd, csupán a siketnéma intézetekbe szorított nagyothallók és később megsiketültek miatt állíttattak fel hamis követelmények és rendeztelek porhintő eredmények. Ezeknek meg kell szűnniök. Egészséges állapot akkor lesz, ha egy osztály keretén belül minden tanár ismerni fogja növendékeinek pontosan a hallásfokát és szókincsét. E kettőt a siketnéma intézeti tanárnak épp úgy kell napról-napra figyelnie, jegyeznie, mint az orvos méri lázas betegének hemenetét. Ha a tanár azt veszi észre, hogy olyan növendék bízatott rá, ki hallása vagy szókincse következtében az illető osztály keretein túllép, adja tovább azt a gyermeket. Csak így teszi osztályát szakszerűvé, csak így lehet osztályaink szakoktatási nívóját emelni, másképpen sülyedünk, szakszerűtlenné válunk ! Ilyen megrostált, mondhatnám : abszolúte szakosztály olyan szakszerű pedagógiát tételez fel, amely szakpedagógiára nem lehet születni, hanem amelyet meg kell tanulni. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy ha a középiskolai magyar nyelvet tanító tanárnak „nyelvszakosnak“ kell lennie, milyen szakos legyen az a paedagógus, aki a magyar nyelvet nem halló, tehát nem beszélő gyermeknek akarja kincsévé tenni. A siketnéma-intézetekben a felügyelet látta a beszélő nagyothallót, látta a beszélő siketet, de éppen a hozzá nem értés hiánya nem vette észre a némát, s e két gyermekanyag jelenléte teljesen ferde világításba helyezte a némák tanítását, ennek folyományaképpen a tanárképzést s természetszerűleg a státus ügyét. Ha a siketnéma-intézetek tanárai szakszerűséget óhajtanak, tegyék műhelyeiket szakszerűvé. A nagyothallók paedagógiájába a laikus paedagógus majdnem büntetlenül beleszólhat. Joga van hozzá. A némák beszédtanítási és nevelési paedagógiája már